Gyártók Egyre több a női hallgató a Mercedes duális képzésében

Egyre több a női hallgató a Mercedes duális képzésében

autopro.hu | 2019.07.23 12:48

Egyre több a női hallgató a Mercedes duális képzésében

Harmadszor rendezték meg a kecskeméti Mercedes-gyárban a duális főiskolai hallgatók napját. A játékos csapatépítő programon ötven hallgató vett részt. Az alkalmat a különböző szakokon és évfolyamokban tanuló duális hallgatók egymás közötti tapasztalatcserére és ismeretszerzésre használták fel.

Hirdetés

Múlt csütörtökön a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a duális főiskolai képzésben résztvevő diákoké volt a főszerep: a harmadik alkalommal megrendezett duális hallgatói nap egymás megismeréséről és a játékos csapatépítésről szólt. A programok között volt a gyárral és a termeléssel kapcsolatos autóipari kvíz, ügyességi játék és kiscsoportos kreatív feladat is, amelynek során az egyes csapatoknak azt kellett bemutatniuk, hogy hogyan képzelik el a jövő autógyárát.

A rendezvényen Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: „Az évről-évre növekvő jelentkezői létszám egyértelműen a duális képzés egyre nagyobb népszerűségét jelzi. Ami pedig különösen örvendetes, hogy egyre több női hallgatót is üdvözölhetünk a gyár duális képzési programjában. Jelenleg két gépészmérnök, két mérnök-informatikus, egy logisztikai mérnök és három gazdálkodás és menedzsment szakos fiatal hölgy vesz részt a képzésben.”

Christian Wolff elmondta: az autóipar éppen történetének legnagyobb változásán megy keresztül. Az elektromos hajtás, az önvezető járművek és az autómegosztó szolgáltatások terjedése globálisan forradalmasítja az autózást. A digitalizáció, az ipar 4.0-ás megoldások és a rugalmas termelés már ma is mind megtapasztalhatók a gyárban, a duális képzésben résztvevő diákok a tanáraiknak köszönhetően így testközelből szerezhetik meg az a tudást, amelyre támaszkodva még a gyorsan változó technológiai környezetben is mindig képesek lesznek boldogulni.

Az évfolyamokon átnyúló kapcsolati háló is értékes

A gyárigazgató kiemelte a Neumann János Egyetem Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karával folytatott közös munka jelentőségét. Az egyetem és a kecskeméti autógyár szoros szakmai együttműködésének köszönhetően hazánkban elsőként itt vezették be a duális képzési formát. A kecskeméti gyárban zajló képzés keretében azóta már hét szakon, a járműmérnök, gépészmérnök, mérnökinformatikus, műszaki menedzser, logisztikai mérnök, gazdálkodás és menedzsment, nemzetközi gazdálkodás szakirányon szerezhetnek duális diplomát a hallgatók.

Kovács János, a Mercedes-Benz gyár oktatási vezetője elmondta, fontos számukra hogy az ott tanuló hallgatók jobban megismerjék egymást a tanórákon kívül is, hogy a diákok találkozzanak, beszélgessenek egymással, és így szakokon és évfolyamokon átívelő ismeretségeket, barátságokat alapozzanak meg, mert így fogják tudni egymást jól támogatni a jövőben is.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink