Szolgáltatók Gyengült a forint délelőtt

Gyengült a forint délelőtt

MTI | 2013.05.29 10:56

Gyengült a forint szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon, fél 11 körül az eurót 288,36 forinton jegyezték, míg reggel fél nyolc körül 287,48 forinton, kedden este pedig 287,34 forinton.

Hirdetés

Kedden a forint a 285 forintos szint közelében is volt, ami új csúcsnak számít az idén. Devizapiaci kereskedők az MTI-nek azt mondták: elsősorban nemzetközi hatások miatt gyengül reggel óta a forint. A fejlődő piacokon ugyanis mindenhol gyengültek a devizák, a forint azonban ezekhez képest jól tartja magát.

A befektetők várják az Európai Bizottság bejelentését, hogy javasolja-e Magyarország esetében a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. A kereskedők szerint ezt viszont már nagyrészt beárazta a piac, úgyhogy a pozitív döntés nem fogja jelentősen erősíteni a forintot.

A jelek szerint Matolcsy György jegybankelnök kora délelőtti, a növekedési hitelprogram keretösszegének emeléséről szóló bejelentésének egyelőre nem volt nagy hatása, a piac a nemzetközi folyamatokra figyel. A kereskedők arra számítanak, hogy a következő napokban a hazai fizetőeszköz nemzetközi hatásokra várhatóan inkább kissé gyengülni fog.

A dollárt 223,78 forinton jegyezték délelőtt, míg reggel 223,81 forinton, kedden este pedig 222,92 forinton állt a jegyzése. A svájci frank árfolyama 230,38 forint volt délelőtt, a reggeli 228,74 forinttal, illetve a kedd esti 228,95 forinttal szemben. A japán jennel 2,2004 forinton kereskedtek, a reggeli 2,1849 és a kedd esti 2,1846 forintos árfolyamot követően.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink