Szolgáltatók Óriási lökést kaphat a magyar buszgyártás

Óriási lökést kaphat a magyar buszgyártás

Gégény István | 2015.11.11 10:41

Óriási lökést kaphat a magyar buszgyártás

A Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) immár 46. alkalommal szervezi meg az Autóbusz Szakértői Tanácskozást, a Magyar Buszgyártók Egyesülete (MaBuSz) szervezettel együttműködve. Nosztalgiázás helyett a jelen és a jövő reális lehetőségei kerülnek majd terítékre.

Hirdetés
Voith András

Aki érdekelt a hazai buszgyártásban, legalábbis szeretne érdekelt lenni benne, avagy érdekli a téma, annak ott a helye november 24-én a budapesti Hotel Flamenco-ban rendezendő rendezvényen. – Az idei konferencia plenáris ülésének témája a hazai közúti közösségi közlekedés fejlesztése, ezen belül az autóbusz közlekedés szervezése, eszközparkjának frissítése és kapcsolódása a közösségi közlekedés más területeihez. Az előadók sorát az NGM, a BKK, a BKV vezető tagjai is gazdagítják – közölte Voith András, a GTE Gépjármű Szakosztályának elnöke. A szakember hozzátette: a találkozón megemlékeznek arról is, hogy a nagy hagyományú hazai autóbusz tervezés és gyártás 2015 szeptemberében Magyar Örökség Díjat nyert el. A díjjal művészek, tudósok, sportolók után először tüntettek ki ipari teljesítményt.

Vincze-Pap Sándor

– Az a célunk ezzel a rendezvénnyel, hogy teret adjunk a gyártóknak és az üzemeltetőknek újdonságaik bemutatására, valamint a különféle hajtásmódok (dízel, gáz, hibrid, elektromos) összehasonlító elemzésére – tette hozzá szakportálunk megkeresésére Vincze-Pap Sándor, a MaBuSz elnöke. – Eléggé mélyponton van jelenleg a magyar buszgyártás, viszont ha a különböző szervezetek, vállalatok összefognak, közös érdekképviselettel igenis helyzetbe hozható a most is rendelkezésre álló, akár évente 400-500 busz legyártására képes összesített hazai kompetencia. A találkozóval a döntéshozók felé is szeretnénk üzenni, akik már tavaly kilátásba helyezték 1400 busz beszerzésének lehetőségét, a Volán vállalatok modernizációs programjához kapcsolódóan. Akkor erre nem került sor, jövő tavasszal viszont várhatóan kiírják ezeket a tendereket. Szeretnénk elérni, hogy minél több hazai vállalat eséllyel indulhasson ezeken a pályázatokon, ezért is örülünk, hogy a programon jelen lesznek a szolgáltatók és a kormányzat képviselői is – fűzte hozzá az elnök.

A programpontok között szemezgetve láthatjuk, hogy szó lesz a Volán társaságok beszerzéseit befolyásoló feltételekről, az Euro VI motorok bevezetésének folyamatáról, a különféle hajtásmódok előnyeiről és kihívásairól, de előkerül a minőségi közösségi közlekedés témája is.

Visszahódíthatják-e a magyar piacot a magyar buszok?

Izgalmas és hasznos alkalomnak ígérkezik tehát a soron következő Autóbusz Szakértői Tanácskozás, amelynek részletes programja ide kattintva tekinthető meg, a jelentkezési lap pedig innen tölthető le.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink