A Mercedesé a Párizsi Autószalon első igazi villantása

Szerző: autopro.hu/B.B. | 2016.09.30. 12:30

Hivatalosan el sem indult a műsor, már felpörögtek a járműipari újdonságokról beszámoló hírek: a Mercedes elsők között mutatta meg várva-várt elektromos autóját. Szinte ezzel egy időben egy utcai izompacsirtát és belengetett.

Néhány nappal a rendezvény megkezdése előtt megmutatta a Mercedes a Generation EQ nevet kapó elektromos autójának prototípusát, ami jó eséllyel az október elsején startoló Párizsi Autószalon egyik legnagyobb szenzációjának számíthat majd.

Az Automobilwoche szerint a népszerű GLC alapjaira épített villanyhajtású SUV egy feltöltéssel 500 kilométert tud majd megtenni – itt megjegyeznénk, hogy a félezres hatótáv ma kétségkívül jól cseng, ám hogy mire lesz elég 2019 tájékán, mikor a gép gyártása megindul, az csak a jövőben dől el. Mindenesetre a 402 lóerős, 700 Nm nyomatékkal rendelkező hajtáslánc igazán izmosnak ígérkezik, a gyorsulás szerelmesei sem panaszkodhatnak majd, a nulláról százas sprinthez öt másodpercnél is kevesebb kell a németek jövevényének.

Egy másik komoly vonzerő lehet a kocsi „tankolási” sebessége, a gyártó szerint ugyanis a Generation EQ már öt perc alatt is száz kilométerre elegendő energiát szív magába. A kocsit vezeték nélkül is lehet majd tölteni.

A jármű gyártása a tervek szerint 2019-ben kezdődik, így várhatóan három éven belül megjelenik a piacon. A Daimler szerint 50 ezer eurós árat jósol a gépnek – persze ezt az információt még óvatosan kell kezelni. Egyértelmű, hogy a Mercedes a Tesla Model X és az Audi e-Tron Quattro számára szeretne vetélytársat állítani, amihez az évtized végén várhatóan valamivel több kell már az 500 kilométeres hatótávnál. Ha ezt az értéket sikerült növelni, a most látottak alapján a Mercedes magabiztosan várhatja az elektromos autók korát.

Az elmúlt napokban nem a Generation EQ volt a németek egyetlen komoly bejelentése: a Mercedes egy ezer lóerőt is meghaladó autó tervezéséről is beszámolt. A szupersportkocsival a Bugatti, a Ferrari és a McLaren fogyasztói körét céloznák meg. Az utcákon is használható hibrid modell fejlesztéséhez a Forma-1-es és a Le Mansban szerzett tapasztalatokat is felhasználják. Ezzel a projekttel kapcsolatban szűkszavúak voltak a Mercedes képviselői, de annyi biztos, hogy a 2019-ben érkező gépért több százmillió forintot kell előkészíteni.