Gyártók Megkezdődött Budapesten a FISITA 2010

Megkezdődött Budapesten a FISITA 2010

autopro.hu | 2010.05.31 21:26

Megkezdődött Budapesten a FISITA 2010

Az autóipar hosszú távú sikerének egyik alappillére a kutatás-fejlesztés, különösen a helyi kis- és közepes vállalkozások esetében - mondta előadásában az Akadémia elnöke a világ vezető autóipari mérnökei számára rendezett FISITA 2010 konferencián.

Hirdetés
Pálinkás József

Pálinkás József kiemelte: az Európai Unió a közelmúltban számos új kezdeményezést indított útjára, amelyek célja, hogy a közösség tagállamai hatékonyabban reagálhassanak a jelen és jövő kihívásaira. Az MTA elnöke a legjelentősebb programok között említette az úgynevezett Innovációs Uniót, amely a kutatás-fejlesztés átgondolását, a cégek innovációs környezetének fejlesztését, az oktatás, üzlet, kutatás és fejlesztés közötti kapcsolat megerősítését, valamint a természettudományos, matematikai és műszaki végzettségű szakemberek számának növelését tűzte ki célul.

Ahogy a konferencia mottója a „fenntartható mobilitás”, úgy az EU 2020 Stratégia is egyértelműen megfogalmazza a fenntarthatóság alapelvének fontosságát. A közlekedés és a gazdasági fejlődés közvetlen és nagyon szoros összekapcsolódását mutatja, hogy a gazdasági válság során leginkább érintett ipari szegmens az autóipar, amely ugyanakkor az egyik legfontosabb gazdasági hajtóerő – hangsúlyozta Pálinkás József hozzátéve: csak olyan iparág képes rugalmasan viselkedni, amely a változásokat kifejezetten előremutatónak ítéli és folyamatos, gondos fejlesztéseinek köszönhetően innovatív módon tud az új helyzetekre reagálni.

Christoph Huss
Christoph Huss

Az elmúlt két év embert próbáló időszak volt az autóipar szereplői számára – mondta köszöntőjében Christoph Huss a FISITA jelenlegi elnöke. Bár sokan úgy gondolják, az iparág újra fellendülőben van, és minden a korábban megszokott rend szerint mehet tovább, ez egyáltalán nem igaz – hangsúlyozta a FISITA elnöke, majd hozzátette: mint megannyi más iparágat, az autóipart is teljesen új alapokra kell helyezni.

Előadásában Christoph Huss rámutatott arra, hogy 2050-re 9 milliárd ember él majd a Földön, és a megnövekedett lélekszámmal együtt a mobilitás iránti igény drasztikus növekedése is elkerülhetetlen lesz, ami az eddigieknél még jelentősebb energiafelhasználással jár majd. Az előzetes adatokból világos, hogy az autóiparnak is gyökeresen át kell alakulnia – mondta a FISITA elnöke, aki Pálinkás Józsefhez hasonlóan a tudományos kutatásban és az innovációban látja a kiutat az iparág jelenlegi, kritikus helyzetéből. - A fennmaradás érdekében túl kell lépnünk a rövidtávú érdekeinken, és az iparág megújításában az új technológiáknak, fejlesztéseknek és a tudományos kutatásnak kell átadni a főszerepet– emelte ki Christoph Huss.

Az ELTE konfertenciaközpontja.
Az ELTE konferenciaközpontja.

Pintér István, a Magyar Gépjárműipari Szövetség elnöke beszédében kifejtette: a gépjárműipar teljesen átalakult Magyarországon az elmúlt 20 évben, mivel a hangsúly a személyautók gyártására helyeződött át. Az autó- és alkatrészgyártás mára Magyarországon már a GDP 3,4%-át teszi ki, mintegy 600 cég és több mint százezer alkalmazott van jelen az iparágban. Elmondta: Magyarország rendkívül vonzó célpont a nemzetközi befektetők számára, hiszen az országban az automobil-gyártásnak hosszú hagyománya van, nagy létszámban van jelen tapasztalt és gyakorlott munkaerő, versenyképesek a munkabérek és fejlett az út- és vasúthálózat.

Hasonlóan érvelt Kilián Csaba, az ITD Hungary vezérigazgatója is, aki felmérések eredményeire hivatkozva úgy vélte: a legtöbb külföldi cég elégedett a magyarországi üzleti környezettel. A befektetők több mint fele tervezi, hogy a közeljövőben kiterjeszti magyarországi működését – mondta az előadó. Ezek a cégek készek arra, hogy a kutatás-fejlesztés terén is további erőforrásokat fektessenek be Magyarországon. A gazdasági válság nehéz éveiben is több nagy cég invesztált magyar vállalataiba, ami igazolja, hogy a befektető számára Magyarország még mindig vonzó helynek számít – hangsúlyozta Kilián Csaba.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink