Beszállítók Nem kíván riválisa lenni a zalaegerszeginek a Bosch épülő tesztpályája

Nem kíván riválisa lenni a zalaegerszeginek a Bosch épülő tesztpályája

Uzoni Ábel | 2017.06.01 09:29

Nem kíván riválisa lenni a zalaegerszeginek a Bosch épülő tesztpályája

A tavalyihoz hasonlóan idén is két számjegyű bevételnövekedést szeretne elérni a magyarországi Bosch. A cég budapesti évértékelőjén a kellemetlen kérdések is előkerültek.

Hirdetés

A magyarországi Bosch telephelyén tartották a cég évértékelőjét, de legelőször a cégcsoport globális teljesítményéről esett szó. Ami ezt illeti, a cégcsoport 2015-ről 2016-ra 3,6 százalékkal 73,1 milliárd euróra tudta növelni a bevételt. Ezt Daniel Korioth magyarországi igazgató szerint nem lehetett másképp elérni, mint hogy rengeteget fektetnek kutatás-fejlesztésbe. A vezetéstámogatási rendszerekbe és a szenzortechnológiás fejlesztésbe például nem kevesebbet, mint 7 milliárd eurót invesztáltak a vizsgált évben. A 71,3 milliárd euró 60 százalékát ráadásul a mobilitási üzletág, vagyis az autóipari megoldások termelték ki.

De mivel most csak a magyar Bosch évértékelője volt a cég fejlesztési központjában a Gyömrői úton, így minden érdeklődő inkább a hazai teljesítmény felől érdeklődött.

Tavaly az előző évhez képest 20 százalékkal, 1149 milliárd forintra nőtt a magyarországi árbevétel, és ennek megismétlését szeretné a cég. Ám a magyarországi piacon realizált forgalom 3 százalékkal csökkent, és 238 milliárd forintra esett.

A magyar telephelyeken továbbra is nagy szerepet kap az innováció, nem is sajnálják a pénzt a területre. 2016-ban 27 százalékkal több jutott ide, mint a megelőző évben, így 37-ről 47 milliárd forintra ugrott ez az összeg. Tavaly kétezer embert sikerült felvenni a céghez, így jelenleg a foglalkoztatottak száma 14 ezer 200 fő. A tavaly novemberben érkezett, a Boschnál 1989 óta szolgáló Korioth saját bevallása szerint még sehol sem látott ilyen nagyarányú növekedést.

Az idei és a következő év legjelentősebb hazai Bosch-beruházása a hatvani logisztikai park lesz, ez Korioth szavai szerint egy "connected központ". A teljesen az Ipar 4.0-ra épített architektúrájával, 62 ezer négyzetméteres területével és 250 dolgozójával erre minden bizonnyal rá is szolgál majd. Az építkezés júniusban indul, a létesítmény 2018 második negyedévében készül el.

Egy céges évértékelő nem kerülhető el a számok végigböngészése nélkül. A Bosch négy hazai telephelyére vonatkozó legfőbb, irányadó tavalyi adatok tehát:

Budapesti Fejlesztési Központ
55 milliárd forintos árbevétel (30 százalékos növekedés 2015-ről), 2300 munkavállaló (2015-ben 1800 volt), K+F területen 1800-an vannak, ezzel Németország után a budapesti a második legnagyobb autóipari fejlesztési központ.

Hatvan, autóelektronikai gyár
513 milliárd forintos árbevétel (13 százalékos növekedés), 4700 munkavállaló (2015-ben 3800 volt). Tavaly kezdődött meg egy 18,9 milliárd forintos kapacitásbővítés

Eger, Maklár, Robert Bosch Automotive Steering Kft.
154 milliárd forintos árbevétel (60 százalékos növekedés), 1000 munkavállaló, ebből K+F területen 30, 1 millió darab kormánymű gyártása, duplája a 2015-ösnek.

Miskolc, Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.
154 milliárd forintos árbevétel, 1800 munkavállaló, ebből K+F területen 30 fő.

Itt történt tavaly az a cégrész-eladás, vagyis az indítómotorok és generátorok üzletágának leválasztása, ami több kérdést is felvetett a sajtóban, és persze előkerült a sajtótájékoztatón is. Günther Schulze, az immár kínai tulajdonban lévő Robert Bosch Starter Motors and Generators Kft. igazgatója annyit mondott, hogy az átvétel jogi része még nincs teljesen lezárva, mert még több piaci hatósági engedélyre várnak.

Daniel Korioth cégvezető beszélt még a budapesti központ bővítéseként épülő Bosch Campus II-ről, ahol egy 10 ezer négyzetméteres tesztpálya is helyet kap. Erről Oliver Schatz, a fejlesztési központ igazgatója azt mondta, hogy nem kíván riválisa, inkább kiegészítője kíván lenni a zalaegerszegi pályának. Itt első teszteket szeretnének végezni, radarok, kamerák működését akarják belőni, de nagyobb tesztekhez Zalaegerszeget használják majd ők is.

A tájékoztató hivatalos részének, vagyis Korioth előadásának végeztével már meg is érkezett az első kellemetlen újságírói kérdés a BMW gyártásleállásával kapcsolatban, négy gyárba ugyanis a Bosch hétfőtől nem tudott egy bizonyos alkatrészt megfelelő mennyiségben leszállítani. Erre az a válasz érkezett, hogy természetesen kezelik a problémát, de cégcsoportszintű kérdésekben nyilvánvalóan nem lehetett felhatalmazva a válaszadásra a magyarországi vezető.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink