Kementzey Ferenc: jó irányba halad Magyarország

Az MNB elnöke szerint - elsősorban külföldi - pénzintézetek 2012-ben a GDP közel 10 százalékát kitevő, 2700 milliárd forint körüli hitelforrást vontak ki a magyar gazdaságból. Matolcsy György azt mondta: "Ha ezeknek a forrásoknak csak egy része bement volna a gazdaságba, a múlt évben is bővül a gazdaság!". Mi a véleménye erről a kijelentésről?
- Ezt a véleményt differenciáltan kell megközelíteni. Meg kell vizsgálni likviditási- és tőkeágon. A külföldi pénzintézetek nemhogy tőkét vontak ki, de jelentős tőkeemeléseket hajtottak végre a magyar leányvállalataikban - általában a veszteségek pótlására. A magyar bankrendszer tőkeágon elfogadható tőkemegfeleléssel rendelkezik és kész arra, hogy hitelezzen. Jellemzője a magyar bankrendszernek, hogy nagy a külföldi tulajdonú pénzintézetek száma, így nem a magyar államnak kell költségvetési forrásokból feltőkésítenie ezeket, mint ahogy ez a kockázat Szlovéniában vagy Cipruson megvan. A hitelezési kapacitás a tőkétől függ, ilyen értelemben tőkeágon megfelelő bevonások történtek, a Raiffeisennél például 350 millió eurós nagyságrendben 2011 végén. Amiről inkább beszélni kell, az a likviditás, a devizaforrásoknak a kivonása, aminek különböző országkockázati, likviditásgazdálkodási, limitallokációs és egyéb okai voltak és lehettek. Magyarország, de nemcsak Magyarország vonatkozásában ezek a bankok az önfinanszírozási irányba tolták el a refinanszírozási politikájukat és ilyen megfontolásból valóban vontak ki forrásokat. Azt is látni kell, hogy a likviditás nem rossz a magyar bankrendszerben, csak éppen a futamidő és a devizanem nem stimmel. Komoly forintlikviditás van, csakhogy a devizalikviditás megteremtése most drága. És ez a baj. Magasak a swap árak, magas az országkockázat. Nem a pénzintézeti magatartást látom felelősnek azért, hogy visszaesett a magyarországi hitelezés, hanem azt, hogy drágák a források, magas a forint kamatszint - ami most már szerencsére csökken -, az országkockázat miatt a devizaárak magasak. A tisztánlátás érdekében meg kell vizsgálni a keresleti oldalt is. Magyarországon, aki tehette, kívülről finanszírozta magát. Az autóipari gyártók és beszállítók egy része külföldi anyavállalattal rendelkezik, miért fizetné meg a magyar euró kamatokat, miközben kaphat az euró zónában euróban felvett anyavállalati hitelt? Az elmúlt időszakban ez a külső forrásbevonás csökkentette a hazai hitelezés iránti keresletet. További probléma, hogy az elmúlt időszakban nagyon alacsony volt a beruházási hajlandóság, valamint a GDP visszaesése a forgóeszköz-finanszírozási igényt csökkentette. Amit én látok az egy összetett keresleti ok, banki kínálati oldalon pedig a likviditás magas ára, valamint a kockázatok

Kementzey Ferenc (fotó: portfolio.hu)

nak a mértéke. Ma az a helyes irány, ha a valós problémákat oldjuk meg. A beruházásokhoz bizalom kell, jó gazdaságpolitika, kiszámítható környezet. Összességében azt a kijelentést, hogy a bankok hitelforrás-kivonása miatt nincs hitelkihelyezés, nagyon árnyaltan kezelném.

Milyennek tartja a jegybank új hitelélénkítő programját? A kétszázalékos kamatrés fedezi a kkv-k finanszírozásának kockázatát? Van arra esély, hogy az állam átvállalja ennek a kockázatnak legalább egy részét?
- A mostani monetáris lépések jó irányba vezetnek. Fontos a devizahitelek kiváltása a devizabevétellel nem rendelkezőknél, az olcsó finanszírozási forrásoknak a megteremtése. Már a múlt évben is volt egy komoly törekvés a kereskedelmi bankokon keresztül az olcsóbb likviditás biztosítására. Az Eximbank által adott CIRR-alapú és ilyen értelemben versenyképes forrásköltségű exportfinanszírozó hiteleket a bankrendszer folyamatosan helyezi ki, a Raiffeisen ebben piacvezető. Egyértelműen jó irány a likviditás árának csökkentésére tett minden törekvés. Ám, pontosan mit is nevezünk kkv-nak? Az unióban az 50 millió euró árbevétel, illetve 250 dolgozó alatti cégeket tekintjük annak. A jegybank uniós értelemben beszél kkv-król, ami a magyar viszonylatban az erős középvállalatokra is értendő. Ez a monetáris élénkítés ennek a középvállalati körnek jó lehet, itt a kockázati költségeket tekintve és a mostani marzsokat figyelembe véve versenyképes lehet. A probléma a magyar szempontból is kkv-knak tekintett kisebb cégekkel van, az 1 milliárd forint alatti árbevételű, sokkal kockázatosabbnak minősülő, alacsonyan tőkésített vállalatoknál ez a két százalék nem fedezi a kockázati költségeket. Ezért fontos valamilyen garancialapnak a bevonása, amelyre korábban is volt példa. A banknak a kockázati költség nélküli két százalék vállalható és kezelhető. A kicsiknél ez a termék valamilyen kockázatmegosztással és garanciák bevonásával lesz igazán piacképes. Ezen még dolgoznunk kell.

Melyek azok az iparágak, ahol plusz források hosszabb távon szolgálnák a fellendülést
- Az autóipar és a köré települt beszállítói ipar – legyenek azok magyar cégek, vagy külföldi cégek hazai leányvállalatai, beleértve a zászlóshajókat: az Audit, a Mercedest, az Opelt, a Suzukit vagy a Visteont – egy preferált kör ebből a szempontból. Biztos vagyok, hogy ebben az iparban tudnak nőni a kihelyezések, ez számunkra is vonzó terület, amelyben a beszállítói kört is érdekesnek tartjuk. De más exportorientált iparágban, mint a gyógyszeriparban, a gumiiparban és ezeknek a beszállítóinál is jelentős potenciál van. Én még a mezőgazdaságról sem feledkeznék meg, ahol szakértők szerint, ha az időjárás és a feldolgozóipari kereslet engedi, komoly fellendülés várható. Mi a Raiffeisennél jelentős tapasztalattal bírunk a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások hitelezésében, ebben a szektorban is tudtunk nőni az elmúlt időszakban. Ezek olyan iparágak, ahol volt és van tere a növekedésnek.

Kementzey Ferenc 1992-ben végezte el Budapesti Gazdasági Főiskola közgazdász szakát, majd 1993-1994-ben Creditanstalt bankárképzőn tanult a Bécsi Gazdasági Egyetemen. 1994-től dolgozik a bankszektorban, a Creditanstalt Rt.-nél előbb üygfélkapcsolati menedzser, majd főosztályvezető. A Bank Austria Creditanstalt Magyarország és a HVB vállalati portfolióegyesítését követően kiemelt vállalati ügyfelekkel foglalkozó igazgató. 2006-tól az Unicredit Bank ügyvezető igazgatója. 2011-től a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese. Nős, három gyermek édesapja. Hobbija az utazás, a borászat, a gasztronómia, a sport.

A Raiffeisen International vezetője a minap azt nyilatkozta, hogy ködös a magyaroknál a helyzet. Hogy látja, kitisztulhat az idő a magyar bankrendszer fölött? Hogyan lehetne Magyarország pénzügyi problémáit megoldani?
- Egy ország bankrendszerének helyzete, problémái össze vannak kötve az országnak a pályájával, amin halad. Magyarországon a válságjelenségek, amelyek 2008-tól kialakultak, összefüggtek nemcsak a világgazdasági helyzettel, hanem azzal a pályával is, amin Magyarország haladt. A magyar bankoknak a problémáját sok minden okozta Magyarországon. Nyilván a válságnak az ilyen mértékű jelentkezése nem volt véletlen, gondoljunk a törékeny gazdaságra, a GDP-csökkenésre, az árfolyamok elszabadulására, a CDS-felár megnövekedésére. A nálunk tapasztalt folyamatok nem voltak jellemzőek a környező országokban. Ebben az értelemben nagyon nehéz helyzetben vette át a kormányzást a mostani vezetés. A bankrendszernek az a része, amely a kockázatosabb üzletágakban is jelentősen finanszírozta a magyar gazdaságot – főleg a nagybankok -, nehéz helyzetbe kerültek. Nőttek a kockázati költségek, a nem teljesítő hitelek aránya egekbe szökött, egyes bankoknál még 20 százalék fölé is emelkedett a vállalati szektorban. A rizikó költségek, a felfüggesztett kamatköltségek, és a nem teljesítő állomány a fő problémái a bankrendszernek. Ezt tetézték olyan egyéb gazdaságpolitikai intézkedések, mint a bankadó, ami nagyon nagy mértékű terhet ró a bankokra – nálunk is tízmilliárdos nagyságrendű, európai mértékkel is túlzó. Ráadásul akkor kell fizetni, amikor a gazdasági válság hatásai miatt amúgy is a bankrendszer jelentős része veszteségessé válik. További veszteségképző intézkedés volt a végtörlesztés, amely ugyan egyszeri veszteséget teremtett, de komolyan megrendítette az érintett bankokat. Ráadásul elvitte a jól teljesítő hiteles és betétállományt is. Mindezekből fakadóan a bankrendszer nehéz helyzetben van. Kiutat ebből csak az jelent, ha a magyar gazdaság növekedésnek indul, bővülnek az exportpiacaink, élénkül a beruházási kedv, visszatér a bizalom, javul az ország tőkevonzó képessége, felpezsdül a belső kereslet, a belső fogyasztás. Jó lenne a bankadót valamilyen európai szinten normalizálni. A vállalati szektor, a kormány és a bankszektor érdekei hosszú távon összhangba hozhatók. A stabilizáció nem elég, meg kell tudni oldani a növekedést is. A nehézségek ellenére Magyarországon a bankrendszer és annak az anyavállalatai erősek. Ugyanezen a bankok sikeresen működtetnek a miénknél jobban teljesítő gazdaságokat. Vegyük csak Lengyelországot vagy Szlovákiát.

Hogyan alakult az elmúlt időszakban a vállalati hitelek aránya?
- A vállalati hitelezés folyamatosan csökkent az elmúlt időszakban. Ennek voltak keresleti és kínálati okai. A tőkekihelyezés szempontjából ma Magyarország nem a legpreferáltabb ország, de a meglévő tőkésítettség és likviditás mellett azért lehet hitelezni, igaz drágán és a kockázati profil sem elég jó. A Raiffeisen a vállalati szektorban 12 százalék fölé emelte piaci részesedését a vállalati hitelek tekintetében egy csökkenő piacon. Próbáltunk azokra a szegmensekre koncentrálni, amelyek jól teljesítenek. Ilyenek voltak az exportra dolgozó nemzetközi vállalatok, többek között autóipari cégek. Azért is tudtuk ezt tenni, mert a kockázati eszközsúlyt át tudtuk csoportosítani. A tulajdonos egyrészt adott egy olyan mozgásteret, hogy a banknak a rizikó portfólióját javíthassuk, másrészt segített bennünket a többszintű önkormányzati konszolidáció. Az Állami Adósságkezelő Központ (ÁKK) átvállalta a megyék adósságát, majd a községekét, aztán most a nagyobb városokét fogja. Ezzel kockázati eszközsúlyt szabadított fel, amelyeket így áthelyezhettünk a vállalati hitelezésbe. Míg a bankrendszerben összességében csökkent a vállalati hitelezés aktivitása, mi növelni tudtuk ezeket. Azt azért látni kell, hogy a hitel/betét-mutató, a hitelezésnek a GDP-hez viszonyított aránya nem rossz. A válság előtt ez a mutató túl magasra nőtt a kockázatos autólízing és projektfinanszírozás következtében. Ami most van, az közel van a kelet-európai átlaghoz. Ám a vállalati betétek aránya a GDP-hez képest folyamatosan nő, ami mutatja azt, hogy a beruházási aktivitás hiányzik. Sok esetben van pénzük a vállalatoknak, de bizalom hiányában nem fejlesztenek.

Jelenleg melyek azok a pénzügyi szolgáltatásaik és melyek azok az iparágak, ahol a Raiffeisen jelentős piaci részesedéssel rendelkezik?
- Iparágak vagy ügyféltípusok tekintetében a nemzetközi vállalatok, az exportőrök a legfontosabb partnereink. Vállalati ügyfeleinket tekintve a Raiffeisen a harmadik legnagyobb bank Magyarországon. Komoly a részesedésünk az autóiparban, a beszállítók között, a gyógyszeriparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Az építőiparban és az ingatlanfinanszírozásban is nagy részesedésünk van, nagyobb is, mint szeretnénk. De itt is vannak olyan alszegmensek, amelyek vonzóak lehetnek: például mélyépítő cégek, vagy energiahatékonyságra irányuló beruházások, szigetelőanyagokat gyártó vállalatok. A pénzügyi szolgáltatások tekintetében megváltozott a kereslet a válság után. A hitelfókuszú, sok esetben, ész nélküli növekedésnek vége lett, és a cash management szolgáltatásoknál is mindenki próbál optimalizálni. Fölértékelődött a cash pooling, a számla-összevezetés, az eszközalapú finanszírozások (lízing, faktoring), valamint a kamat- és árfolyam kockázatkezelő, treasury termékek. Utóbbiakból nem a spekulatívak, hanem a valós kockázatokat lefedők. Hangsúlyt kapnak a kedvező refinanszírozási költséggel kecsegtető eximbanki, vagy jegybanki programok. Nekünk van az EIB-vel egy zöldenergia együttműködésünk, ahol uniós forrásokból, vissza nem térítendő támogatással energiahatékony beruházásokat tudunk nagyon kedvező kondíciókkal finanszírozni. Erre sok példa van az autóiparban is, üzemcsarnokok, gyáregységek energiaellátásának a hatékonyságán sokat lehet spórolni. Erre még van keretünk.

Milyen kritériumoknak kell megfelelni azoknak a vállalatoknak, akikre a Raiffeisen hitelezési konstrukcióival összpontosít?
- Ma már a vállalati hitelezés cashflow alapon zajlik. Nem történnek spekulatív, vagy valamilyen biztosítékot finanszírozó tranzakciók. A vállalatnak a tényleges cashflow-ja, a megfelelő tulajdonosi köre, profit termelőképessége számít a kockázatelemzésnél.

Nemrég tették közzé az éves beszámolójukat, amelyben csökkenő veszteségről adtak számot. Milyen évet zárt 2012-ben a Raiffeisen és milyen évet vár 2013-tól?
- A Raiffeisen Bank International tavaly is egy igen sikeres évet zárt, konszolidált adózás előtti nyeresége egy milliárd euró fölötti volt. Mind az „A” ratingünket, mind az alacsony CDS-felárunkat megőriztük, saját tőke megtérülésünk is nagyon kedvezően alakult, a Core Tier 1-es tőkemutatónk tíz százalék fölé emelkedett az elmúlt évben. Különösen sikeresek voltunk Lengyelországban és Oroszországban. Magyarországon sokkal jobb évet zártunk, mint előzőleg, de még mindig nem vagyunk nyereségesek. Ennek okai a kockázati költségek, amelyek a válság előtti kockázatosabb finanszírozásokból adódtak, és a magas szintű bankadó. A jövőben arra számítok, hogy megáll a nem teljesülő hitelállományunk növekedése, a következő években javulni fog az eredményességünk. Költségoldalon nagyon komoly megszorításokat léptettünk életbe.

Milyen megfontolásokon alapul a Raiffeisen hosszú távú magyarországi elkötelezettsége? Mit szól azokhoz a pletykákhoz, amelyek a bank esetleges kivonulásáról szóltak a közelmúltban?
- Pletykák mindig is vannak, de nekünk a realitásokat kell néznünk. Min múlik, hogy egy bank milyen piacokon van jelen? Magyarország a regionális stratégiánk egyik legfontosabb eleme. Huszonöt éve vagyunk itt, a kétszintű bankrendszer megjelenésekor érkeztünk. Piaci részünk 12 százalék fölötti a vállalati üzletágban és hétszázalékos a retail üzletágban. Megvan a kritikus piaci részünk, fontos regionális stratégia eleme vagyunk. Azt gondolom, hogy Magyarországon a kockázati költségek normalizálódása után, és egy várhatóan beinduló gazdasági növekedéssel együtt, a piac attraktivitása is nőhet. Nincs olyan szcenárió, amelyben bármilyen formában is kivonulnánk Magyarországról. Most Szlovéniában van bajban a bankrendszer, bár harmadára lecsökkentjük jelenlétünket, de onnan sem vonulunk ki, a vállalati üzletágunkat továbbra is működtetjük.

Úgy tűnik, a különadók hosszú távon fenyegetik a bankok eredményességét. Milyen engedményeket tudnak kiharcolni a kormánnyal folytatott tárgyalásokon?
- Érthető, ha egy stabilizációhoz be kell vonni különböző forrásokat. Az azért nem lenne szerencsés, ha európai mértékkel ilyen kiugró adóterhet egy speciális szektor évtizedekig cipelne. Ezt kellene csökkenteni. Azt is nehezményezzük, hogy mindez 2009-es bázison történik. Rövid távon megoldást jelenhet az adók enyhítése valamilyen hitelezési aktivitási növekedéssel összevonva. Utóbbi amúgy is a szándékunk. Középtávon egy beinduló gazdaságban, javuló piaci környezetben európai mértékűre kell mérsékelni a bankadót. Azt gondolom, nem a bankadóval van feltétlenül a baj, hisz ez Európában máshol is van, hanem a mértékével.

A válság hatására korábban sok állást szüntetett meg a bank. Van szándék a banknál arra, hogy új munkahelyeket hoznak létre, ha javul a piaci helyzet?
- Tény, hogy bankunkat a válság előtt más növekedési pályára tervezték, így sokkal több dolgozót foglalkoztattunk, mint most. A megváltozott igényekre válaszul, a megváltozott szituációban költség- és szervezeti leépítésekre kényszerültünk. Ennek a javán már túl vagyunk, de még mindig történnek hatékonyságjavító lépések. Ilyen a nemrég bejelentett nyíregyházi műveleti központunk, amellyel egy munkanélküliségtől jobban sújtott térségben teremtünk új munkahelyeket. Ennek az évnek a végére lényegesen följavított és sokkal hatékonyabb szervezettel dolgozunk majd. Hogy a középtávú jövő szempontjából milyen lépések válnak szükségessé, arról korai még beszélni.

A bank hogyan reagált a tranzakciós illeték bevezetésére és a vállalati ügyfelek ebből mit éreznek?
- A tranzakciós illetéket a bankrendszer alapvetően áthárította a vállalati szektorra, a meglévő adóterhek mellett nem tehetett mást. Ha ez a költség az értékláncon végigmegy, végső soron az inflációt növeli. Ugyanakkor arra is felhívom a figyelmet, hogy a cash managament racionalizálásával, az összevont utalásokkal a cégeknél is végment egyfajta optimalizálás. Ebben mi partnerek vagyunk, tanácsadással segítünk a vállatoknak, hogy a kényszerű terhekből minél kevesebbet érezzenek.