Archív Betett a kínai feldolgozóiparnak a koronavírus

Betett a kínai feldolgozóiparnak a koronavírus

MTI | 2020.01.31 11:23

Betett a kínai feldolgozóiparnak a koronavírus

Fotó: Pexels

Megtorpant a kínai feldolgozóipar növekedése januárban, ráadásul a világ második legnagyobb gazdaságát várhatóan súlyos veszteségek érik a következő hónapokban a Közép-Kínából elinduló, új koronavírus által okozott tüdőgyulladás-járvány miatt.

Hirdetés

A nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,0 pontra mérséklődött januárban az előző két hónapban mért 50,2 pontról, összhangban az elemzői várakozásokkal.

Félúton a növekedés és visszaesés között

A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index így éppen a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöbön áll.

Az év első hónapjában a feldolgozóipari nagyvállalatok teljesítménye volt a legerősebb, bár a rájuk vonatkozó BMI az előző hónaphoz képest ugyancsak 0,2 ponttal esett vissza, így is 50,4 ponton állt. A kisvállalatok esetében 48,6 pontot ért el a BMI, ami decemberhez képest 1,4 pontos emelkedés ugyan, de továbbra is a teljesítmény csökkenését jelzi.

Romlott a termelés

A BMI egyik kulcstényezője, a termelésre vonatkozó részmutató januárban a múlt hónaphoz képest 1,9 ponttal, 51,3 pontra csúszott le, míg az új megrendelések állományának alindexe 0,2 ponttal, 51,4 pontra nőtt, amivel a harmadik egymást követő hónapja állt az 50 pontos küszöb fölött.

A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésimenedzser-index 0,4 ponttal, 53,0 pontra mérséklődött januárban. Elemzők a decemberivel azonos 53,4 pontra számítottak.

Az üzleti várakozások részindexe 59,1 pontról 59,6 pontra emelkedett januárban.

A járvány következményei még kérdésesek

A statisztikai hivatal az adatokat kommentálva ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a számítások alapját képező felmérés január 20. előtt készült, így a most közölt adatok még nem tükrözik kellő mértékben az új járvány gazdasági hatásait.

A járvány megfékezésének érdekében országszerte számos óvintézkedést vezettek be, amelyekhez a Kínában működő bel- és külföldi nagyvállalatok is csatlakoztak. Számos autóipari vállalat elkezdte kivonni munkatársait a vírus epicentrumának tartott Vuhanból, mint a Honda és a PSA, de több gyártóvállalat megtiltotta már dolgozóinak, a Kínából való ki- és beutazást. A belföldi és külföldi keresletre egyaránt rányomhatja a bélyegét az egészségügyi válsághelyzet, ami a feldolgozóipar és a szolgáltatóipar teljesítményének visszaeséséhez vezethet.

Nyitókép: Pexels

Hirdetés

Kiemelt Partnereink