Elemzések A Mercedes műszakvezetőket keres, az Apollo gumiipari technikusokat – ez történt a 23. héten

A Mercedes műszakvezetőket keres, az Apollo gumiipari technikusokat – ez történt a 23. héten

Pardavi Mariann | 2018.06.11 08:31

A Mercedes műszakvezetőket keres, az Apollo gumiipari technikusokat – ez történt a 23. héten

Elkezdte építeni gigaberuházását a Mercedes Kecskeméten, ehhez legalább 2500 embert kell felvennie. A gyöngyöshalászi Apollónál pedig végzett az első gumiipari technikus évfolyam, fele a gyárban marad. Összefoglaltuk az elmúlt hét autóipari történéseit.

Hirdetés

Interjúk

  • Arra törekszünk, hogy olyan munkakörülményeket teremtsünk, amelyekkel meg tudjuk tartani a munkavállalóinkat. A szakemberhiány kiküszöbölhető, ha odafigyelünk a dolgozókra, felmérjük, mit szeretnének, és olyan feladatokat adunk nekik, melyek szakmai kihívásokat jelentenek – véli Somogyi András, a Bosch csoport humánerőforrás igazgatója.
  • Azt szoktuk javasolni az IoT-megoldásokkal ismerkedő cégeknek, hogy kezdjenek kicsiben, indítsanak alacsony kockázatú pilot-projekteket. A megtérülés gyakran már az első hónapokban jelentkezik, és egy működőképesnek talált üzleti modell bármilyen szintre kibővíthető – mondta el portálunknak Stephan Brand, az SAP szoftvergyártó IoT-ért felelős alelnöke.
  • Az idő nagyon fontos tényező, és ha a munkadarab a vízvágóval lenagyolható, hogy kevesebbet kelljen forgácsolni, akkor gyorsabbá válik a gyártás. A gépet rentábilisabbá tudja tenni a bérgyártás is, mert ma a piacon egyre emelkedőbb tendenciát mutat a bérmunkaigény – nyilatkozták a berendezések forgalmazásával foglalkozó GE-CO szakemberei.

Nagyon sok szakember kell

  • A kecskeméti Mercedes megkezdte full-flex gyárának építését. A személygépjármű-gyár présüzemből, karosszériaüzemből, felületkezelő és összeszerelő üzemből áll majd. Gyárthatók lesznek Kecskeméten hagyományos meghajtású autók, de önvezetésre is alkalmas elektromos autók is.

  • 2500 embert akar felvenni a Mercedes új beruházásához: egyebek mellett 300 csoportvezetőre és számtalan műszakvezetőre lesz szükség.

  • Végzett az első évfolyam a gyöngyöshalászi Apollo Tyres duális képzésében, gumiipari technikus végzettséget szereztek a résztvevők.

  • A magyar tulajdonú Tom-Ferr 2,1 milliárd forintos beruházással autóipari csőgyárat épít meglévő telephelye mellett a tatai ipari parkban. A vállalat Magyarország legnagyobb autóipari csőellátó vállalkozása, a társaság szállítja az esztergomi Suzukikba épített csövek 70 százalékát.

  • Nincs elég szakképzett ember, aki van, alapvető szakmai fogásokat sem ismer, vagy egész egyszerűen csak hiányzik az, amit a köznyelvben józan paraszti észnek hívnak. Aki ügyes, külföldre megy. Így foglalható össze az a beszélgetés, amit autószervizesek tartottak. Még nettó 250 ezer forintos fizetésért sem találnak elég embert.

Magyar siker

  • Győri motorja miatt kapott díjat az Audi. Az erőforrás 400 lóerős, 294 kW-os teljesítményével a legerősebb öthengeres szériamotor a világon. A motor 2008 óta készül az Audi Hungariánál.

  • A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül Martonvásáron. A neutronforrás a kutatók által használt berendezés, az ipar ma még csak minimális mértékben alkalmazza. Anyaganalízisre és képalkotásra az építőipar, a gépipar és az autóipar lehet a fő felhasználója.

  • A zalaegerszegi tesztpályán már dolgoznak azon a felhőn, amely az autonóm járművek közötti kommunikációt, és annak feldolgozását teszi lehetővé.

Hatalmas kérdőjelek a jövő autóiparában

  • Az OECD elemzése arra mutatott rá, nagy bajban lesznek azok az országok, amelyekben nagyon nagy az összeszerelő munkahelyek aránya, mert ezek robotizálhatók, ami nagyon gyorsan be fog következni. A szervezet Magyarországot és Szlovákiát említette leginkább veszélyeztetett országként.
  • Egy kutatás szerint a cégek a digitalizáció fő akadályának az anyagi korlátokat, az időhiányt tartják. Tízből négy vállalatnál nincs meg a megfelelő szakértelem.
  • Petícióban fordulnak a kormányhoz a hivatásos sofőrök. Garantált bérminimum, segédmunkási státusz eltörlése szerepel a petícióban.

Komoly munkában az egyetemisták

  • A Szengine hallgatói csapat évről évre új erőforrást mutat be, hogy mint beszállítók vehessenek részt a mérnökhallgatók autóversenyén, a Formula Studenten. Idén három versenyen állnak rajthoz, hamarosan kezdődik a szezon.

  • Készül az új magyar miniműhold a BME-n: kerékpár fékbowdenből lesz az antennája.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink