Gyártók Még utoljára megkeverte a távozó Daimler-vezér az autóipar állóvizét

Még utoljára megkeverte a távozó Daimler-vezér az autóipar állóvizét

MTI/Sz.S. | 2019.05.23 11:38

Még utoljára megkeverte a távozó Daimler-vezér az autóipar állóvizét

A vállalat igazgatótanácsának nyugdíjba vonuló elnöke búcsúbeszédében átfogó takarékossági programot sürgetett. Dieter Zetsche utolsó felszólalásában munkahelyek megszűnéséről és új munkahelyek létrejöttéről beszélt.

Hirdetés

Erősre sikerült és feltehetőleg újabb visszhangokat vált majd ki a német járműgyártó társaság távozó vezetőjének szerdán Berlinben, a részvényesek közgyűlésén megtartott búcsúbeszéde.

– A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket – jelentette ki egyebek közt Dieter Zetsche (a fenti nyitóképen), aki egyúttal átfogó takarékossági programot sürgetett.

Mint mondta: felülvizsgálat alá kell venni mindent, az állandó és változó költségeket, az anyagi és személyi költségeket, a beruházási terveket, a gyártás mélységi integrációját és a termékpalettát.

A hónapok óta beharangozott költségcsökkentési programról ezúttal sem közölt részleteket. Ez már a tisztségből 13 év után távozó szakember utódja, Olle Källenius eddigi fejlesztési igazgató feladata lesz.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Handelsblatt című német üzleti lap a hónap első felében azt írta, hogy a piaci változásokhoz – a gyenge kereslethez és az elektromobilitás, a digitalizáció és az autonóm vezetési technológiák kihívásaihoz – való alkalmazkodás részeként tervezett takarékoskodás első áldozatai között van a Daimler kecskeméti Mercedes-Benz-gyárának bővítése, amelyet elnapolnak, és kevésbé lelkesen folytatnak tovább.

A híresztelésekre reagálva, a vállalat közölte és szintén megírtuk: nincs veszélyben az a korábban kitűzött cél, hogy bővítsék a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát, a Daimler csak jó tapasztalatokkal rendelkezik Magyarországon és hosszú távon épít a kecskeméti beruházására.

Az autókból kerekekkel ellátott okostelefon lesz

Dieter Zetsche berlini beszédében hangsúlyozta, hogy a technológiai átalakulás az autógyártásban jóval többet jelent új meghajtási technológiák bevezetésénél. Mint mondta, a jövő mobilitása nem monokultúra, ezt mutatja, hogy az autóvásárlásnál egyre fontosabb döntési szempont a jármű összeköttetése a külvilággal, az autóból kerekekkel ellátott okostelefon lesz – fogalmazott.

A hálózatosodás folyamatánál is nagyobb változást hoz az autonóm vezetés, amellyel kapcsolatban még az idén elindítanak egy kísérleti programot Kaliforniában – tette hozzá Dieter Zetsche, aláhúzva, hogy az ágazat átformálódásával a Daimler autógyártóból mobilitási szolgáltató lesz.

Megjegyezte, hogy egyes munkahelyek megszűnnek majd, de más területeken új állások jönnek létre. Ezt jelzi, hogy csak az utóbbi másfél évben nagyjából ezer embert vettek fel az informatikai területen.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink