Best Practice Kopó-törő alkatrészekkel a beszállítói élvonalba

Kopó-törő alkatrészekkel a beszállítói élvonalba

Wurmbrandt András | 2017.11.27 12:13

Kopó-törő alkatrészekkel a beszállítói élvonalba

Igazi sikertörténet a magyar járműipari beszállító vállalatok között a Borsodi Műhely Kft. felfutása. Az egykori egyszemélyes forgácsoló vállalkozás ma már 220 munkatársat foglalkoztat három városban, és az idei évben közel hárommilliárd forintos árbevétellel számol.

Hirdetés

Valószínűleg Borsodi László sem gondolta 1981-ben, amikor forgácsolóként önállóan kezdett dolgozni, hogy bő harminc évvel később egy milliárdos árbevételű társaság vezetését adja majd át gyermekeinek. Pedig így történt. Az utóbbi években sikeresen lezajlott generációváltásnak köszönhetően most Horváthné Borsodi Mónika, a cég egyik ügyvezetője mesélt arról, hogyan növekedett a társaság jelentős autóipari beszállítóvá.

A kezdetben a textilipar számára alkatrészeket készítő vállalkozás a 90’-es évek elején az iparág válságát megérezve nyitott új irányokba. Figyelme Ausztria, Német-, valamint Olaszország, és - az igényeknek megfelelően - az egyedi alkatrészgyártás felé fordult. Így kerültek kapcsolatba az akkor Szentgotthárdon szárnyait bontogató Opellal, ahova egy egyszerű ajtózsanért kellett gyártaniuk, illetve leszállítaniuk. A német autóipari cég itteni leányánál már akkor is magyar mérnökök dolgoztak, akik beszállítói kör híján, nagyon örültek, hogy valaki gyártja ezeket a pótalkatrészeket a gyártósoraikhoz.

A kapcsolat 1999-ben vált igazán komollyá, amikor a társaság akkori vezetője kizárólagos beszállítói szerződést ajánlott a cégnek. Ez nagyon nagy falatnak tűnt az akkor húsz fővel, egy családi ház mögötti üzemben, minőségügyi rendszer nélkül működő vállalkozásnak, ám a szerződés azóta él: a szentgotthárdi gyár kopó-törő alkatrészeit ma is a Borsodi szállítja.

Az „opelos” kapcsolatnak azonban volt egy feltétele, vis maior esetére egy második műhelyt is előírt a szerződés. Akár sorsszerűnek is mondható, hogy egy akkor már a győri vállalkozásnak bedolgozó kisújszállási forgácsoló üzem épp megvételre ajánlotta magát. Így lett két telephelye a kft.-nek, amelyhez – ugorva egy kicsit az időben – 2004-ben a TDK Epcosszal való kapcsolatnak köszönhetően egy szombathelyi üzem is csatlakozott, létrehozva a Borsodi Fémmegmunkáló Kft.-t a vasi megyeszékhelyen.

A két kft., amelyet az ügyvezető cégcsoportként emleget, ma is ebben a három városban termel, ám az utóbbi években is folyamatosan fejlődött. Természetesen Győrben is kiköltöztek az ottani ipari parkba, ahol folyamatosan fejlesztenek, bővítenek, és mintegy 120 embernek adnak itt munkát.

Közben a beszállítói kapcsolatok is sokasodtak: közel két évtizede dolgoznak már az LuK Savariának, aminek köszönhetően 10 éve a Schaeffler Csoport európai beszállítói listájára is felkerültek, így rendszeresen szállítanak Németországba is alkatrészeket. De dolgoznak a Bosch magyarországi vállalatának is.

Horváthné Borsodi Mónika szerint ezek a megrendelések tulajdonképpen egymást hozták, a jó hírüknek köszönhetők. Akivel egyszer együtt dolgoztak, az később, adott esetben más céghez kerülve is ajánlja őket. Értékesítéssel foglalkozó munkatársakat is csak 4-5 éve foglalkoztatnak a 36 éves vállalkozásnál.

„Nagyon sokszor prototípusokat csinálunk, nálunk nagyon nagy a hozzáadott érték. Egy kell valamiből, de az legyen tökéletes” mondja az ügyvezető, aki hozzáteszi ugyanígy egyedi egy gyártósor felszerszámozása is. Öt éve ugyanis célgépgyártással, illetve komplett gyártósorok tervezésével és kivitelezésével is foglalkoznak. A Johnson Electricnek például már Hatvanba, Szerbiába és Mexikóba is szállítottak gyártósort.

És hogy hol a csúcs? A Borsodi Műhely vezetői nem telhetetlenek. Az elmúlt évekre jellemző 20-30 százalékos növekedést most, elsősorban szervezetfejlesztési okok miatt visszafogják. A cégnél ugyanis legalább annyira figyelnek a munkatársakra is, mint a megrendelőkre.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink