Gyártók Csak úgy felrobbant és leégett egy Tesla

Csak úgy felrobbant és leégett egy Tesla

autopro.hu | 2019.04.23 15:23

Csak úgy felrobbant és leégett egy Tesla

A Tesla vizsgálatot indított miután egy sanghaji mélygarázsban felrobbant egy S modellként azonosított autója. A vasárnapi robbanásban nem sérült meg senki, de az anyagi kár jelentős, mivel a mellette parkoló autók is megrongálódtak.

Hirdetés

A Tesla szakértőket küldött a helyszínre, hogy a robbanás és tűz okát kivizsgálhassák.

A Bloomberg amerikai üzleti hírtelevíziónak nyilatkozó szakértő szerint ez most komolyabb, mint az eddig látott, lefotózott kiégett Teslák esetei, mivel itt „élőben” lehet megtapasztalni, hogy a Tesla minden előzmény nélkül felrobbanhat. „A Teslád tehát bombává válhat” – mondja Tony Chapman, aki szerint a gyártónak hónapokba telhet, amíg ebből a botrányból felépülhet.

Tesla-tűzre valóban nem ez az első eset. Tavaly nyáron egy brit tévés producer parkoló autója gyulladt ki Los Angelesben. 2016 nyarán pedig Franciaországban égett ki teljesen egy tesztvezetésre kiadott Tesla S modell.

A hírre közel négy százalékot esett a Tesla részvényindexe a New York-i tőzsdén, azóta sem talál vissza a 262 dolláros szintről. Legutóbb tavaly októberben jártak ilyen mélységben a részvények.

A Tesla reklámgépezete ugyanakkor a kínos eset ellenére sem lassít, sőt az amerikai elektromosautó gyártó épp a baleset után egy nappal dobta be a hírt, hogy 2020-ra robottaxija menetkészen lesz. A gyártó szerdán közli első negyedéves üzleti eredményét, amely elsősorban az utóbbi időben akadozó értékesítések miatt lesz érdekes.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink