Beszállítók Amerikai akkumulátorgyártó építkezik Brandenburgban

Amerikai akkumulátorgyártó építkezik Brandenburgban

autopro.hu/Sz.K. | 2019.11.26 09:00

Amerikai akkumulátorgyártó építkezik Brandenburgban

Nemrég kerültek nyilvánosságra a Tesla tervei az európai autógyár berlini helyszínével kapcsolatban, most azonban a szintén amerikai Microvast akkumulátorfejlesztő és gyártó vállalat is bejelentkezett. Németország lassan akkumulátorgyártó nagyhatalommá válik.

Hirdetés

A Microvast kisteherautók és tehergépkocsik, sportautók, illetve terepjárók számára gyártana akkumulátorrendszereket. A vállalat közlése szerint az első építkezési szakasz 43 millió euróba (14,4 milliárd forintba) kerül majd. A beruházás teljes összege ennél azonban jóval nagyobb lesz. Az első akkuk 2021 januárjában készülhetnek el. A vállalat gyorstöltésre alkalmas akkumulátorokat készít, melyek 10-15 percen belül feltölthetők

Sascha Kelterborn igazgató szerint először mintegy 100 alkalmazott fog a brandenburgi gyárban dolgozni, és fokozatosan érnék el a 200-250 fős létszámot.

A létesítmény kezdetben 300-500 ezer modult készít évente 10-15 ezer autó számára. Később már 50-75 ezer jármű számára elegendő mennyiségű akkumulátorrendszert fog készíteni – írta az automobil-produktion.de.

Kína egy évvel beelőzött

2018 nyarán az egyik legnagyobb európai akkumulátorgyár megépítéséről írtak alá szerződést a német Türingia tartomány és a kínai CATL akkumulátor gyártó vállalat képviselői. Mint akkor megírtuk, a CATL (Contemporary Amperex Technology Ltd.) 2022-ig 240 millió eurót fektet az Erfurter Kreuz iparvidéken létesülő üzembe, ahol kezdetben hatszáz új munkahely jön létre, majd hosszabb távon az alkalmazottak száma ezerre növekszik.

A Tesla is telepít akkumulátorgyártást a Berlin mellett tervezett üzemébe.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink