Szolgáltatók Azt várják, sok magyar céget megöl majd a gazdasági környezet

Azt várják, sok magyar céget megöl majd a gazdasági környezet

MTI | 2017.08.18 07:33

Azt várják, sok magyar céget megöl majd a gazdasági környezet

Az utóbbi időszak csökkenő trendje után a felszámolások számának növekedését várják szakértők, mivel a jogszabályi kötelezettség miatt a korlátolt felelősségű társaságoknak 3 millió forintra kell emelniük alaptőkéjüket - derül ki a feketelista.hu elemzéséből.

Hirdetés

A céginformációs szolgáltató elemzése szerint részben a fegyelmezettebb gazdálkodás, de jogszabályváltozás következménye is, hogy az idén tovább csökkent a felszámolások száma: az első fél évben 3057 céget számoltak fel, 29 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A felszámolások csökkenésének okai között kiemelték, újabban, ha a bíróság megállapítja, hogy a társaságnak nem maradt annyi vagyona, amennyi fedezné a felszámolás költségeit, felszámolás helyett rövid úton kényszertörlést rendel el.

Részben az is az okok között szerepel, hogy a korábbi három évről két évre csökkent a felszámolás befejezésének törvényileg előírt határideje, bár a bíróságok ezt meghosszabbíthatják - tették hozzá.

A megszűnő cégek között évek óta folyamatosan csökken azoknak a száma, amelyeket felszámolnak: 2012 első fél évében még mintegy 12 ezer cég jutott erre a sorsra, az elmúlt öt év alatt 61 ezer társas vállalkozást számoltak fel Magyarországon - írta a feketelista.hu.

Megjegyezték azt is, miközben az elmúlt öt év alatt csaknem 216 ezer társaság tűnt el a piacról, mintegy 166 ezer új társas vállalkozás kezdte meg működését. A cégek száma a 2013. évi 602 ezerről az idei év közepére mintegy 534 ezerre csökkent. Gyakorlatilag a piaci szereplők csaknem fele cserélődött ki.

Jelentős eredménynek nevezik, hogy egy felszámolás átlagos időigénye a korábbi 2-3 évről 16-18 hónapra csökkent.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink