Szolgáltatók Hamarosan teljesen eltűnhetnek a sofőrök az önvezető tesztekről

Hamarosan teljesen eltűnhetnek a sofőrök az önvezető tesztekről

autopro.hu/R.M. | 2017.03.16 14:04

Hamarosan teljesen eltűnhetnek a sofőrök az önvezető tesztekről

Kaliforniában módosítanának a törvényen, melynek életbe lépése után az Uber, a Tesla és egyéb cégek autói emberi megfigyelés nélkül is közlekedhetnének az állam útjain.

Hirdetés

A nyugati part központja, Kalifornia állam eddig is az élen járt az önvezető autó tesztekben, most pedig még egy lépéssel tovább merészkednének. Ugyanis az állami vezetés azt fontolgatja, engedélyeznék az autógyártóknak, hogy mindenféle emberi felügyelet nélkül végezzék az önvezető kísérleteiket. Az új rendelet akár már az év végén életbe léphet.

Ezt a területet az állam gépjárművekkel foglalkozó osztálya, a „Department of Motor Vehicles” szabályozza. A módosítás a közúti közlekedésre vonatkozna, ahol az autóknak már kézi vezérléshez szükséges eszközöket, mint például kormányt vagy pedált sem kéne tartalmaznia.

Jelenleg 27 vállalat rendelkezik Kaliforniában engedéllyel az önvezető autók tesztelésére, így többek között a BMW, a Tesla, a Googlet birtokló Alphabet, a kínai Faraday Future -írta meg az automotive news.com.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink