Gyártók Dörzsöli tenyerét a Kia Oroszországban

Dörzsöli tenyerét a Kia Oroszországban

autopro.hu/B.B. | 2017.09.26 13:14

Dörzsöli tenyerét a Kia Oroszországban

Magára talált végre az orosz autópiac, több év mélyrepülés után idén először növekedhetnek a helyi újautó-eladások. A Kia már azt is tudni véli, mekkora lesz pontosan az idei bővülés.

Hirdetés

Több éve nem látott növekedést produkálhat idén az orosz autópiac, ennek megfelelően az autógyártók ismét egyre nagyobb figyelemmel pásztázzák a 144 millió lakosú ország autókeresletét. Nem hiába, a növekedés erősnek és konstansnak tűnik, augusztusban például 16,7 százalékkal több autót vettek az oroszok.

A Kia helyi vezetője szerint a növekedés a teljes évre vetítve 12 százalékos lehet, ami részben az egyre javuló orosz gazdasági helyzetnek köszönhető. A Kia egyike azon gyártóknak, amely nem hagyta ott a nyugati szankciók és a bezuhanó olajárak miatt szenvedő, de továbbra is óriási piacot.

Persze az idei 12 százalékos növekedés is még csak a korábbi állapotokhoz való visszatérés kezdete, hiszen míg 2012-ben csaknem hárommillió új autó talált gazdára az országban (ekkor egyesek már azt várták, hogy az orosz piac túlnövi Európa legnagyobbját, a németet is), addig tavaly csupán 1,43 millió új autó fogyott.

A Kia szerint idén 1,57 és 1,6 millió között lehet az eladott személyautók száma, ami már kellően nagy növekedés ahhoz, hogy az autógyártók a Mitsubishihez hasonlóan ismét nagyobb fordulatszámra kapcsoljanak az országban.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink