Gyártók Diplomát kaptak a kecskeméti művezetők

Diplomát kaptak a kecskeméti művezetők

autopro.hu/P.M. | 2017.11.29 16:10

Diplomát kaptak a kecskeméti művezetők

Megkapták diplomájukat a Magyarországon egyedülálló ipari művezetőképzés első végzős hallgatói Kecskeméten. A hiánypótló program különlegessége, hogy egy eddig nem létező képzési kategóriát teremtettek Magyarországon, az oktatási anyagokat a Német-Magyar Iparkamara szakemberei a Mercedes-Benz hazai gyárának igényeire szabva dolgozták ki a németországi tananyagot alapul véve.

Hirdetés

A Német-Magyar Iparkamarával közösen szervezett képzésen – az első ciklus zárásaként – a Mercedes-Benz gyár tizenöt szakembere tett sikeres vizsgát, és vehette át november 29-én a végzettségét igazoló magyar-német diplomát. Az ötéves képzési projekt során évente több csoportban, összesen 180 szakember vehet részt a Mercedes-Benz gyár különböző üzemegységeiből a képzéseken. A tantárgyak között szerepel a közgazdaságtantól kezdve a fejlesztő, motivációs és kommunikációs tréningeken át, a minőségirányításig számos ismeretanyag.

– A legjobb minőségű autókat csak elkötelezett és motivált dolgozói közösséggel lehet megvalósítani,akik nyitottak a legmagasabb szintű tudás elsajátítására és a folyamatos fejlődésre. Kecskeméti gyárunk sikerét a csapatmunka adja, amelynek fontos szereplői a magasan kvalifikált művezetők. Számukra szervezett oktatási programunkban a németországi anyavállalatunk által fejlesztett főbb modulokat ültetettük át a magyarországi viszonyokra. A képzés sikeres elvégzése után a résztvevők kétnyelvű diplomát kapnak, ami a piacképes európai tudás záloga – hangsúlyozta Christian Wolff, a kecskeméti Mercedes ügyvezető igazgatója.

– A képzés alapja a német kamarai szervezet elmélete és tananyagai, valamint a trénerek és oktatók újszerű kombinációja. Ők rengeteg tapasztalattal, valamint német-magyar kulturális háttérrel rendelkeznek, ezeket pedig itt a Mercedes-Benznél a gyakorlati alkalmazhatóságot és megvalósíthatóságot a középpontba állítva kamatoztatják a gyakorlatban – fejtette ki dr. Gabriel Brennauer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagja.

A művezetői képzés színtere 2018 őszétől az a Mercedes-Benz Academy Kecskemét lesz, amely 8000 négyzetméteren nyit oktatási teret az autógyár több generációs programjainak. A modern oktatócsarnok elsősorban duális és belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek ad majd helyet, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat, s az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni. A régióban egyedülálló módon az épület kialakítása és berendezése is a legmodernebb technológiákkal történik, hogy az itt tanulók megismerjék az autógyártás folyamatait és az Ipar 4.0-t.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink