Techtogether Hamarosan műhelybe vonul a BME energiatakarékos csapata

Hamarosan műhelybe vonul a BME energiatakarékos csapata

autopro.hu/P.M. | 2017.03.17 10:20

Hamarosan műhelybe vonul a BME energiatakarékos csapata

A név új, a lendület a régi: a Budapesti Műszaki Egyetem kampuszán tevékenykedő Paradicsomcsapat Fuse Racing Teamként csap bele a 2017-es versenyszezonba.

Hirdetés

A team tagjai a Shell Eco-marathon nevű energiatakarékossági versenyre készülnek, a júniusi Le Mans-i futamon fognak rajthoz állni.

– A csapat új felépítését sikerült véglegesíteni – mondta el az új szervezeti felépítés kapcsán Horicsányi Krisztina csapatkapitány. – A műszaki vezetés a főmérnök kezében lesz, ezen kívül jelenleg négy műszaki csoportunk van, így a feladatok kidása és a végrehajtása is sokkal átláthatóbb, mint eddig.

A Fuse Racing 2017-es autójának tervei a támogató cégek logójával

A csapat belső felépítéséről szólva elmondta azt is, a tagok száma szépen gyarapodott annak köszönhetően, hogy az egyetemen belül sikerült nagyobb nyilvánosságra szert tenni. Még az utóbbi hetekben is jelentkeztek új hallgatók, így a csapatlétszám eléri a 25-öt.

– A névváltás mellett koncepcióváltás is történt. Ennek megfelelően az autói több elemét is újra kellett tervezni. Így készül jelenleg új hátsó tengely, új felfüggesztés, továbbá a fékrendszert és a hajtásrendszert is újragondoltuk. Új motort is beszereztünk, ehhez tervezünk egyedi motorvezérlőt. Hamarosan minden tervezési folyamatunk befejeződik, és az alkatrészek beszerzése, legyártása után nekivághatunk a szerelési munkáknak.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink