Beszállítók Most a Boscht vették célba a VW kereskedői

Most a Boscht vették célba a VW kereskedői

autopro.hu/B.B. | 2016.10.04 10:25

Most a Boscht vették célba a VW kereskedői

Azt követően, hogy az autógyártótól 1,2 milliárd dolláros kártérítést csikartak ki hivatalos tengerentúli értékesítői, most a beszállító esetében is hasonlóra tartanak igényt.

Hirdetés

Újabb vádakat tartalmazó iratokat nyújtottak be az amerikai Volkswagen-kereskedők múlt hétvégén a Bosch ellen. Több civil perhez hasonlóan most az értékesítők közösen azt állítják, hogy a Bosch aktív, bűntársi szerepet játszott a német autógyártó emissziós botrányában, ezért a beszállítótól is kártérítést követelnek, írja az Automobilwoche.

Az új, 220 oldalas, többek között egy VW-alkalmazott vallomására alapozó vádirat részletezi, hogy a Bosch 2005 óta részt vett a szoftver fejlesztésében, telepítésében és finomhangolásában is. A Bosch a konkrét esetet nem kívánta kommentálni, ám elmondta, számos ország hatóságaival együttműködnek az üggyel kapcsolatban.

Az USA-beli 652 kereskedő egyébként korábban megegyezett a Volkswagennel a fizetendő kártérítéssel kapcsolatban, melynek értéke akár az 1,2 milliárd dollárt is elérheti.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink