Beszállítók Valami Amerika Debrecenben

Valami Amerika Debrecenben

Gégény István | 2014.04.22 13:20

Valami Amerika Debrecenben

A National Instruments Hungary (NIH) volt a házigazdája a Magyar Gépjárműipari Szövetség újabb szakmai programjának. A gyárlátogatással fűszerezett találkozón az Autopro is részt vett.

Hirdetés

– 1100 munkatárs dolgozik a vállalatunknál. Nekem nehezebb a klasszikus értelemben vett karriert befutnom a cégünknél, mint a többségüknek – kezdte közvetlen hangvételű bevezetőjét Ábrahám László, az NIH első embere. Az ügyvezető ezzel Kilián Csaba, az MGSZ főtitkárának köszöntőjére reagált, aki kiemelte: számos tekintetben példaértékű a debreceni vállalat tevékenysége – olyan téren is, hogy egyazon személy vezeti kezdettől, 2001 óta napjainkig a céget. Ez pedig stabilitást ad a fejlődéshez, az értékek képviseletéhez.

Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Szövetség főtitkára köszönti a résztvevőket

Értékből pedig akad bőven az amerikai anyacég hazai leányvállalatánál. Ami jó felfedezhető az USA kultúrájában, az szinte mind tetten érhető a debreceni telephelyen. Nyitott, „open air” irodák, mindenfelé személyes relikviák, zászlók, poszterek hirdetik az alkalmazott-központú vezetői szemléletet. A kollégák tegeződnek egymással, a meeting tipikus helyszíne egy kanapé a folyosón, s ami ennél kevésbé látványos, ám ugyancsak fontos: a National Instruments egyenes, őszinte a partnereivel. Ami evidenciának hangzik, azt a gyakorlat sok vállalkozás esetében mégsem igazolja, az NI viszont bizonyítékként egyszerű számadattal szolgál: a Forbes magazin Top 500-as listáján szereplő vállalatok 90 százaléka a partnerük. Összesen 35 ezer cég vásárol tőlük.

Ábrahám László, az NIH ügyvezetője mellett a vállalatcsoport 100 éves terve - mert olyan is van nekik

A főként tesztelő, minőségellenőrző berendezéseket gyártó, és ehhez kapcsolódó alkalmazásokat fejlesztő vállalat számos iparág beszállítója, s büszkék rá, hogy a különböző iparágakhoz kapcsolódó árbevételük egyik esetben sem haladja meg a 15 százalékos arányt. Sok lábon állnak – egy újabb érték azok számára, akik hosszú távra terveznek.

A gyárlátogatás során rockzene szólt a rádióból, a munka precízen, kimagaslóan optimalizáltan zajlik a csarnokokban. A kollégák többsége ránézésre is fiatalnak tűnik: a hivatalos adatok szerint 32 év az átlagéletkor, a munkatársak 35 százaléka nő, még a menedzsmentben is 23 százalék a női alkalmazottak aránya, 400 fő rendelkezik diplomával. Évente 1 millió termék készül a debreceni üzemben, amihez 4 milliárd alkatrészt használnak fel.

Körüljártunk a gyárban, ahol rockzenére dolgozik a fiatalos, képzett munkaerő

Ottjártunk során még építés alatt állt az a tudományos park, amit az NIH saját kezdeményezésre, saját költségből valósít meg. Amolyan nyitott laborokat alakítanak itt ki egyetemi hallgatók, kis- és középvállalkozások számára, hogy minél több szakmai tapasztalatot szerezzenek, s korszerű eszközökkel dolgozhassanak saját fejlesztéseiken.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink