Beszállítók A beszállítók között is tarol a mesterséges intelligencia

A beszállítók között is tarol a mesterséges intelligencia

autopro.hu/B.B. | 2017.07.23 06:30

A beszállítók között is tarol a mesterséges intelligencia

A Bosch és a ZF után a Valeo is kutatóközpontot nyit a deep learning technológiára alapozva. A párizsi székhelyen már 2018-ban indulhat a munka.

Hirdetés

Nyilvánvaló, hogy az önvezető autózás alapkövei a mesterséges intelligencia (artificial intelligence – AI) és az informatikai rendszerek deep learningre való képessége lesz. Mindez már csak abból is tisztán kiolvasható, hogy egyre több gyártó és beszállító öl tetemes összegeket a két, szorosan összekapcsolódó technológia fejlesztésébe.

A K+F verseny ezen frontján a legújabb beszállónak a Valeo számít, hiszen a beszállító önvezető autóknál is felhasználható, a mesterséges intelligenciára és deep learningre alapozó központot nyit Párizsban. A Valeo.ai a tervek szerint 2018 végén már száz kutatót fog alkalmazni, akik szorosan együttműködnek majd az akadémiai közösségekkel, startupokkal, illetve a vállalat egyéb fejlesztőközpontjaival. A Valeo.ai széleskörű fókuszt állított fel, algoritmusoktól az infrastruktúrán át a különféle szimulációkkal foglalkozik majd.

A deep learning fogalma kéz a kézben jár a mesterséges intelligenciáéval. A technológiával nagy adatmennyiségek gyors, pontos és önálló feldolgozása válik lehetővé, ami a gépek saját elemzésekből és megfigyelésekből származó alkalmazkodóképességének köszönhető. A deep learning-alapú rendszerbe nem szükséges az összes lehetséges alternatívára adható választ betáplálni, a viszonylag kis alaptudást a gép folyamatosan maga fejleszti tovább, így idővel egyedül jut el a különféle szituációk értelmezéséig.

Az utóbbi időben egyébként jól megy a Valeo üzlete, hiszen a hasonló profilú izraeli Mobileye-jal együttműködve az autonóm vezetési rendszerek egyik fő beszállítójává vált, írja az autonews.com. A Valeo idén már egy felvásárláson is túl van, hiszen megszerezte a 3D-alapú adatfeldolgozást fejlesztő Gestigon startupot. A sikerek a számokban is meglátszik, a beszállító árbevétele az idei első negyedévben például 22 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink