Gyártók Ezer dolgozót venne fel márciusig Nyitrán a Jaguar

Ezer dolgozót venne fel márciusig Nyitrán a Jaguar

autopro.hu/W.A. | 2017.10.03 13:30

Ezer dolgozót venne fel márciusig Nyitrán a Jaguar

Jó ütemben halad a Jaguar Land Rover szlovákiai Nyitrára tervezett gyárának építése, már a gyártósorok fokozatos telepítésénél tartanak. Ezzel párhuzamosan a munkatársak toborzását is megkezdték.

Hirdetés

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2018-ban indul el a termelés a Jaguar Land Rover nyitrai gyárában. A TASR hírügynökségre hivatkozva most az ujszo.com írt arról, hogy már toborozzák a munkatársakat, jövő márciusig ezer ember felvételében gondolkodnak. „Közülük nagyjából 230 lesz a menedzser, mérnök és egyéb magasan képzett alkalmazott, a többiek pedig közvetlenül a gyártásban vesznek részt” – nyilatkozta Alexander Wortberg, a Jaguar Land Rover Slovakia működési igazgatója.

A lap ír arról is, hogy a szlovákiai üzemben 900 és 1800 euró közötti bruttó havi átlagbért lehet majd keresni, végzettségtől és szakmai tapasztalatoktól függően.

Nyitrán egyébként összesen mintegy 2800 munkahelyet teremtenek, de a cégnél úgy számolnak, hogy a beszállítókkal együtt közel 22 ezer ember megélhetését biztosíthatja majd a gyár.

Egyébként már most is foglalkoztat a társaság 500 alkalmazottat, akiknek egy része nagy-britanniai továbbképzésen vesz részt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az egymilliárd fontba kerülő üzemben a Land Rover Discovery gépkocsi gyártásába kezd majd bele a vállalat valamikor a jövő év folyamán.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink