Beszállítók Kineveli az utánpótlást a Bosch

Kineveli az utánpótlást a Bosch

autopro.hu/B.K. | 2016.07.21 14:25

Kineveli az utánpótlást a Bosch

Sikeresen zárta második tanévét a Miskolci Egyetem a 2014 őszén elindított Bosch Lean Akadémia nyolc hallgatója.

Hirdetés

– A felsőoktatásból kikerülő hallgatókra általánosságban jellemző, hogy kiváló elméleti tudással, viszont kevés gyakorlati munkatapasztalattal rendelkeznek. A Boschnak olyan mérnökökre van szüksége, akik gyorsan felismerik és megértik a kérdéses helyzetet, valamint lean eszközök felhasználásával megoldást találnak a felmerült kihívásokra. Képesek csapatban dolgozni és eredményeiket mindenki számára világosan előadni. Abban tudunk segíteni, hogy ezt már az iskolai évek alatt megtanulhassák. – nyilatkozta Frank-Stephan Kupfer, a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója.

A múlt tanév két féléve során a lean ismereteken túl a hallgatók azon készségeit és képességeit is fejlesztették, amelyek az állásinterjúk több éves tapasztalata alapján évek óta hiányosságként merülnek fel. Ilyenek például a problémamegoldó képesség és metodika, valamint a csapatban való együttműködés képessége. A prezentációs készség, az önreflexió képessége és a projektmenedzsment is mind olyan kompetenciák, melyek elengedhetetlenek egy világcég multikulturális környezetében.

A kísérleti projekt harmadik évfolyama ősszel indul legfeljebb 15 hallgatóval. 2017 őszén várható egy önálló, kétéves duális lean mesterképzés beindítása is. A lean egy vállalatszervezési, vállalatirányítási rendszer, amelynek célja, hogy a cég minél gazdaságosabban állítsa elő a termékeit, szolgáltatásait. A lean vállalat elsősorban az alapján alakítja ki tevékenységeit, hogy a vevő számára mi az érték. Mint módszer legfőképpen az iparban, azon belül is az autóiparban terjedt el.

Az eddig csak a középfokú oktatásban jellemző duális, vagyis gyakorlatorientált képzést kiterjesztették a felsőoktatásra is. A Bosch a gyakorlati képzés kidolgozásában és megvalósításában a lean szakma meghatározó intézményével, a Lean Enterprise Institute Hungary szervezetével működik együtt. A hallgatók az erős egyetemi elméleti képzés mellett alkalmazható gyakorlati tudást kapnak.

A lean szakirányra, majd a későbbi lean szakra jelentkezők az elméleti oktatást a Miskolci Egyetemen kapják meg, a hallgatók ezután szimulációs gyakorlatokon vesznek részt a vállalati oktatótermekben. Ekkor még laborkörülmények között, valós üzleti veszteségek nélkül gyakorolhatnak, majd később a Bosch gyárban valós feladatok megoldásán dolgoznak. A diákokat szakmai osztályvezetők és egy vállalati szakemberekből álló mentorcsapat is segíti. Négy nap elméleti oktatást egy nap gyakorlati követ.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink