Gyártók Négy új erőművet tervez a Mercedes

Négy új erőművet tervez a Mercedes

autopro.hu/B.B. | 2016.11.02 12:30

Négy új erőművet tervez a Mercedes

Az új motorok a nagyobb teljesítmény ellenére is takarékosabbak elődjeiknél. Az egyik új dízel a gyártó legerősebb, személykocsikba szerelt gyártmánya lehet.

Hirdetés

Négy új motor tervezését jelentette be a Mercedes. Ezek többsége elsőként az S-osztály orrában mutatkozhat majd be, írja az autoblog.com. Az egyik első újdonság az M256 nevű háromliteres benzines lehet. Az alkatrész 48 voltos rendszert, ezen belül egy elektromos kisegítő kompresszort is kap, ez a turbólyuk ellensúlyozására szolgál majd. Az M256 408 lóerőt présel majd ki magából, ami az előd 333 lóerős értékéhez képest nem kis javulás.

Hasonló, sorhatos dízelnek ígérkezik az OM656: a motor 313 lóerős lesz, ami 55-tel több, mint az eggyel korábbi verzió teljesítménye. Ha minden igaz, ez a motor lesz a csillagos márka által a személykocsik számára gyártott legerősebb dízel.

A harmadik, most bejelentett újdonság, az ikerturbós M176 a V8-as hajtásegységek legtakarékosabbja lehet. A 476 lóerős erőművet Camtronic szelepvezérléssel látják el, részben ennek is köszönhető, hogy a gyártó szerint az izmosodás ellenére az egység akár tíz százalékkal kevesebb üzemanyaggal is beéri.

M176: több lóerő, kevesebb üzemanyag

Az utolsó változat az M264-es néven ismert, szintén ikerturbós négyliteres benzines lesz. Ez a változat is 48 voltos rendszerre épül. A többi új motorhoz hasonlóan ez is 2017-ben mutatkozhat be.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink