Szolgáltatók Úgy tűnik, nem vette el a magyar vásárlók kedvét a dízelbotrány

Úgy tűnik, nem vette el a magyar vásárlók kedvét a dízelbotrány

autopro.hu/P.M. | 2016.07.22 13:09

Úgy tűnik, nem vette el a magyar vásárlók kedvét a dízelbotrány

A hazai használt autóvásárlási szokásokkal kapcsolatosan készült kutatás, amelynek célja az volt, hogy kiderítsék, miben változott a vevők hozzáállása az autókeresés során a dízel járművekkel kapcsolatosan felmerült kifogások után. A HVG és a Das WeltAuto közös kutatása rámutatott: az emberek mindössze tíz százaléka mondta azt, hogy ezután nem venne gázolajjal hajtott négykerekűt használtan.

Hirdetés

Hazánkban nem érintette negatívan a használt autók árát a dízel motorokkal szerelt gépkocsikkal kapcsolatos probléma, amíg az érintett használt autók eladási ára Európa szerte 0,7 százalékot csökkent, hazánkban átlagosan 0,4 százalékot nőtt – derült ki az EurotaxGlass´s Magyarország adataiból. A kutatásból kiderült, hogy a következő két évben a felmérésben részt vevők közel ötven százaléka tervez használt gépjármű vásárlást, és erre a projektre a legtöbben 1-3 millió forintot költenének.

A használt autók esetében szinte teljesen ellentétes a trend az új autóknál tapasztaltakéval, itt ugyanis az vevők nagy részre magánszemélyként, készpénzre vásárolna autót. E területen egyébként a korábbiakhoz képest nőtt a céges vásárlások száma, ugyanis bővültek a céges használt autós finanszírozási formák - ezáltal kedvezőbb feltételekkel juthatnak a vevők másodkézből származó kocsikhoz.

A leendő vásárlók hatvan százaléka mondta azt, hogy használt gépkocsiként inkább benzines modellt választanának, harminc százalékuk venne dízelt, a többiek alternatív hajtás felé kacsingatnak. A megkérdezettek mindössze tíz százaléka jelezte azt, hogy a dízel autókkal kapcsolatos problémák miatt inkább benzines modellhez fordulna.

Az eredmények alapján a bizalmi kérdés inkább ott merül fel, hogy ki, hol vásárolna használt gépkocsit. A vásárlók mindössze 4 százaléka fordulna ugyanis nepperekhez, 16 százaléka hozna külföldről autót, míg 40-40 százalékban jelölték meg a válaszolók a magánszemélyeket és az országos hálózattal rendelkező cégeket a vétel forrásaként.

Ez utóbbi mellett a garancia szól, a vásárlók nagy részének ugyanis fontos, hogy az új autókhoz hasonló garanciával vehessék át a kocsijukat.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink