Gyártók Furcsán szövetkezik a Toyota: a szilárdtest-akkumulátor tabu

Furcsán szövetkezik a Toyota: a szilárdtest-akkumulátor tabu

autopro.hu/B.B. | 2017.10.30 09:17

Furcsán szövetkezik a Toyota: a szilárdtest-akkumulátor tabu

Egész komolynak tűnő autóipari összefogás alakult az utóbbi hetekben Japánban, ám most kiderült, mégsem kell teljes összeborulásra számítani, a Toyota ugyanis semmit nem oszt meg társaival az elektromos autózást talán leginkább támogató szilárdtest-akkumulátorok technológiájáról.

Hirdetés

Bevett iparági gyakorlat, hogy egyébként konkurens vállalatok fognak össze azért, hogy újabb technológiák fejlesztésével vagy épp a közös munkának köszönhető költségnyeséssel plusz versenyelőnyre tegyenek szert. Az ilyen társulások megalakítását általában nagy rivaldafény övezi, minden fél hangzatos sajtóközleményekben ad hírt a csapatmunkáról.

A dolognak általában persze létezik egy másik oldala is a csillogás és szépen megfogalmazott PR-közlemények mögött, hiszen egyik vállalat sem szeretné kiadni kezéből a „tutit”, hagyni, hogy az összefogással épp versenytársai malmára hajtsa a vizet. Ez már a csavaros jogi megfogalmazások és titoktartási szerződések világa, ahol gyakran épp a lényegről nem esik szó.

A legújabb példát minderre a Toyota szolgáltatja, mely nemrég hozott létre közös vállalkozást a Mazdával és a Densoval. A közös vállalat platformok és egy sor, elektromos autózáshoz kapcsolódó újítás fejlesztését tűzte zászlajára – utóbbiak közül épp csak az egyik legfontosabb maradt ki.

Mint kiderült, a Toyota házon belül tartaná a szilárdtest-akkumulátorok fejlesztését. Az ilyen alkatrészek piaci bevezetése hatalmas löketet adhat az elektromos autók terjedésének (lényegében forradalmasíthatja az amúgy is forradalmi elektromos hajtást), így korántsem mindegy, ki mutatja fel elsőként a megoldás megbízható, működőképes verzióját.

A szilárdtest-akkumulátorok nagyobb energiasűrűséggel bírnak a mostani lítium-ionos telepeknél, így jóval kisebb helyet foglalnak. A nagyobb hatótáv kisebb töltési idővel párosul, akár feleannyi idő alatt is teljesen feltölthetők az akkumulátorok. A Toyota szerint ráadásul az egész alig drágább a most alkalmazott megoldásnál, mivel a szilárdtest-akkumulátorok nagy vonalakban azonos technológián alapulnak, mint mostani társaik.

A Toyotánál jelenleg kétszáz mérnök foglalkozik a szilárdtest-technológiával. Már csak egyetlen egy kérdés maradt, amit a Toyota egyelőre hétpecsétes titokként kezel, mégpedig hogy munkájuk eredménye mikor jelenhet meg az első Toyota-modellekben.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink