Falk György: akár három hónap alatt behozhatja az árát egy 3D nyomtató

Szerző: Pardavi Mariann | 2016.11.09. 08:30

A technológia már nem csak prototípusgyártásra alkalmas, vannak cégek, ahol sorozatgyártásra használják, ugyanis ezzel a technológiával egyben tudnak kinyomtatni bonyolult alkatrészeket. A Varinex Zrt. elnökével beszélgettünk.

– A beszélgetésünk során többen is megálltak a standnál nézelődni és rácsodálkozni a kiállított 3D nyomtatókra. Hogy látja, mennyire számít ismert technológiának ez annak, aki nem az iparban tevékenykedik?
– A 3D nyomtatás remek hívószó, de a nem szakmai érdeklődők körülbelül 60 százaléka valóban csak rácsodálkozik arra, hogy létezik ilyen technológia. Már kaphatóak kifejezetten otthoni használatra szánt készülékek, amik segítenek abban minket, hogy ne a nulláról kelljen elmagyarázni a technológia előnyeit és a 3D nyomtatás beépüljön a köztudatba. A műanyag alapanyagon nem lepődnek meg, viszont a fémnyomtatás lehetőségére még a szakemberek is rácsodálkoznak.

– Az ipar számára mennyire jellemző, hogy a 3D nyomtatót vásárol?
– Rendszerint úgy történik nálunk, hogy szolgáltatást nyújtunk egy partnercégnek, ahol bizonyos idő elteltével kiszámolják, sokkal előnyösebb lenne saját nyomtatót vásárolni. A műszaki szakembereket sosem kell meggyőzni arról, hogy mennyire hasznos a technológia, a cég gazdasági vezetői azok, akik kezdetben nem látják az előnyöket. Úgy gondolom, minél elterjedtebb lesz a 3D nyomtatás, annál kevésbé szükséges győzködni őket a műszakiaknak. Egyre sűrűbben jönnek rá a jelentőségére, és realizálják a megtérülést.

– Egy gazdasági vezető számokat lát csak: mennyi idő alatt térül meg egy nyomtatóba fektetett befektetés?
– Példaképpen ha egy nettó 60 millió forint bekerülési költséggel számolunk egy ipari 3D nyomtató kapcsán, és 3 évre amortizálunk évi 2000 üzemóra mellett akkor 10 000 forintos óradíjjal kalkulálhatunk. EZ jóval alacsonyabb mint egy 5 tengelyes CNC marógép, ahol akár 40 000 forintos óradíj sem számít kirívó összegnek. További előny a 3D nyomtatónál, hogy nem kell előgyártmányt készíteni, nem kell marópályákat generálni és nem kell a teljes folyamatot emberi erőforrással felügyelni. A 3D nyomtatóba csak át kell tölteni a kinyomtatandó alkatrész 3D CAD modelljté és felügyelet mellett minden további kiegészítő tevékenység nélkül órákon belül elkészülnek a kívánt darabok. A 3D nyomtatás előnyeit ezzel együtt nem könnyű számszerűsíteni, de egy 50 millió forintos készülék akár 3 hónap alatt is visszahozza az árát – megfelelő alkalmazási körben. Nemrég kiszámoltuk egy cégnek, hogy mennyi idő alatt térül meg a 220 millió forintba kerülő fémnyomtató. 9 hónap jött ki, de egész egyszerűen nem merték a vezetőség felé ezt az adatot továbbítani, mert jött volna fentről a dorgálás, hogyha ennyire hatékony, akkor eddig miért nem szereztek be ilyen 3D nyomtatót.

– A technológiát nemcsak prototípusgyártásra vásárolják meg, hanem gyártásra is. Mikor érdemes 3D nyomtatón gondolkodni a cégeknek?
– Egy repülőgépipari cég a közelmúltban 80 nyomtatót vásárolt alkatrészgyártásra. 3D technológiával, rétegről rétegre nyomtatva képesek olyan alkatrészeket készíteni, amit hagyományosan gyártva több darabból kellene kialakítani és megmunkálni. 3D nyomtatással viszont képesek egy darabban kinyomtatni ezt. Ez láncreakciót fog elindítani az iparban: ha a repülőgépipar elégedett a fémnyomtatással, akkor az más cégek számára is megoldást hozhat. Bonyolult, nagy munkaigényes darabok esetén javasolt a 3D nyomtatók használata.

– Mit gondol, idővel el fog halni a CNC gyártás?
– El nem fog tűnni, de át fog alakulni a gyártás a közeljövőben. A 3D nyomtatás sosem lesz annyira pontos, mint a marás, nem fogja tudni hozni a IT5-ös szabványt sosem, legfeljebb az IT9-est. Elképzelhetőnek inkább azt tartanám, hogy az alkatrészekkel kapcsolatos igényeket fogják a 3D nyomtatás lehetőségeihez igazítani, illetve 3D nyomtatással fogják az előgyártmányokat elkészíteni és forgácsolással lesz befejezve az adott alkatrész. Ennek előnye, hogy a megmunkálási ráhagyás jóval kisebb lesz.

– A vállalat alapító tagként csatlakozott az Ipar 4.0 Nemzeti Platformhoz, melyet a kormány azért indított el, hogy feltárja a nemzetközi ipari kapcsolatokat, és megismertessék a magyar cégekkel az új termelési filozófia előnyeit. Hogyan kapcsolódik ehhez a Varinex?
– Már alakulnak a munkacsoportok, az innovációval foglalkozó osztály munkájában fogunk részt venni. Érdekes és sokat elmond a tagvállalatok hozzáállásáról, hogy legalább 90 százalékuk a partnereink közül kerül ki, tehát azt gondolom, naprakészek az ipari újdonságokban.