Szolgáltatók 660 ezerrel többen dolgoznak. Érezhető?

660 ezerrel többen dolgoznak. Érezhető?

MTI | 2016.08.30 10:35

660 ezerrel többen dolgoznak. Érezhető?

Az elmúlt hat évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és 5 százalékra csökkent a munkanélküliség, de van még tartalék, 250 ezren várnak munkára - mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a friss statisztikai adatokra reagálva.

Hirdetés

Hozzátette, a vendéglátás, mezőgazdaság, informatika, feldolgozóipar is keresi a munkavállalókat, ezt az igényt kell kielégíteni megfelelő képzéssel, orientálással.

Az elmúlt időszakban már látható volt, hogy verseny alakult ki a piacon a szakképzett munkaerőért, amit az is mutat, hogy lassan három éve jelentősen emelkednek a reálbérek Magyarországon - tette hozzá.

Hangsúlyozta, mindenkinek, a munkavállalóknak, a munkaadóknak és a kormánynak is az az érdeke, hogy továbbra is jelentős mértékben nőjön a foglalkoztatottak száma. A képzések, foglalkoztatás-politikai eszközök segítségével tudnak újabb munkavállalókat a munkaerőpiacra terelni - mondta.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak az adatközlést követően kiadott kommentárja kiemelte, hogy a foglalkoztatottak száma újabb csúcsot döntött, az 5 százalékos munkanélküliségi ráta pedig olyan alacsony, amilyet a rendszerváltás óta még nem mértek az országban.

A versenyszféra folyamatos bővülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének és a munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően töretlenül emelkedik a foglalkoztatottság Magyarországon, ami a költségvetés bevételeinek alakulására és a háztartások fogyasztására is kedvező hatással van - hangsúlyozta az NGM.

Május-júliusban tovább csökkent a munkanélküliek száma, 78 ezerrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta pedig egy év alatt 1,8, a második negyedévihez viszonyítva 0,1 százalékponttal, 5,0 százalékra mérséklődött.
Hirdetés

Kiemelt Partnereink