Elemzések Nehéz év elé néz a Bosch, de továbbra is elkötelezett hazánk mellett – ez történt a 22. héten

Nehéz év elé néz a Bosch, de továbbra is elkötelezett hazánk mellett – ez történt a 22. héten

autopro.hu/P.B. | 2020.06.02 07:23

Nehéz év elé néz a Bosch, de továbbra is elkötelezett hazánk mellett – ez történt a 22. héten

Fotó: Bosch

Több nagyvállalat jelentette be a héten, hogy milyen módon segít a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Szerencsére beruházásokról is hírt adhattunk, míg a Renault Csoport a 22. héten tisztázta, hogyan alakítja át a működését. Összefoglaltuk, mi történt az elmúlt héten a járműiparban, a kiemelésekre kattintva bővebben olvashat a témákról.

Hirdetés

A nemzetközi Bosch Csoport stratégiailag kiemelt helyszíne Magyarország, amely jelentős befektetésekről számolt be valamennyi hazai telephelyéről, és jó évet zárt 2019-ben, viszont az idei évben sok nehézségre számítanak a vállalatnál. Úgy látják, hogy az autóipar volumenei nem állnak helyre 2020-ban.

A Rába is nyilatkozott az idei terveiről, a vállalat rugalmas gyártással és a globális piaci lehetőségek kiaknázásával igyekszik csökkenteni az új típusú koronavírus-járvány okozta kieséseket. Ahogyan Pintér István elnök-vezérigazgató kiemelte, fontos cél a Rábánál a munkahelyek megtartása.

Segítség a koronavírus elleni küzdelem

Az autóipari szereplők már a járvány kitörése óta igyekeznek kivenni részüket a koronavírus elleni küzdelemből. Az Audi pénteken jelentette be, hogy százmillió forinttal támogat összesen hat győri és Győr környéki kórházat, egészségügyi intézményt. A Suzuki pedig szintén arról számolt be, hogy a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom megyei szervezetének munkájához járul hozzá a vállalat azzal, hogy egy vadonatúj hibrid Suzuki Vitara személygépkocsit ajánlott fel.

Vannak, akik összefogással válaszoltak a járvány kihívásaira, így tett a Continental is. A cég alkalmazottai világszerte összefognak a koronavírus-járvány terjedésének és következményeinek megfékezése érdekében, valamint különféle kezdeményezéseken keresztül nyújtanak testre szabott segítséget, többek közt egyéni védőeszközök gyártása révén.

Beruházások Magyarországon

Mindig jó hír, ha beruházásokról számolhatunk be, különösen igaz ez válság idején, amikor a magyar gazdaság szereplőinek új világgazdasági versenyben kell helytállniuk. A thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. 565 millió forintos beruházásához a magyar állam több mint 282 millió forinttal járul hozzá, a társaság a nemzetközi szinten egyedülálló budapesti fejlesztő központjára fordítja az összeget.

A Modine Hungária Kft. mezőkövesdi telephelyén a héten készült el a gyár új CAB (Controlled Atmosphere Brazing) kemencéje. A tesztelési folyamatokat követően elindul a tömegtermelés az 1,7 millió eurós, saját forrásból megvalósított beruházás során elkészült kemencében.

A munkahelyvédelmi programmal kapcsolatban fontos hír, hogy a támogatásra augusztus 31-ig pályázhatnak a vállalkozások, november végén jár le a támogatás és év végéig lezárják a programot

Gyárbezárás és új stratégia a Renault Csoportnál

A Renault Csoport pénteken mutatta be azt az átalakítási tervet, amelynek célja az, hogy több mint kétmilliárd eurós megtakarítást érjen el 3 éven belül, és a versenyképességét teljesen új alapokra helyezze.

A Renault-Nissan-Mitsubishi hármas azt is bejelentette a héten, hogy a gyártók felosztották egymást között a világ piacait. Ennek értelmében a Nissan jelentősen csökkenti európai jelenlétét és átadja a terepet a Renault-nak. A japán gyártó mostantól Kínára, Japánra és Észak-Amerikára koncentrál majd. Valószínűleg ennek jegyében zár be a Nissan barcelonai gyára, bár ezt hivatalos források még nem erősítették meg.

Az amerikai példa is mutatja, hogy még nincs vége a járványnak

A Fiat Chrysler, a General Motors és a Ford május 18-án, két hete indíthatták újra termelésüket az Egyesült Államokban. Azóta mindhárom autógyártó jelentett már új koronavírus-fertőzéses esetekről, a termelés ismételt, átmeneti leállítása mellett azonban csak a Ford döntött. A két hónapos kényszerszünetet követően a három vállalat gyáraiban biztonsági óvintézkedések egész sora mellett kezdődött el ismét a munka. Az intézkedések között szerepel a dolgozók testhőmérsékletének mérése, az arcmaszkok használata, valamint a közösségi távolságtartás is.

A járvány érdekes hatása, hogy a pickupok eladásai az USA-ban a történelem során első alkalommal felülmúlták a személyautókét. A szegmens 2014-ben kezdett felzárkózni, a járvány ideje alatt pedig tovább emelkedett népszerűsége. A Szövetség az Autóipari Innovációért ezt a tüzelőanyagok árának csökkenésével, továbbá azzal magyarázza, hogy a mai pickupok mérföldenként 4 gallonnal kevesebbet fogyasztanak, mint 2013-as évjáratú elődeik.

Egyre többet fektetnek az autógyártók az elektromobilitásba

A héten elkezdődött az első teljesen elektromos Mazda, az MX-30 gyártása Japánban. A tervek szerint már idén átvehetik az első autókat a tulajdonosok. A Kia eközben egy elektromos városi kisautó gyártását tervezi, ám erről a tervről konkrétumokat még nem ismerni.

Nem úgy a Daimler terveiről! A Daimler húsz év múlva, sőt, már 2039-ben is csak karbonsemleges járműveket szeretne forgalmazni. Ez a jelenlegi tervek szerint azt jelenti, hogy teljesen elektromos típusokat kínáló palettája lenne a Mercedesnek. Az erre való átállás viszont egy hosszú és nagyon nehéz folyamat lesz.

A kínai számok azt mutatják, hogy nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági megfontolások miatt is érdemes az elektromobilitás felé nyitni. Az elektromos autók részesedése ugyan csökkent a helyreálló kínai piacon, de így is komoly erősödés tapasztalható a szegmensben az év elejéhez képest.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink