Techtogether Megnyílt a Tech4Auto konferencia

Megnyílt a Tech4Auto konferencia

autopro.hu | 2010.11.10 12:48

Megnyílt a Tech4Auto konferencia

A győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontja ebben az évben ötödször rendezi meg a Tech4Auto Konferenciát és Szakkiállítást. Szerdán és csütörtökön huszonegy előadás hangzik el.

Hirdetés

Dr. Szekeres Tamás rektor konferenciát megnyitó szerda délelőtti köszöntőjében kis jubileumról beszélt, s felidézte az elmúlt év végén elfogadott stratégiát, amelynek értelmében az egyetem nyitott, együttműködő és szolgáltató intézménnyé szeretne válni.

- A régió partnere kívánunk lenni, s szeretnénk a gazdaság fejlődését elősegíteni - mondta Szekeres Tamás, majd úgy fogalmazott: a Széchenyi egyetem az alkalmazott kutatások egyetem akar lenni, ezt várják tőle a vállalkozások is, szám szerint 80-an, ennyi céggel működnek ugyanis együtt.

Győr nevében Somogyi Tivadar alpolgármester köszöntötte a konferenciát, s egyebek mellett elmondta: Győr az egyik legirigyeltebb város fejlett járműipara miatt.

A megnyitó köszöntők után kutatás-fejlesztési együttműködést írt alá a Rába Járműipari Holding és a győri Széchenyi István Egyetem. A dokumentumot Vissi Ferenc, a Rába Járműipari Holding humánerőforrás igazgatója és dr. Szekeres Tamás rektor látta el kézjegyével.

A dokumentum aláírása után dr. Palkovics László professzor, a Knorr-Bremse kutatásfejlesztési igazgatója tartott előadást, s egyebek mellett elmondta: a közelmúltban bejelentett autóipari fejlesztések miatt nem csak a magyar járműipar, hanem az ahhoz kapcsolódó egyetemek is olyan fejlődést előtt állnak, amely unikális a világban.

Az idei Tech4Auto esemény mottója: Vállalati innováció – egyetemi kutatás, amely kifejezi, hogy jelenleg a gazdaság kitörési pontját a vállalati innováció jelenti, amelyet az egyetem, mint kutatóhely aktívan támogat. Ebben az évben a konferencia vezérfonala a vállalati innováció jó gyakorlatának bemutatása és az egyetem szerepének meghatározása ebben a folyamatban. A konferencia előadásai elsősorban a vállalati innováció feltételeinek megteremtésével, valamint néhány sikeres, megvalósított projekt bemutatásával foglalkoznak. A kiállítók az idei évben az egyetem laboratóriumaiban, működés közben mutatják be gazdag gép, műszer és szoftver kínálatukat, melyek a K+F tevékenység pillérét jelentik.

Az idei év újdonsága az is, hogy először mutatkozik be az egyetem Tudásmenedzsment Központja, amely önálló szekcióban mutatja be az innovációt támogató szolgáltatásait.

A rendezvény főszervezője a Széchenyi István Egyetemen működő Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont (JRET), szorosan együttműködve az Universitas-Győr Nonprofit Kft.-vel és a Tudásmenedzsment Központtal. A rendezvényt a JRET jelenleg futó projektjén keresztül támogatja a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, valamint az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló, az egyetem Tudásmenedzsment Központjának kialakítását célzó TÁMOP projektje, illetőleg az Universitas-Győr Nonprofit Kft.-nél folyó Kooperációs Kutató Központ GOP projekten keresztül az Európai Regionális Fejlesztési Alap.

Sikeresen elnyert pályázataira alapozva a Széchenyi István Egyetem mintegy 2,5 milliárd forint értékben újítja meg a járműipari kutatásokhoz kapcsolódó laboratóriumi kapacitásait. A program keretében elsősorban ezekre az újdonságokra koncentrálva az alábbi tematika mentén tervezik a programokat:

•Számítógéppel segített tervezés, folyamat szimuláció
•Fém- és műanyagipari technológiák, berendezések, szerszámok
•Korszerű mérési eljárások és berendezések

A laboratóriumokban alkalmanként 10-15 fős szakközönség részére szervezett speciális bemutatók és gyakorlati konzultációk testközelből képesek meggyőzni az érdeklődőket a bemutatott eszközök értékéről, kutatási alkalmazásuk lehetőségeiről.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink