Lesz-e elég jó szakmunkás és mérnök a magyar járműgyártásban?

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kara, az Elektronikus Jármű és Járműirányítási Tudásközpont és az Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kht. (AIPA) jegyzi azt a terjedelmes tanulmányt, amely a magyarországi közúti jármű gyártóipari szakoktatás-képzés vizsgálata, problémáinak feltárására irányuló kutatás zárótanulmánya címet viseli. A tanulmány a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet számára készült. Ebből idézünk részleteket:

Vezetői összefoglaló

„A kutatás célja, hogy bemutassa a magyarországi járműipari szakoktatás helyzetét és annak kapcsolódását a közúti járműipar munkaerőpiacához. A közúti járműipar világviszonylatban az egyik legjelentősebb húzóágazat, a feldolgozóipar csúcsának tekinthető komplexitása, volumene és GDP-arányos hozzáadott értéke alapján egyaránt. Az ágazat kiemelkedő szerepét és magyarországi gazdasági pozícióit felismerve a magyar kormány kiemelt ágazatnak minősítette a járműipart, így az ágazatot rövidtávon válságkezelő intézkedésekkel, hosszabb távon pedig a versenyképesség javítását elősegítő intézkedésekkel segíti. Ennek része jelen kutatás is, melynek célja, hogy az ágazatban alkalmazott munkaerő képzettsége minél jobban megfeleljen a munkaerő-piaci igényeknek.

Napjainkra alapvetően átalakult az iskolarendszerű képzés szerkezete, amely egyre inkább eltér a munkaerőpiac elvárásaitól. Az oktatási expanzió eredményeként a képzés eltolódott a magasabb iskolai végzettség irányába, miközben a szakiskolai képzésben résztvevő tanulók száma egyrészt csökkent, másrészt érvényesült bizonyos szelekciós mechanizmus is, ami azt eredményezte, hogy döntően a gyengébb képességű diákok maradtak a szakképzésben. Ezt a helyzetet több jelenség párhuzamosan befolyásolta. Egyfelől a munkaerő-kereslet és -kínálat szakmastruktúra szerinti eltérése következtében strukturális feszültségek alakultak ki a munkaerőpiacon: sem a szakképzés, sem a felsőoktatás nem reagált gyorsan az új ágazati igényekre a kilencvenes években. Másfelől a munkaerőpiacra kilépő fiatalok tudása és alkalmazkodóképessége jelenleg sok esetben olyan alacsony szintű, amit nem fizet meg a munkáltató, emiatt évek óta visszatérő problémaként jelenik meg a szakmunkáshiány. Összességében nem egyes iparágak szakma-specifikus gondjáról van szó a járműipari szakoktatás és a munkaerőpiac igényei összevetésekor, hanem annál általánosabb jelenségekről, és csak kisebb részben befolyásolják azt ágazat-specifikus folyamatok.

Leromlott a közoktatás kibocsátása

A magyarországi képzési-oktatási rendszer rendkívül tagolt: négy, egymást részben átfedő rendszerből áll, melyek mindegyikét külön ágazati törvény és kapcsolódó - végrehajtási - rendeletek szabályozzák. Ez a közoktatás, a szakképzés (benne a nem iskolarendszerű szakképzésekkel, amelyek átfedésben vannak a felnőttképzéssel), a felsőoktatás (valamint a felsőoktatás és a szakképzés közös metszeteként a felsőfokú szakképzés, ami felsőoktatásnak minősülő szakképzési forma), valamint a felnőttképzés. A négy ágazati törvény külön-külön szabályoz gyakran egymást átfedő területeket, ám mivel a módosítások és reformok rendszerint nem egyszerre történnek, sok helyen fogalmi átfedés és zavar van a négy törvény eltérő rendelkezése miatt.

Általános probléma, mely mind a szakképzést, mind a felsőoktatást érinti, hogy leromlott a közoktatás kibocsátása: a 18 éves érettségizett hallgatók többségének készségei összességében nem felelnek meg a beiskolázási feltételeknek. A középfokú képzés hiányosságai többszörösen jelentkeznek a felsőoktatásban; ilyen a jelentkezés utáni jelentős lemorzsolódás, a kompetencia-problémák vagy hogy pályaorientáció miatt sok a téves szakjelentkezés és a rövid idő után szakot váltó diák. Ez azzal is összefügg, hogy a felsőoktatás expanziója miatt ma már szinte minden érettségizett bekerülhet a felsőoktatásba, így a felsőoktatásban egyfajta mesterséges vákuum jött létre, ami kiürítette a szakképzésbe irányulást. Összességében tehát túl sokan jelentkeznek a felsőoktatásba, azon belül is az alapképzésbe, és túl kevesen a szakképzésbe. A szelekció a felsőbb képzési szintekre tolódik: az alapképzés a középiskola funkcióit kezdi átvenni. Nem segíti a helyzetet az sem, hogy a szakképző intézmények és a felsőoktatási intézmények között torz verseny alakult ki: nem a kimenet felöli beiskolázásban érdekeltek, hanem az állami finanszírozás különböző csatornáinak forrásait próbálják maximálisan megszerezni. Megoldás lehet ezekre a problémákra az alap- és középfokú képzés általános minőségi reformja, azon belül az egyéni diákmunka és a csoportos munka erősítése, a középiskolai pályaorientáció segítése és a közép- és felsőfokú iskolák közti kapcsolat kiépítése.

A szakképzés esetében mindenféleképpen előny, hogy az OKJ átlátható és a szakképesítések egyértelműek. Hátrány ugyanakkor, hogy a kötelező központi program túl merev, valamint hogy a felsőfokú szakképzés elhanyagolt terület, pedig ez lehetne a klasszikus technikus képzés. Ugyanakkor az elmúlt időszak intézkedései közül ki kell emelni a szak- és felnőttképzés intézményrendszerének fejlesztését, a kereslet-orientált szakképzési rendszer kialakítását középfokon, a moduláris tananyag-fejlesztést és a hiányszakmákban tanulók szakiskolai ösztöndíját, amelyek mind azt szolgálják, hogy a képzési kibocsátás rugalmasan alkalmazkodjon a munkaerő-piaci igényekhez. Ugyanakkor a középfokú szakképző iskolák utánkövetése nem megoldott.

Minőségi deficit

A felsőoktatás specifikus, a járműpart is érintő jellemzői és problémái között ki kel emelni, hogy a felsőoktatási képzési formák, azok egymásra épülése és a munkaerő-piaci kapcsolódása átmeneti, kiforratlan állapotban van. Ezen belül a különböző képzési formák funkciója és kimenete nem tisztázott. A szakmaszerzésre, a technikusi-főiskolai szint kiváltására mind a felsőfokú szakképzés, mind az alapképzés, mind a szakirányú továbbképzés alkalmas. A további specializáció és magasabb szintű elmélyülést kívánó készségek, tudás esetében nem különül el a mesterképzés és a szakirányú szakképzés funkciója: nem véletlen tehát, hogy megjelentek a "mesterszintű" szakirányú továbbképzések. A felsőoktatási intézmények többsége idegenkedik a felsőfokú szakképzéstől képzéstől, pedig ugyanúgy alapképzési normatíva jár utána, de alacsonyabb a presztízse és jellemzően rövidebb, mint az alapképzés, holott ez a szint képezné a járműiparban is nagyon keresett technikusokat. Általános szakértői vélemény, hogy az alap, mester, osztatlan képzések esetében a képzési és kimeneti követelmények túl merevek, túl formalizáltak, és ahhoz képest, hogy ezek kialakításakor erőteljes elvárás volt, hogy a munkaerő-piaci szereplők jelzéseit beépítsék, ez jellemzően alig érvényesül. Minőségi deficitet okoz és a munkaerő-piaci tartalmi elvárások elsajátítása ellen hat az is, hogy alacsony szintű a gyakorló szakemberek képzésbe vonása, ami részben szabályozási, részben financiális okokra vezethető vissza: az oktatási intézmények nagyon alacsony órabért tudnak fizetni, ráadásul a szerződésben nagyon erős a bürokratikus elem, de a belső, állandó munkatársak óraszámának kitöltési kényszere is a gyakorló szakemberek bevonása ellen hat.

Kiemelkedően fontos kérdés a lemorzsolódás, mind középfokon, mind felsőfokon. Egyes - elsősorban műszaki - BSc képzések esetében jelentős lemaradás mutatható ki a tanulmányok előrehaladásában: az első alapképzéses évfolyamok 30-40%-a jut el a záróvizsgáig és a záróvizsgát tettek átlagosan 20%-a nyelvvizsga hiányában nem szerez oklevelet. A munkával párhuzamosan felsőoktatásban tanulók visszaszorulása is probléma, aminek oka a részidős képzések elhalása, az esti és levelező képzés periférikus képzési formává vált.

A képzések finanszírozása is összetett, több forrásból táplálkozik. A finanszírozással kapcsolatos egyik legfőbb gond, hogy a közép- és felsőoktatási képzési normatívák a létszámok maximalizálására és a hallgatók minél hosszabb ideig való bent tartására ösztönzik az intézményeket és kevéssé helyeznek hangsúlyt a minőségen alapuló szelekcióra. A képzési területeken belül a tényleges hallgatói létszám-felvételt azonban erősen befolyásolják a hallgatói igények, preferenciák illetve az intézményen belüli erőviszonyok, lobbik. Összességében az intézmények jellemzően nem a kimenetek (munkaerő-piaci kereslet illetve továbbképzési igények) felől iskoláznak be, hanem a nyers hallgatói létszám és a képzési normatíva nagysága alapján. Az államilag támogatott felsőoktatási helyek 10%-át lehet maximum részidős képzésekre fordítani, a támogatás egyértelműen a nappali tagozat irányába tereli mind a hallgatót, mind az intézményt. Az arányok ilyen felosztása a munkaerő-piaci tapasztalatok korai megszerzése ellen hatnak.

A mérnökképzés felhígul

A szakképzési hozzájárulás a szakképzés finanszírozásának kulcseleme, de a szabályozás néhány esetben elvi és gyakorlati aránytalanságokat is okoz. Így például a jelentős hallgatói létszámmal rendelkező és munkaerő-piaci igények alapján indított továbbképzési formát, a szakirányú továbbképzést továbbra sem támogatja, ugyanakkor a NAT-ban rögzítetten a közoktatás alapfeladatai közé tartozó képzéseket (pl. a gimnáziumi számítástechnika-oktatás) viszont támogat. Probléma továbbá, hogy igen bürokratikus a támogatás lehívása a felsőfokú szakképzés és a gyakorlatigényes szakok esetében, ahogy a külső-belső gyakorlati képzési helyek kialakítása is túlzottan bürokratikus. Emellett, ahogy már utaltunk rá, a szakirányú továbbképzés sem a felsőoktatási képzési normatívából, sem a szakképzési hozzájárulásból nem finanszírozható, annak ellenére, hogy e képzési fajta jelentős szakképzési potenciált jelent.

A mérnökképzés színvonalával kapcsolatban felmerült általános problémákat két nagy csoportba sorolhatjuk be, amelyek látszólag ellentmondanak egymásnak, de közelebbről szemlélve a problémák azonos tőről fakadnak. Az egyik oldalról az a kritika éri a műszaki felsőoktatást, hogy a mérnökképzés felhígul, amit elsősorban egy hibás koncepció eredménye, ami a hagyományos, általános mérnökképzés helyett a specializált képzéseket helyezi előtérbe. Ezzel szemben sokszor fogalmazódik meg az a kritika - elsősorban a gazdasági szereplők részéről - hogy a képzés a specializáció alacsony szintje, illetve a rugalmatlanság miatt nem tud gyorsan reagálni a folyamatosan változó munkaerő-piaci igényekre. Látható tehát, hogy az ellentmondás nem valós; míg az első problémacsoport gyökerei az általános képzési struktúrában keresendők, addig a második esetben inkább a szakirányú továbbképzésekben részt vevők alacsony száma, illetve az ezekhez kapcsolódó, a fentiekben már említett kínálati deficit a problémák fő okozója.

Bár arányaiban nem alacsony, de nem növekszik a mérnöki képzésekre jelentkezők száma, amiben közrejátszhat az is, hogy egyéb képzési területeken jóval kisebb energiabefektetést igényel a diploma megszerzése, későbbi munkaerő-piaci értékük pedig nem tudatosul a hallgatókban.

A kereslet-kínálati egyensúlytalanságok feloldása ellen hat a felsőoktatásban működő szervezeti-irányítási struktúra. A választott intézményi vezetés rendszerint nem vállalja az intézményen belüli konfliktusokat a szakok feltöltésében. A "mindenkinek csurgatunk egy kicsit" elv érvényesül, így a rosszul teljesítő vagy kereslettel nem alátámasztott szakok is jelentős támogatott hallgatói létszámmal rendelkezhetnek.

Növelni az idegen nyelven oktatott kurzusok arányát

A felsőoktatás terén látható problémákra az egyik fő javaslat a vállalatok és képzőhelyek közötti együttműködések ösztönzése annak érdekében, hogy a képzés tartalmi elemei a valódi igényekhez közeledjenek, mivel a műszaki képzés tartalma sok esetben túlzottan általánosnak tekinthető, emellett a szakirányú képzésekben részt vevők száma alacsony. Fontos lenne továbbá, hogy a műszaki képzésben jelentős hagyományokkal rendelkező felsőoktatási intézmények olyan együttműködéseket alakítsanak ki a közelmúltban létrejött képzőhelyekkel, amelyek segítséget nyújthatnak a színvonal növelésében. Kiemelt figyelmet kell fordítani a képzésben azokra a nem elsődleges szakmai kompetenciákra, amelyek fontos szerepet játszanak a munkaerőpiacra való bekerülésben és az integrációban, így elsődleges fontosságú az idegen nyelvek oktatása annak tekintetében is, hogy a képzésben növelni lehessen az idegen nyelven oktatott kurzusok arányát.

A járműipari vállalatok munkaerejének tömegét a középfokon végzett szakmunkások adják, ugyanakkor egybehangzó vélemény mind a cégek, mind az oktatási intézmények, mind pedig a szakmai szervezetek oldaláról, hogy az itt képzett diákok nagy része nem felel meg a munkaerőpiac elvárásainak. A járműiparban releváns szakmák esetében a középfokú szakoktatás kereteit és lehetőségeit adó általános környezet befolyásolja a leginkább az oktatás mennyiségi és minőségi kimeneteit, és a problémáknak csak kis részét teszik ki a kifejezetten ágazat-specifikus jelenségek.

A KIR 2009 őszi hallgatói létszámai alapján az iskolarendszerű képzésben a járműiparhoz kapcsolódó döntően szakiskolai szakmunkásképzés létszámai viszonylag magasak: a hegesztő, gépi forgácsoló, géplakatos szakmák magas arányban képeznek - ugyanakkor ezek a szakmák sok már iparág felé bocsátanak ki szakmunkást. A speciálisan közúti jármű-gépgyártással kapcsolatos szakmák illetve a mérnökasszisztensi képzés létszámadatai azonban alacsonyak. A hiányszakmák aktuális összesítése azt mutatja, hogy országszerte minden régióban a legfontosabb hiányterület a gépészet, de az elektrotechnika-elektronika és közlekedés szakmacsoportba tartozó szakok között is jelentős a hiányszakmák aránya.

A középfokú szakoktatás legfontosabb problémája, hogy a legfőbb korlátot a nem megfelelő képességű és ismeretekkel rendelkező felvett tanulóbázis jelenti. A nem eléggé felkészült és motivált diákok mellett a tanárok motivációs és felkészültségbeli szintje is problémás az esetek nagy részében. Az oktatott elméleti tananyag gyakran elavult, a gyakorlati képzés ideje rövid és a legtöbb esetben még mindig nem illeszkedik a munkaerő-piac elvárásaihoz, a nyelvtudás pedig lényegében nem létezik. A regionális szinten szabályozott és a munkaerő-piac igényeit is figyelembe vevő szakképzési kínálatot előíró RFKB-k ellenére továbbra is fennáll, hogy az iskolarendszerű, középfokú szakképzés nem nyújt olyan kínálatot a végzett szakemberekből, mint amire a helyi iparnak szüksége lenne, azaz a piac-vezérelt szakoktatási kínálat kialakítása továbbra sem működik tökéletesen. Ugyanakkor az RFKB-k által ellátott feladat egyértelműen pozitív változás, csak úgy, mint a frissen bevezetett ösztöndíjak a hiányszakmában tanuló szakmunkás-tanulók ösztönzésére. Az egész jelenség hátterében az ipari foglalkozások, kétkezi munka alacsony presztízse áll, amely főként az elmúlt két-három évtizedben bekövetkező globális és hazai összetett gazdasági-társadalmi folyamatok (mellék)hatása. A fő problémák között kell még megemlíteni a mind mennyiségi, mind minőségi értelemben elégtelen gyakorlati képzést is, ami főként a késleltetett kezdéssel és alacsony óraszámmal, valamint a tanárok tudásának elavulásával magyarázható.

Az ipari vállalatok munkájának mélyebb megismerése

Ezek a problémák részben az alap- és középfokú közoktatás átfogó reformjával oldhatók csak meg, de vannak ettől független lehetséges beavatkozási területek is. Szükség van például tanári életpálya-modellek kidolgozására a tanári pálya presztízsének emelése érdekében, a szülők és gyerekek rendszerszerű tájékoztatására a továbbtanulási döntés előtt, a gyakorlati képzés idejének és arányainak megnövelésére (a német szakiskolai modell elemeinek átemelésével), valamint a gyakorlat előbbrehozására, a gyakorlatot oktatók rendszeresebb és magasabb szintű továbbképzésére és az ipari vállalatok munkájának mélyebb megismerésére, valamint a kereslet-vezérelt szakképzési kínálat rendszerének továbbfejlesztésére, ami akár a kamarák erősebb szerepével is elérhető kötelező kamarai tagság esetén.

A kutatás célja és felépítése

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a magyarországi járműipari szakoktatás helyzetét és annak kapcsolódását a közúti járműipar munkaerőpiacához. A kutatás a járműipar közeljövőjét meghatározó akcióterven alapul, amelyet a Kormány 2009. június 3-án fogadott el "Közúti Járműipari Akcióterv 2009-2011" címmel. E dokumentum egyik akciója a magyarországi közúti járműipar számára szükséges képzett munkaerő rendelkezésre állásának biztosítása; jelen kutatás ennek érdekében készít felmérést.

A közúti járműipar világviszonylatban az egyik legjelentősebb húzóágazat, a feldolgozóipar csúcsának tekinthető komplexitása, volumene és GDP-arányos hozzáadott értéke alapján egyaránt. Az ágazat kiemelkedő szerepét és magyarországi gazdasági pozícióit felismerve a magyar kormány kiemelt ágazatnak minősítette a járműipart, s mint ilyet rövidtávon válságkezelő intézkedésekkel, hosszabb távon pedig a versenyképesség javítását elősegítő intézkedésekkel segíti. Ennek része jelen kutatás is, melynek célja, hogy az ágazatban alkalmazott munkaerő képzettsége minél jobban megfeleljen a munkaerő-piaci igényeknek.

A járműipar, ezen belül a közúti ágazat globálisan, európai, azon belül kelet-európai viszonylatban is kiemelkedő ipari ágazat a legfőbb általános gazdasági mutatók többsége alapján, csakúgy, mint a foglalkoztatottak száma szerint. Az utóbbi két évtizedben Magyarország (újra) felkerült a közúti járműgyártás, azon belül a legjövedelmezőbb és ezért (is) legfontosabb személygépkocsi-gyártás térképére, mind a betelepült összeszerelő-üzemek (OEM-ek) és európai szinten is meghatározó elsőkörös beszállítók (TIER-1-ek) révén, amely kialakította (illetve felélesztette) a döntő többségében hazai tulajdonú kkv-kból álló másod- és harmadkörös (TIER 2-3-as) beszállítói láncot.

A kutatás szerkezete, feladatok, módszerek

Az elmúlt két-három évtizedben a szakképzés jelentősen átalakult Magyarországon. A szocialista gazdálkodás idején a szakképzés az állami nagyvállalati struktúrához erősen kötődött, a nagy gyárak, így a például a járműiparban az Ikarusz és a Magyar Vagon- és Gépgyár (Rába) a szakiskolákkal szorosan együttműködtek. A középfokú szakképzés és a felsőoktatás között jelentős létszámú kibocsátást biztosított a technikusi képzés. A magyar konstrukciók által elért sikerek - a KGST teremtette gazdasági környezet ellenére - önmagukban is sokatmondóak, az elképesztő termelési adatok mögött egy rendkívül innovatív műszaki kultúra képe körvonalazódott, amely megteremtette annak lehetőségét, hogy valóban használható és nemcsak a KGST piacain versenyképes termékek születhessenek olyan darabszámban, amely azóta is megismételhetetlen és valószínűleg az is marad.

A munkaerőpiac szerkezeti problémái nem a világgazdasági válsághoz kötődnek, hanem hosszabb távon érvényesülő jelenségnek tekinthetők, amelyek a rendszerváltást követően a piacgazdasági folyamatokkal párhuzamosan alakultak ki és lényegében az elmúlt közel két évtized munkapiaci folyamatait meghatározó módon befolyásolták. A rendszerváltást követő időszakban a magyar munkaerő nemzetközi megítélése egyértelműen pozitív volt. A külföldi működőtőke-beáramlás egyik fontos ösztönző eleme volt a megfelelően képzett munkaerő rendelkezésre állása.

Napjainkban a helyzet annyiban változott, hogy alapvetően átalakult az iskolarendszerű képzés szerkezete, amely egyre inkább eltér a munkaerőpiac elvárásaitól. Az oktatási expanzió eredményeként a képzés eltolódott a magasabb iskolai végzettség irányába, miközben a szakiskolai képzésben résztvevő tanulók száma egyrészt csökkent, másrészt érvényesült bizonyos szelekciós mechanizmus is, ami azt eredményezte, hogy döntően a gyengébb képességű diákok maradtak a szakképzésben.

Ezt a helyzetet több jelenség párhuzamosan befolyásolta. Egyfelől a munkaerő-kereslet és -kínálat szakmastruktúra szerinti eltérése következtében strukturális feszültségek alakultak ki a munkaerőpiacon. Sem a szakképzés, sem a felsőoktatás nem reagált gyorsan az új ágazati igényekre, ebből a szempontból a kilencvenes évek a megkésett reagálás jelzővel illethetők.

Másfelől a munkaerőpiacra kilépő fiatalok tudása jelenleg sok esetben olyan alacsony szintű, amit nem fizet meg a munkáltató. Emiatt évek óta visszatérő problémaként jelenik meg a szakmunkáshiány. Az alacsony képzettséghez kapcsolódó további probléma az alkalmazkodóképesség hiánya, ugyanis általában azok a vállalatok jeleznek nagyobb mértékű szakmunkáshiányt, ahol jelentős technológiai változások következtek be. Mindez arra utal, hogy nem csak és kizárólag a képzés szakirányával, hanem egyre inkább annak minőségével is problémák vannak.

Összefoglalva megállapítható, hogy nem egyes iparágak szakma-specifikus gondjáról van szó, hanem annál általánosabb jelenségről. A járműipart tekintve folyamatosnak tekinthető a külföldi beruházások megjelenése Magyarországon, ami arra utal, hogy megvan az a munkaerő potenciál, ami szükséges az iparág fejlődéséhez. Kétségtelen azonban, hogy a multinacionális vállalkozások a szakmunkások nagy részét speciális átképző tanfolyamokon való részvétel után tudják csak a termelési folyamatba bevonni.

A felsőoktatásban mesterséges vákuum jött létre

A felsőoktatás expanziója miatt ma már szinte minden érettségizett bekerülhet a felsőoktatásba. Gyakorlatilag a felsőoktatásban mesterséges vákuum jött létre, ami kiürítette a szakképzésbe irányulást. Összességében tehát túl sokan jelentkeznek a felsőoktatásba, azon belül is az alapképzésbe, és túl kevesen a szakképzésbe. A szelekció a felsőbb képzési szintekre tolódik: az alapképzés a középiskola funkcióit kezdi átvenni.

A szakképző intézmények és a felsőoktatási intézmények között torz verseny alakult ki: nem a kimenet felöli beiskolázásban érdekeltek, hanem az állami finanszírozás különböző csatornáinak forrásait próbálják maximálisan megszerezni. A felsőoktatás intézmények a képzési normatíva és a hallgatói létszám, a szakképző iskolák pedig a munkaügyi központok által megrendelt képzések maximalizálásában érdekeltek. A fejlesztési források egy része konzerválja ezt a struktúrát: a TÁMOP 2. illetve TÁMOP 4. támogatásai könnyebben megszerezhető források, mint a kimeneti oldal szerinti képzéskínálat megszervezéséből fakadó előny.

A felsőoktatás specifikus, a járműpart is érintő jellemzői és problémái a következők

1) A felsőoktatási képzési formák, azok egymásra épülése és a munkaerő-piaci kapcsolódása átmeneti, kiforratlan állapotban van. A Bologna rendszer fő szakos útja az alapképzés - mesterképzés - doktori képzés egymásra épülése és a kimeneteknél továbbképzési lehetőségek biztosítása. A nemzetközi tapasztalatok szerint a rendszer egyértelműen beteljesíti a hozzá fűzött reményeket, amennyiben, a) az egymásra épülés megfelelően megoldott, b) az átjárás megfelelően rugalmas, c) racionális továbbképzési lehetőségek vannak (jó példa erre a finn rendszerbe a munkaerő-piaci tapasztalattal könnyebben megszerezhető mester szint illetve az alapképzésre épülő egy éves továbbképzési specializációk.)

A magyar rendszerben vannak olyan gyerekbetegségek, amelyek megoldása mind az ágazati irányítás, mind a felsőoktatási intézmények feladata. Ilyen például, hogy az alapképzés / mesterképzés kettévágása nem sikerült: az alapképzés sokszor nem egyszerre szakképesítés és felkészítés, hanem csak 3 év bevezető a mesterképzésre. Ez a műszaki területeket kevéssé érinti. Az alapképzés - mesterképzés egymásra épülése nincs úgy kidolgozva, mint az OKJ-nál. Ez az első tapasztalatok szerint azt eredményezi, hogy a mesterképzés keretében is felkészítő, szintre hozó, bevezető kurzusokat kell tartani. Logikátlanok továbbá az osztatlan mesterképzési szakok (pl. erdőmérnök), illetve az alap- és mesterképzés egymásra épüléséből álló osztott képzések. A járműipari képzéseket ez a probléma kevéssé érinti.

A különböző képzési formák funkciója és kimenete nem tisztázott. A szakmaszerzésre, a technikusi-főiskolai szint kiváltására mind a felsőfokú szakképzés, mind az alapképzés, mind a szakirányú továbbképzés alkalmas. A további specializáció és magasabb szintű elmélyülést kívánó készségek, tudás esetében nem különül el a mesterképzés és a szakirányú szakképzés funkciója: nem véletlen tehát, hogy megjelentek a "mesterszintű" szakirányú továbbképzések.

A felsőoktatási intézmények többsége idegenkedik a felsőfokú szakképzéstől képzéstől, pedig ugyanúgy alapképzési normatíva jár utána, de alacsonyabb a presztízse és jellemzően 2 éves, tehát rövidebb, mint az alapképzés.

A képzési formák közötti átjárás (kreditelismerés) illetve a munkaerő-piaci tapasztalatok beszámítása (validáció) jogszabályilag adott lehetőség 30 kreditig, ugyanakkor a gyakorlat viszonylag kiforratlan, jelentős intézményi-oktatói ellenállás van az szakok és képzési formák közötti átjárással szemben.

2) Általános szakértői vélemény, hogy az alap, mester, osztatlan képzések esetében a képzési és kimeneti követelmények (KKK-k) túl merevek, túl formalizáltak. "A felsőoktatási törvény igen magas tanóra-minimum megtartását írja elő, továbbá meghatározza a ciklusok kreditértékeit, a szakok KK-i pedig tartalmi és folyamatszabályozó csoportosításokat alkalmaznak viszonylag szűk kredithatárokkal. Mindez együtt komoly korlátokat szab a programtervezők számára, elnyomja az innovatív kezdeményezéseket, a programvariánsokat, és a hagyományos, extenzív mederben tartja az új szerkezetbe átalakított felsőoktatási programokat." (Bókay 2009:51)

A legfontosabb kimeneti szabályozással kapcsolatos problémák:

" Túl magas tanári (kontaktóra) szám, mivel oktató ez alapján kapja fizetését (megtartott óra jobban számít, mind a hallgatói gyakorlat segítése).
" A kimeneti szabályozáson túl folyamatszabályozás (belső kreditek meghatározás) is erősen kötött, EU- vagy OECD-összeahasonlításban a legbővebb és legkötöttebb KKK-k jellemzőek a magyar felsőoktatásra.
" Alap-, mester-, osztatlan, és szakirányú továbbképzések KKK-i esetében erőteljes elvárás volt, hogy a munkaerő-piaci szereplők jelzéseit beépítsék, de ez jellemzően alig érvényesül.

3) Alacsony szintű a gyakorló szakemberek képzésbe vonása, ami részben szabályozási, részben financiális okokra vezethető vissza. Ez összefüggésben van azzal, hogy a költségvetési, kötött gazdálkodású intézmények rendkívül alacsony órabért tudnak jellemzően kigazdálkodni. A megbízási szerződést számos bürokratikus akadály akadályozza továbbá, a Közbeszerzési Tv un. egybeszámítási kötelezettsége projektforrások esetében szinte teljesen akadályozza a külsős szakemberek bevonását. A belső, állandó munkatársak óraszámának kitöltési kényszere szintén a gyakorló szakemberek bevonása ellen hat.

A szakok akkreditációja illetve a kapacitás felmérése a teljes állást és az egyetemi fokozatot veszi figyelembe, azaz ez egyértelműen szabályozásai probléma: ha az akkreditációban illetve a kapacitás felmérésben a gyakorló szakemberek oktatásának mennyisége vagy a vállalati kapcsolatok száma jelentős súllyal szerepelne, az intézmények érdekelté válnának az ilyen irányú együttműködésben.

