Beszállítók Évi 50 ezer akkumulátort fog gyártani a Samsung Magyarországon

Évi 50 ezer akkumulátort fog gyártani a Samsung Magyarországon

MTI | 2016.08.30 12:30

Évi 50 ezer akkumulátort fog gyártani a Samsung Magyarországon

A vállalatóriás százmilliárd forintból létesít Gödön akkumulátorgyárat elektromos autók számára. 600 új munkahely jöhet létre.

Hirdetés

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, jelentette be Szijjártó Péter. Mint mondta, most a világ egyik legjelentősebb vállalata hajt végre beruházást Magyarországon, a Samsungnak világszerte félmillió alkalmazottja van, és tavaly 300 milliárd dollár volt az árbevétele.

Csang Sze-ung, a Samsung SDI elnöke arról beszélt, hogy 2018-ra tervezik elérni a teljes gyártókapacitást, amikor 50 ezer elektromos vezérlésű gépjárművet szolgálnak majd ki. Emlékeztetett: a Samsung SDI először képcsőgyártóként indult 1970-ben, és az egyik csúcskategóriás cég lett az ágazatban, 2000-ben tevékenységét áthelyezte az akkumulátorgyártásra, majd megszerezte az első helyet a világon. A cég Magyarországon 2001-ben épített először üzemet, amely az európai piacra gyártott képcsöveket, de az iparági kereslet csökkenése a gyár bezárására kényszerítette a vállalatot - mondta.

A közeljövőben az elektromos autók eladásának robbanásszerű növekedése várható, ezért a cég nagy erőfeszítéseket tesz az európai gyártás beindítására, meg akarja erősíteni jelenlétét a kontinensen. Csang Sze-ung kifejtette: sok országot megvizsgáltak, mielőtt Magyarország mellett döntöttek. Az üzemben - ahol a meglévő épületek mellé újabbakat is építenek - a legfejlettebb gyártási technológia lesz, és nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre.

A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételű Samsung SDI Magyarország Zrt. 2014-ben zárta be a mintegy 322 ezer négyzetméteres gödi képcsőgyárát, miután a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt. A Samsung mostani, a gödi beruházásról hozott döntése mögött az áll, hogy valamennyi európai autógyártó nagy lendülettel fejleszti elektromos autóit, így az akkumulátorok jelentősége folyamatosan nő.

A képen Csang Sze-ung, a Samsung SDI elnöke.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink