Beszállítók Letették a kecskeméti SMP-gyár alapkövét

Letették a kecskeméti SMP-gyár alapkövét

MTI | 2015.11.27 13:52

Letették a kecskeméti SMP-gyár alapkövét

Kecskeméten 31 milliárd forintos beruházással, 96 ezer négyzetméter nagyságú területen épülő, lökhárítókat gyártó üzemben 450 új munkahely létesül.

Hirdetés

Az autóipar teljesítménye 17 százalékkal bővült az idén az első kilenc hónapban, termelési értéke pedig 6 ezermilliárd forintot tett ki - mondta Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter pénteken Kecskeméten, az indiai Samvardhana Motherson Group (SMG) beruházásaként létrejövő gyár ünnepélyes alapkőletételén.

A magyar feldolgozóipari kibocsátás több mint 30 százaléka származik az autóiparból, több mint 140 ezer ember dolgozik ebben a szektorban - hangsúlyozta a miniszter, aki Vivek Chaand Sehgallal, a Samvardhana Motherson Group elnökével együtt helyezte el a zöldmezős beruházással épülő indiai cég új közép-európai gyárának alapkövét.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a 31 milliárd forintos beruházással, 96 ezer négyzetméter nagyságú területen épülő, lökhárítókat gyártó üzemben 450 új munkahely létesül. Arról is tájékoztatott, hogy a beruházáshoz a magyar kormány 7,7 milliárd forint támogatást adott, valamint nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítette.

A miniszter felidézte, hogy egy hónapja, október 27-én írták alá a magyar kormány és az SMG csoporthoz tartozó SMR között a stratégiai együttműködési megállapodást, és megemlítette, hogy a 2015-ös év sikeres a magyar-indiai gazdasági együttműködés szempontjából, miután már a harmadik jelentős beruházást jelentették be. Az Apolló Tyres 975 új munkahelyet teremtő zöldmezős beruházását indította el áprilisban, majd szeptemberben jelentették be, hogy a Tata Consulting Services 300 új munkahellyel bővíti budapesti globális szolgáltató központját, most pedig az SMR Hungary jelentős beruházása kezdődik el - sorolta a miniszter.

Vivek Chaand Sehgal, az SMG elnöke az ünnepségen kiemelte, hogy a beruházás helyszínének kiválasztásnál döntő volt, hogy jelentős támogatást kaptak a magyar kormány és Kecskemét önkormányzata részéről is. Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete nagy sikerként értékelte, hogy indiai cégek komoly beruházásokat hajtanak végre Magyarországon.

A tervek szerint a gyár 2017-re készül el, az első időszakban a Mercedes Kecskeméten készülő egyik autótípusához fognak 2018-tól lökhárítókat gyártani. A tervek szerint a gyárban 5500 lökhárítót gyártanak naponta. Az új gyár közvetlenül a Mercedes-gyár mellett épül. Az SMG a világ 50 legnagyobb autóipari beszállítójának egyike, több mint 70 ezer dolgozót foglalkoztatva 170 gyárában 5 kontinens 25 országában.

Az SMR Hungary Bt. a legutóbbi üzleti évében 306 millió euró nettó árbevételt ért el, a vállalat mosonszolnoki és mosonmagyaróvári gyáraiban, illetve a hegyeshalmi logisztikai központban 1600 dolgozót foglalkoztat. Az SMR Hungary mára a világ legnagyobb autó visszapillantó tükröket előállító gyárává fejlődött: évente közel 7 millió garnitúra külső tükröt szállít a legjelentősebb személyautó-gyártóknak, fő vásárlói a VW, az Audi, a Porsche, a BMW, a Daimler, a General Motors, a Kia/Hyundai és a Fiat/Chrysler csoport.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink