Elemzések Kína kamionpiaca nem lassít

Kína kamionpiaca nem lassít

autopro.hu/Sz.K. | 2018.12.17 05:00

Kína kamionpiaca nem lassít

Kínában tavaly 52 százalékkal nőttek a nagy haszongépjárművek eladásai, és 1,1 millió eladott darabbal minden rekordot megdöntöttek. 2018 első hat hónapjában a tendenciát folytatva további 15 százalékkal nőtt a piac. Jó kilátásaik vannak.

Hirdetés

Habár az eladások júliusban és augusztusban lelassultak, Kína kamiongyártói ismét úgy számolnak, hogy több mint egymillió darabot eladnak év végéig, így az ország a világ legnagyobb tehergépkocsi-piaca lehet.

A 2017-ben Kínában legyártott és eladott 29 millió járműből nagyjából 25 millió volt személygépkocsi, a maradék 4 millió pedig tehergépjármű és busz. A kamionok a haszongépjárművek 90 százalékát tették ki tavaly, ezen belül 1,1 millió nehéz és 229 ezer középnehéz haszongépjármű került eladásra.

Kínában a nehéz teherjármű megnevezést a Gépjármű Össztömeg Minősítés (GVWR) szerint a legalább 12 tonnás össztömegű járművekre, a középnehéz teherjárműt pedig a 6-12 tonna közötti össztömegűekre használják. Ebben a a jármű, az utasok és a szállítmány tömege is benne van.

Kína haszongépjármű-piacának nagyságán kívül másik figyelemre méltó tény, hogy lényegében egy hatalmas belpiacról beszélünk, hiszen a 12 legnagyobb kamiongyártó közül mindegyik kínai vállalat. A top 5-be olyanok kerültek be, mint a First Auto Works (FAW), a Dongfeng, a Sinotruk, a Shaanxi Auto és a BAIC Foton. Ezek meghatározó kínai brandek, de más országokban nem nagyon hallottak róluk. Az öt legnagyobb dízelmotor-gyártó, a Weichai, a Yuchai, a Yunnei, a Foton és a Quanchai szintén jelentős vállalatok Kínában, de hasonlóan ismeretlenek az ország határain kívül. Kína vezető dízelmotorokat gyártó cégei egyeként több mint 300 ezer motort gyártottak 2017-ben, mellyel a világ legnagyobb motorgyártói közé harcolták magukat.

Annak oka, hogy Kína kamioniparát, beleértve a dízelmotor szektort, kínai vállalatok dominálják, nagyon egyszerű. Az áruszállítás nagyon széttagolt az országban, több ezer, viszonylag kis vállalat küzd a munkáért, ami erős versenyhelyzetet generál, a fuvardíjak kiszámításának kemény korlátjai vannak. Azonban a fuvardíj határozza meg, mennyit tud költeni a cég kamionvásárlásra és működtetésre (TCO, total cost of ownership). Egyébként a leszorított árufuvarozási díjak adnak magyarázatot arra, hogy miért is olyan nagy probléma a túlterhelés kérdése Kínában. A fuvarozók túlterhelik járműveiket, és a határokig feszítik kapacitásukat. Ilyen adottságok mellett a nagy nemzetközi kamion- és dízelmotor-gyártók, még ha Kínában is gyártják termékeiket, nem nagyon tudnak széles körben versenyképes termékkel piacra kerülni.

A nagyhaszongépjármű-eladások Kínában az elmúlt 20 évben hullámvasút-szerűen ingadoznak. Ahogy Kína gazdasága kétszámjegyű növekedést ért el, és az ország a 2000-es években nagy összegeket fektetett az infrastruktúrába, a nagykamionok eladásai háromszorosukra nőttek, elérték az egymillió eladott darabot. A gazdasági válság következményeként az eladások drámaian zuhanni kezdtek. 2015-ben volt a mélypont 551 ezer darabbal, de az elmúlt három évben kicsit javultak az eredmények, és sikerült hasonlóan jól teljesíteni, mint korábban. Ugyanezen időszak alatt a középnehéz tehergépkocsik eladásai stagnáltak.

Az eladásokat még olyan intézkedések is befolyásolják, minthogy Kína központi kormányzata korlátozó emissziós sztenderdeket vezetett be, és a helyi végrehajtó hatalom még szigorúbban tartatja be ezeket. A mérések a tehergépkocsik általános korszerűsítéséhez vezettek, persze komoly befektetési költségek árán. Mivel az elmúlt két évben az öregebb kamionokat fiatal, üzemanyag-hatékonyabb modellekre cserélték, a nehézsúlyú kamionszektor bizonyosan lassulni fog, azonban az ország gazdaságának mérete és növekedése, kombinálva a nagy területtel biztosítani fogja, hogy Kína a világ legnagyobb haszongépjármű piaca maradjon.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink