Oroszországban szárnyal az új autók eladása

Szerző: MTI | 2017.09.11. 08:16

132 ezer 742 új autót adtak el augusztusban az óriásállamban, ami 16,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A több mint hatszáz helyben tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB által közölt adatok szerint az idei első nyolc hónapban értékesített új autók száma 9,6 százalékkal 980 ezer 921-re emelkedett.

Szakértők rámutattak arra, hogy Oroszországban hatodik hónapja tart az új autók eladásának a növekedése. Az értékesített új autók száma az év végéig meghaladja majd az 1 milliót, ami azonban még igen messze áll a 2012-ben beállított, 2,935 milliós rekordtól.

Idén augusztusban is a Lada volt a legkeresettebb márka, 26,2 ezret adtak el belőle, 25 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az idei első nyolc hónapban összesen 192,9 ezer új Lada kelt el, 16 százalékkal több mint egy évvel korábban.

A dobogó második helyén a Kia állt, a bronzérmes pedig a Hyundai lett az idei első nyolc hónap eladásai alapján.

Az eladott autómodellek alapján az első helyen a Lada Granta állt, amelyet a Kia Rio, majd a Hyundai Solaris követett.

Oroszországban tavaly közel 1,42 millió autót értékesítettek, ami 11 százalék csökkenés 2015-höz képest, amikor ennél jóval nagyobb mértékben, 36 százalékkal zuhant az eladás.