Archív Több mint kettőszáz útfelújítási projekt valósult meg az idén

Több mint kettőszáz útfelújítási projekt valósult meg az idén

MTI | 2020.09.29 06:19

Több mint kettőszáz útfelújítási projekt valósult meg az idén

Fotó: Pexels

Az idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, közel 102 milliárd forint értékben – mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a 6219-es jelű, Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út Mezőfalva és Dunaújváros közötti szakaszának szeptember 28-i sárbogárdi átadóünnepségén.

Hirdetés

Mosóczi László hangsúlyozta, hogy 2010 és 2019 között több mint hatezer kilométernyi közút újult meg 755 milliárd forintból. Jelezte, hogy a kormány jelenleg is három útfelújítási programot támogat: a Komplex útfelújítási program, a Magyar falu program és a Terület- és településfejlesztési operatív (Top) program segítségével 2016 és 2020 között 280 milliárd forintból több mint 900 útszakasz újul meg mintegy 2400 kilométeren.

Az államtitkár közölte: a Top-ból finanszírozták a 22 kilométeres Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út teljes felújítását, amelynek 7,5 kilométeres szakasza 2018 végére elkészült közel 760 millió forintból, most a Dunaújvárosig tartó folytatást adták át, amely 14,5 kilométeren újult meg 1,6 milliárd forintból.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink