Elemzések 3 százalék alá eshet a munkanélküliség Győr környékén

3 százalék alá eshet a munkanélküliség Győr környékén

MTI | 2014.03.27 08:47

3 százalék alá eshet a munkanélküliség Győr környékén

Akár már márciusban három százalék alá csökkenhet a munkanélküliség Győr-Moson-Sopronban a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője szerint.

Hirdetés

Major Ernő emlékeztetett arra, hogy egy év alatt megfeleződött, hat és félezerre csökkent a megyében az álláskeresők száma, a munkanélküliségi ráta február végén 3,2 százalék volt. Jelezte: a csökkenés oka a gazdaságpolitika eredményeinek hatására létrejött több ezer munkahely volt.

A nagyvállalatok mellett "mozognak a kis- és középvállalkozások is", ami abból is látszik, hogy a munkahelyteremtési pályázatokra háromszor akkora a jelentkezés, mint egy ével korábban, jegyezte meg a hivatal vezetője.

Tájékoztatása szerint körülbelül 1300 embernek sikerült OKJ-s, illetve akkreditált képzést biztosítani, amivel közelebb kerülhettek az elsődleges munkaerőpiachoz, mintegy 800-an pedig a munka világába visszavezető támogatott foglalkoztatási programokban vehettek részt. Ehhez társult a közfoglalkoztatási program, amelyben nyáron és télen is több mint háromezren vettek részt.

- Közelítünk a teljes foglalkoztatottsághoz - összegezte a megyei adatokat a szakember, hozzátéve: ez a nemzetközi gyakorlatban tartósan 4 százalék alatti munkanélküliséget és 68-70 százalékos foglalkoztatottsági mutatót jelent. Ez utóbbi most 66 százalék a megyében.

A megyén belüli eltérésekről Major Ernő kifejtette: a megyeszékhelyen azért magasabb a munkanélküliek aránya a megyei átlagnál, mert az élénk munkaerőpiac rengeteg embert vonz ide Kelet-Magyarországról, s közülük számosan, elsősorban a nem jól képzettek, nem találnak állást. Szavai szerint ez magyarázza, hogy miközben évekkel ezelőtt még a Rábaközben magasabb volt a munkanélküliség, mint Győrben, mostanra megfordult ez a trend.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink