Gyártók Hiába fűztek nagy reményeket a szegényember Teslájához

Hiába fűztek nagy reményeket a szegényember Teslájához

MTI | 2019.04.26 12:40

Hiába fűztek nagy reményeket a szegényember Teslájához

Egy nyereséges félév után az első negyedévben ismét veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a Tesla. Az olcsó Teslaként beharangozott Model 3 értékesítése egyelőre mínuszos.

Hirdetés

Az elektromos autó gyártó társaság szerda este közölte, hogy az év első három hónapját 702 millió dollár veszteséggel zárta. Noha az árbevétel az egy évvel korábbi 3,4 milliárd dollárról 4,54 milliárd dollárra nőtt, a megelőző negyedévhez képest 37 százalékkal csökkent.

A Model 3 értékesítése, amelyhez a társaság nagy reményeket fűz, egyelőre veszteséges volt, és a társaság csak az év közepe felé számít nyereségre.

Logisztikai baki lenne a háttérben?

A Tesla azzal magyarázza a veszteséget, hogy a megrendelt gépkocsik kiszállítása a negyedév végén még folyamatban volt, és a bevételt csak a második negyedévben lehet elszámolni. Az első negyedévi kiszállítások legalább fele az utolsó tíz napban történt meg.

Elon Musk, a társaság vezérigazgatója az általa eddig megélt legnagyobb logisztikai problémának nevezte a szállítási nehézségeket.

Kínában is fogja gyártani a Model 3-at

A Tesla egyelőre csak Kaliforniában gyártja a Model 3 típust.

A Tesla idén 360-400 ezer kocsi értékesítésével számol, és ha ősszel megindul a termelés a kínai gyárban, ez a szám elérheti az 500 ezret.

Pénzügyi gondok nyomják Musk vállát

A Tesla márciusban törlesztette 900 millió dollár esedékes adósságát, és készpénzállománya három hónap alatt 3,7 milliárdról 2,2 milliárd dollárra apadt. Musk egy elemzői értekezleten eléggé nyíltan beszélt egy tőkebevonásról, noha mindeddig azt hangoztatta, hogy a cégnek nincs szüksége erre. A következő nagyobb összeg visszafizetése novemberben esedékes, a vállalatnak 500 millió dollárt kell törlesztenie.

A Reuters által megkérdezett amerikai brókercégek szerint a Tesla 1-3 milliárd dollárt kíván szerezni a piacról.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink