Beszállítók 19 milliárd forintra nőtt a padlógyártó árbevétele

19 milliárd forintra nőtt a padlógyártó árbevétele

MTI | 2018.05.18 13:54

19 milliárd forintra nőtt a padlógyártó árbevétele

A Graboplast Zrt. padlóit a világ száznál több országban használják, a cég a világ egyik legnagyobb busz- és vonatpadló-gyártója. Négy százalékkal, közel 19 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly 2016-hoz képest a győri székhelyű társaság.

Hirdetés

A vállalat éves EBITDA-ja (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) több mint 1,7 milliárd forint volt 2017-ben, ami nyolc százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva.

A cég árbevételének több mint 90 százalékát az exportpiacokon érte el, azonban tavaly a belföldi árbevételünk is nagyobb ütemben nőtt a megelőző évhez viszonyítva.

A közel 650 munkavállalót alkalmazó vállalat a lakossági padlók előállítása mellett saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat gyárt Győrben és Tatabányán, illetve parkettát készít Kecskeméten. Ebben az évben mintegy 750 millió forintos beruházást tervez, köztük a tatabányai gyárban bevezetik a felület nemesítő beruházásukat.

Mindezek mellett a cég közel egymilliárd forintból fokozott egészségvédelmi tulajdonságú sportpadló kifejlesztését kezdi el ebben az évben a győri üzemében. A fejlesztésre mintegy félmilliárd forint európai uniós támogatást kapott a gyártó, a fennmaradó részt önerőből biztosítják.

A projekt célja egy olyan termék készítése, amely kedvező költséggel a gyermekek rövid- és hosszútávú egészségvédelmét helyezi előtérbe. A sportpadló struktúrája és felületi kialakítása egyebek mellett az ízületek védelmét szolgálja, csúszási-tapadási viszonya sérülésmentes használatot biztosít. Funkciójának lényege, hogy kis erőhatás esetén is képes energiát elnyelni a padló nem „üti meg” a sportolót. A termék másik újdonsága egy olyan poliuretán felület, amely egyrészt optimális tapadást biztosít a sokrétű sporttevékenységhez, másrészt könnyen tisztán tartható és tartós.

Az elképzelések szerint a padló gyártása 2020-tól indulna, s amennyiben az eljárás sikeres lesz, a vállalat tervei szerint a többi termékükön is alkalmazni fogják az eljárást.

Az új termék értékesítése az eddigi termékekhez hasonlóan, várhatóan döntően az exportpiacon történik, de a tájékoztatás szerint a belföldi projektek kiszolgálása is fontos a gyártó számára.

(A nyitóképen Jancsó Péter, a Graboplast elnök vezérigazgatója)

Hirdetés

Kiemelt Partnereink