Elemzések A magyar kkv-k még mindig borúlátóak

A magyar kkv-k még mindig borúlátóak

MTI | 2013.10.15 13:08

Az előző negyedévi ugrásszerű javulás után a harmadik negyedévben ismét pesszimistább hangulatba kerültek a vállalkozások, a negatív irányú változás hátterében főként a közterhekkel, a gazdaságpolitikával és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások romlása áll - közölte a K&H Bank kis- és közepes vállalatokat (kkv) érintő bizalmiindex-kutatásának legfrissebb adatait kedden az MTI-vel.

Hirdetés

A magyarországi kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 7 pontos csökkenést követően jelenleg mínusz 18 ponton áll. A K&H kifejti: a romló várakozások minden árbevétel-kategóriában megfigyelhetők, de továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, míg a mikrovállalkozások látják a legborúsabban jövőjüket.

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével szeptember elején végzett kutatás szerint a javuló hangulat után újra erősödő bizonytalanság annak tudható be, hogy a közterhekkel, a gazdaságpolitikával és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások jelentősen romlottak az előző negyedévhez képest, miközben egyedül a munkaerő részindexnél tapasztalható számottevő javulás.

Ebben a negyedévben az a ritka helyzet állt elő, hogy a kkv index és a fogyasztói index teljesen ellentétes pályán kezdett el mozogni - idézi a közlemény Németh Lászlót, a K&H kkv marketing főosztályának vezetőjét. A szakember szerint ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a rezsicsökkentésre irányuló törekvéseket máshogy ítéli meg a lakosság és a vállalkozások.

Jelenleg a vállalkozások jövőbe vetett bizalmát meghatározó tíz tényező közül a közterhekkel kapcsolatos várakozások részindex értéke a legalacsonyabb, 11 pontos csökkenést követően mínusz 47 ponton áll.

A negatív hozzáállás a K&H szerint azzal magyarázható, hogy a vállalkozások közel fele növekvő közterheket prognosztizál, további 29 százalék szerint azonos szinten maradnak, míg minden tizedik vállalkozás a közterhek csökkenésére számít.

A gazdaságpolitikával kapcsolatos pesszimista várakozások hátterében pedig az áll, hogy 8 százalékponttal 39 százalékra nőtt azon kkv-k aránya, amelyek szerint a kormány elmúlt három hónapban hozott döntései negatívan fognak hatni versenyképességükre, miközben minden harmadik kkv véli úgy, hogy a kormányzat következő egy évi munkája inkább vállalkozásellenes lesz - részletezte az eredményeket Németh László.

Hozzátette: számottevő javulás csupán a munkaerővel kapcsolatos várakozásoknál figyelhető meg. A javuló tendencia annak köszönhető, hogy a vállalkozások nagyobb béremelést terveznek a következő egy évben.

A különböző szektorokat tekintve mindenhol megfigyelhető a pesszimizmus. A csökkenés ellenére ismét az ipari, építőipari vállalkozások a legbizakodóbbak, azonban az agrárszektor bizalma fordult a leginkább negatív irányba, mivel mintegy 20 ponttal csökkent az előző negyedévhez képest - olvasható a közleményben.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink