Beszállítók Húszezernél is több dolgozót keres a Bosch

Húszezernél is több dolgozót keres a Bosch

autopro.hu/B.B. | 2017.04.02 06:47

Húszezernél is több dolgozót keres a Bosch

Nem maradnak munka nélkül a beszállító személyügyi dolgozói jövő januártól, hiszen többek között szoftverfejlesztők ezreire van szükség, hogy a világcég startupokat idéző tulajdonságokkal gazdagodhasson.

Hirdetés

Szinte lerohanja a munkaerőpiacot a Bosch 2018 elejétől, a stuttgarti székhelyű cég ugyanis világszerte húszezer új dolgozót szeretne soraiba állítani. A tervezett toborzás a szakmunkásoktól a vezetőkig szinte minden beosztási fokozatra kiterjed, csakúgy, mint a funkciók terén, hiszen a műszakitól a kereskedelmi szakemberekig sokféle végzettségű személyre van szükség. A beszállító fókuszában leginkább két irány – a termelési alkalmazottak, illetve a szoftverfejlesztő szakemberek – szerepel.

Az Automobilwoche szerint a munkaerőkeresleti bumm a hálózatba kapcsolt eszközök terjedésének köszönhető, hiszen a Bosch egyre több ilyen terméket és szolgáltatást értékesít. A fejlesztéseknek természetesen az autonóm járművekhez is köze van. A Boschnál dolgozó Christoph Kübel elmondta, ennek megfelelően a pályázatok során különösen jó esélyekkel indulnak a szoftverfejlesztésben jártas személyek – már csak azért is, mivel a tervezett új pozíciók csaknem fele ilyen jellegű munkát takar.

Ami a földrajzi eloszlást illeti, a legtöbb, 3400 új alkalmazottra Németországban van szükség, ezt India és Kína követi (3100, illetve 2500 új állás). Mivel többnyire fejlesztői, vagyis magas hozzáadott értékű munkakörről van szó, a sikerrel pályázók folyamatos képzésekre, fantáziaigényes munkára, sok csapatmunkára, valamint rugalmas munkaidőre számíthatnak.

A nagyfokú HR-aktivitás nem szokatlan a Boschtól: a beszállító évente 250 millió eurót fordít alkalmazottainak továbbképzésére, melyeknek köszönhetően a pozíciók közti rotációk, vagy épp a szokatlan feladatok sem jelentenek kihívást a dolgozóknak. Jó példa erre az USÁ-ban működő Disruption Discovery Teams program, melynek során a dolgozók nyolc héten keresztül mentesülnek szokásos feladataik alól, hogy ezalatt új módszereket, üzleti modelleket ismerhessenek meg.

A Bosch nem titkolt célja, hogy az ilyen képzések során egyfajta startup-szemléletet hozzon létre a cégen belül, ennek szellemében pedig támogatja alkalmazottai egyéni kezdeményezéseit is. Christian Lasarczyk korábban például a járművekhez fejlesztett szoftverek biztonságáért felelt a Boschnál, később viszont saját vállalkozás alapítása mellett döntött. Jelenleg a Bosch tulajdonában álló startupja a dolgok internetének mezőgazdasági célú felhasználásával foglalkozik. A mindkét fél számára kedvező kapcsolat függetlenséget, piacorientált fejlesztési lehetőséget, elérhető, széleskörű know-howt, valamint anyagi biztonságot jelent számára.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink