Gyártók Saját automata pilóta rendszeren dolgozik a GM

Saját automata pilóta rendszeren dolgozik a GM

autopro.hu/R.M. | 2017.04.13 12:00

Saját automata pilóta rendszeren dolgozik a GM

A Super Cruise-nak nevezett rendszer a 2018 -as Cadillac CT6-ban debütál majd.

Hirdetés

A GM korábban úgy döntött, saját sofőr asszisztenst fejleszt ki, mely reményei szerint méltó vetélytársa lesz a Tesla „Autopilot” rendszerének. A Super Cruise-t egyébként már 2016-ban szerették volna alkalmazni az akkori Cadillac CT6-ban, de a sok csúsztatás után végül bejelentették, hogy a típus 2018-as változatában debütál majd az új rendszer.

Ez az autó fél-automata manőverekre lesz képes, amik a 3-as szintű önvezetésnek felelnek majd meg, ezzel pedig meghaladják a Tesla jelenlegi rendszerét, amely a 2-es szintű önvezetés kategóriájába tartozik. Ez többek között azt is jelenti, hogy bizonyos szituációkban teljesen elengedhetjük a kormányt, és ráhagyhatjuk az autóra a „munkát”, szemben a Tesla automata pilótájával, ahol a jármű bizonyos idő után figyelmeztet, hogy újra fogjuk meg a volánt. Ez mindenképpen egy teljesen biztonságos rendszert igényel, hiszen így jelentősen megnövekedik a reakció idő bármilyen szituációban.

A Cadillac CT6 idén ősszel kerül a szalonokba az Egyesült Államokban és Kanadában, és vele együtt ismerhetjük meg a GM új autó asszisztens rendszerét is - írta meg az electrek.com.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink