Elemzések Ez történt a 22. héten a járműiparban

Ez történt a 22. héten a járműiparban

autopro.hu | 2014.05.30 15:45

Ez történt a 22. héten a járműiparban

Interjúdömping: Tatabánya polgármestere, Szombathely alpolgármestere, az új Ikarus buszt gyártó cég vezére, vállalatvezetők, a MIKSz elnöke és egy mérnökhallgató lány is nyilatkozott szakportálunknak.

Hirdetés

Gyártók

Erős hírrel indult a hét: május folyamán már harmadik alkalommal volt kénytelen bombariadó miatt leállítani termelését a kecskeméti Mercedes-Benz autógyár. Ezúttal is alaptalannak bizonyult a fenyegtés, két napra rá pedig frappáns fordulattal olyan sajtóeseményt szervezett a vállalat, ahol nemcsak az új ügyvezető, Thomas Geier bemutatkozására nyílt lehetőség, hanem a gyár kirobbanó formájáról és jövőbeni hasonlóan ígéretes terveiről adtak számot a megszólalók. Csupán egyetlen adat a lendület érzékeltetésére: az alföldi autógyár a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el. A további részletek ebben a cikkben olvashatók – bőséges galériát is csatoltunk a beszámolóhoz.

Május 28-án mutatkozott be Thomas Geier, a kecskeméti Mercedes gyár új vezetője

Heti forró témánk a néhány napja bemutatott új Ikarus autóbuszok gyártása volt. A BKV partnereként a Magyar Autóbuszgyártó Kft. szállítja a PKD konstrukciójú kivitelezéshez a karosszériát és az alkatrészeket. Eddig keveset tudtunk a folyamat részleteiről, Liptai Gábor ügyvezető azonban interjú formájában feltárta az újraindulni látszó magyar buszgyártás érdekes és ígéretes történetének hátterét.

A Magyar Autóbuszgyártó társaságon nem múlik, hogy újra fellendüljön a magyar buszgyártás
Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója maradt a MAGE (Magyar Gépjárműipari Egyesület) elnöke

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Gépjárműipari Szövetség, amelyen módosították az alapszabályt: megváltozott a szervezet neve, az elnök viszont továbbra is Pintér István maradt.

Mindenképp figyelmre méltó a Toyota elnökhelyettesének friss nyilatkozata. Nobuyori Kodaira a Wall Street Journalban újabb globális válság lehetőségét vizionálta, emiatt 2016-ig nem is építenek új gyárat a japánok. Ez bizony kockázatos stratégiai döntés, tekintve, hogy a versenytársak épp gyárépítési lázban égnek. Ki nyer majd – egyelőre nem látni biztosan, de könnyen lehet, hogy a „kevesebb több” elv lesz a hosszútávú siker titka.

Múlt héten kiveséztük az Alstom ügyletet, amelyről azt írtuk, további fordulatok várhatók a folyamat során. Nem is kellett sokat várni az újabb fejleményekre: ezer munkahelyet ígérve „javított” az amerikai General Electric a francia cégcsoport energetikai divízióinak felvásárlása kapcsán benyújtott ajánlatán.

Nem kell már sokat várni, hogy a magyar utakon is találkozzunk a legújabb négykerekű négykarikás hungarikummal: Európában őszre tervezi a harmadik generációs TT piaci bevezetését az Audi. A győri autógyár közlése szerint Magyarország az elsők között lesz, ahol megkezdődik az új modell értékesítése.

Hamarosan a magyar utakon...

Nem magyar hír, de hazai szívek is vérezhetnek miatta: befellegzett a Lanciának. A legendás olasz márkát halálra ítélte a Fiat Chrysler vezére, Sergio Marchionne. Így viszont talán megmenekült az Alfa Romeo a Chryslerrel kötött frigy oltárán.

Beszállítók

A Continental legyártotta Budapesten az egymilliomodik stop-start részegységet. A berendezést 2010 ősze óta készíti a vezető autóipari beszállító Magyarországon.

Keszte Róbert, a Continental hazai vezetője és Szijjártó Péter államtitkár az egymilliomodik részegységgel

A globális navigációs megoldásokat kínáló NNG újabb nemzetközi díjjal büszkélkedhet: a magyar vállalatnak ítélték Az Év Növekedési Stratégiája címet az idei European Business Awards versenyen. A versenyre 17 ezer vállalkozás nevezett.

A Siemens szerkezetátalakítási programja 11 ezer 600 állást érint világszerte megszüntetés vagy összevonás formájában – jelentette be pénteken Joe Kaeser vezérigazgató New Yorkban egy befektetői konferencián.

Szolgáltatók

Ha autóipar, akkor Győr, Kecskemét és Esztergom jut eszébe a legtöbb embernek a magyarországi városok közül. Az utóbbi évek, hónapok alapján Tatabánya is helyet követel magának a toplista elején. A miértről Schmidt Csaba polgármesterrel beszélgettünk.

A Magyar Ipari Karbantartók Szervezetének (MIKSz) elnöke, Péczely György válaszolt a szakterület aktualitásait érintő kérdéseinkre.

Az Egyesült Királyságban százötven éve alapított Beck & Pollitzer oroszlánrészt vállalt a XX. század második felében meginduló gyártelepítésekből. Amikor több mint tíz évvel ezelőtt irodát nyitottak Magyarországon, meghatározó időszakban érkeztek, hiszen akkoriban több nemzetközi üzemáttelepítés, gépmozgatás, új telepítési projekt zajlott – avatott be vállalatuk tevékenységének világába Kormos László cégvezető.

1000 milliárd forintos fejlesztés várható a közlekedésben; a visegrádi csoport országainak közlekedési együttműködése elősegíti a régió versenyképességének fokozását – ezt Németh Lászlóné leköszönő fejlesztési miniszter jelentette ki a V4-ek vasúti vezérigazgatói találkozóján Balatonfüreden.

A mérnökkamara tiltakozik a kötelező iparkamarai tagság ellen. A szervezet rámutatott, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvény valamennyi egyéni és társas vállalkozás számára kötelezően előírta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál történő regisztrációt, az MKIK ennek kötelező kamarai tagsággá alakítását javasolja.

A héten tartották a Hungexpo területén az Ipar Napjai kiállítást, ipari termékbemutatót, amelyen az Auopro is jelen volt. Jelentősen, 15 százalékkal nőtt a kiállítók száma a legutóbbi rendezvényhez képest. Az eseményen kiosztották az Ipar Napjai nagydíjait.

Nem akar az olcsó keleti munkaerővel versenyezni az EuroSolid szoftverforgalmazó cég. Az autóipar igencsak szerteágazó szektor, mindenki másképpen veszi ki belőle a részét, másként alakítja a folyamatokat – nyilatkozta munkatársunknak Zombor Csaba ügyvezető.

Zombor Csaba, az Eurosolid ügyvezetője

Átadták a GYSEV Zrt. teljes egészében felújított motorműhelyét Szombathelyen, a létesítményre állami támogatással csaknem 300 millió forintot költött a vasúttársaság - közölte Rázó László szóvivő. Így már javítani is tudják a Flirt szerelvényeket.

Oktatás

A jövő mérnökei nemcsak okosak, de szépek is

Megdőlni látszik a feltevés, miszerint a műszaki pálya férfiaknak való: egyre több lány készül járműipari mérnöknek. A férfiak dominanciája kétségtelen, a hölgyek aránya viszont érzékelhetően növekszik. Pap Annamária járműmérnöki szakos egyetemi hallgatóval beszélgettünk.

Nem csak a szombathelyi városvezetésnek kell hinni, hanem a cégeknek is, akik konkrét vállalásokkal, szerződésekkel, foglalkoztatási kötelezettségvállalásokkal garantálják a helyben induló mérnökképzés sikerét – mondta el szakportálunknak Molnár Miklós alpolgármester.

Gazdaság

Javult májusban a gazdasági hangulat a 28 tagállamból álló Európai Unióban (EU) és a 18 tagállamból álló eurózónában is. Az Európai Bizottság (EB) legfrissebb adatai szerint az unióban a gazdasági hangulatmutató (ESI) májusban 106,5 pontra nőtt az áprilisi 106,3 pontról. Májusban az ipari alindex mínusz 1,8 ponton, a szolgáltató-szektori 8,2 ponton, a fogyasztói mínusz 4,1 ponton, a kiskereskedelmi 4,1 ponton, az építőipari mínusz 25,6 ponton állt. Fontos részlet, hogy 118,8 ponttal májusban ismét Magyarországon volt a legmagasabb az ESI-mutató az EU-ban, akárcsak az előző három hónapban. Májusban Magyarországot második helyen Nagy-Britannia követte a 118,5 pontos ESI-adattal.

Javították a magyar és a lengyel gazdaság idei növekedésére adott előrejelzéseiket egyes londoni pénzügyi elemzők, a vártnál erőteljesebb tavalyi második félévi és idei első negyedévi teljesítménnyel indokolva a döntést.

A héten a 303-as érték alatt indult a forint ára egy euró ellenében. A 302-305 érték közötti imngázást követően úgy tűnik, végül a hétfői szinten zárja a hetet a magyar fizetőeszköz. Ez pedig tovább erősíti a lehetőségét annak, hogy a 300-as lélektani határ alá kerüljön rövidesen a mutató.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink