Beszállítók HITA-MAJOSZ együttműködés, magyar stand Skandináviában

HITA-MAJOSZ együttműködés, magyar stand Skandináviában

autopro.hu | 2011.08.29 16:36

HITA-MAJOSZ együttműködés, magyar stand Skandináviában

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) együttműködési megállapodást kötött. Ennek szellemében az iparág külgazdasági kapcsolatainak fejlesztésében közösen munkálkodnak.

Hirdetés

Az együttműködés jegyében a MAJOSZ felhívja tagvállalatainak figyelmét az idén 27. alkalommal megrendezendő az Elmia Subcontractor, Skandinávia legnagyobb nemzetközi, fémipari és beszállítói vásárára, amelyen a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) kollektív megjelenést szervez magyar cégek részére.

A kiállítás honlapja.
A kiállítás honlapja.

A 2010-es kiállítás összesen 13.057 látogatót vonzott, az 1.199 kiállító cég 31 különböző országból érkezett.
A vásár keretében kerül sor az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló b2fair nemzetközi üzletember találkozóra. Az esemény a vállalkozások üzleti kapcsolatépítését segíti elő azáltal, hogy a résztvevők – a kiállítás megtekintése mellett – előre egyeztetett időpontban folytathatnak kétoldalú tárgyalásokat, cégre szabott tárgyalási naptár alapján. 2010-ben 17 ország 140 cége vett részt az üzletember találkozón, melyen összesen 932 kétoldalú tárgyalás zajlott.

Főbb szektorok:

•fémfeldolgozás
•autóipari beszállítói termékek
•szerszámgyártás
•műanyag- és gumiipar, kompozitok
•elektronika és elektromechanika
•ipari szolgáltatások
További részletek a hivatalos meghívóban olvashatóak.

Jelentkezés és bővebb információ:
Programfelelős: Bársony Balázs
Telefon: +36 30 460 6293
E-mail: [email protected]

Hirdetés

Kiemelt Partnereink