4) Egyértelmű trendeket nem lehet még becsülni, de egyes - elsősorban műszaki - BSc képzések esetében jelentős lemaradás mutatható ki a tanulmányok előrehaladásában: az első alapképzéses évfolyamok 30-40%-a jut el a záróvizsgáig. Fontos probléma hogy a záróvizsgát tettek átlagosan 20%-a nyelvvizsga hiányában nem szerez oklevelet.

5) Fontos probléma a részidős képzések elhalása, az esti és levelező képzés periférikus képzési formává vált. Ennek fő oka, hogy a nappali tagozatosok képzési normatívája a felsőoktatási intézmények elsődleges bevételi forrása. Az államilag támogatott helyek maximum 10%-a lehet részidős képzés, amely szabály mögött nincs alátámasztott szakmai koncepció. Ennek eredményeként elvesztek, elhaltak az erzirányú készségek, gyakorlatok a felsőoktatási intézményeknél, ezért praktikus újragondolás szükséges e területen. A TÁMOP fejlesztési forrásaiban a részidős képzésekhez szükséges fejlesztések hangsúlyos elemet kaptak.

A középfokú szakoktatás helyzete a járműipari szakmákban

A járműipari vállalatok munkaerejének tömegét a középfokon végzett szakmunkások adják, ugyanakkor egybehangzó vélemény mind a cégek, mind az oktatási intézmények, mind pedig a szakmai szervezetek oldaláról, hogy az itt képzett diákok nagy része nem felel meg a munkaerőpiac elvárásainak. A járműiparban releváns szakmák esetében a középfokú szakoktatás kereteit és lehetőségeit adó általános környezet befolyásolja a leginkább az oktatás mennyiségi és minőségi kimeneteit, és a problémáknak csak kis részét teszik ki a kifejezetten ágazat-specifikus jelenségek.

A KIR 2009 őszi hallgatói létszámai alapján az iskolarendszerű képzésben a járműiparhoz kapcsolódó döntően szakiskolai szakmunkásképzés létszámai viszonylag magasak: a hegesztő, gépi forgácsoló, géplakatos szakmák magas arányban képeznek - ugyanakkor ezek a szakmák sok már iparág felé bocsátanak ki szakmunkást. A speciálisan közúti jármű-gépgyártással kapcsolatos szakmák illetve a mérnökasszisztensi képzés létszámadatai azonban alacsonyak. A nem iskolarendszerű OKJ képzések - azaz a döntően felnőttképzés és átképzés keretébe tartozó kibocsátásról nincs összesített statisztika: azonban mind OKJ, mind FAT keretében folyik képzés a fenti területek jelentős részén.

Általános probléma a magyar közoktatás egészében, így a szakiskolák és szakközépiskolák esetében is a rendkívül alacsony szintű nyelvoktatás, amely lényegében idegen nyelven még alap szinten is kommunikációképtelen diákok tömegét engedi arra a munkaerő-piacra, amelyen már évtizedek óta alapvető követelmény a használható nyelvtudás. Különösen fontos ez a járműipari szakmák esetében, mivel az ágazatban jelenlevő és szakiskolai, szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkaerőt alkalmazó cégek nagy része külföldi, vagy ha magyar, akkor is gyakran külföldi szabványok alapján, külföldi (tulajdonú) cég beszállítója. Az idegen nyelvi kommunikáció és szaknyelvi tudás mára elengedhetetlen követelmény, hogy a munkavállaló megértse és megértesse magát a főnökeivel és használni tudja a külföldi anyavállalattól érkező technológiai előírásokat és szabványokat (főleg a technikusi szinten).

Az idegen nyelv mellett a külföldi cég vállalati kultúrájának elsajátítása is alapvető fontosságú, de az iskolai képzés során elhanyagolt terület, így a frissen kikerülő diákoknak a szervezeti kultúrába való beilleszkedése, illetve egy állást változtató szakmunkás esetében a különböző kultúrák közötti váltása rendkívül érzékeny pontja különösen a járműiparnak Magyarországon.

További gond, hogy a vállalatok sokszor nem tudnak érdemben előállni az igényeikkel, csak általánosságban fogalmazzák meg - jogos - elégedetlenségüket. Ha a kritikáikon kívül meg is fogalmaznak előre mutató ajánlásokat vagy igényeket, ezek a legtöbb esetben nem eléggé konkrétak (pl. nyelvtudás javítása: a szaknyelv vagy az általános kommunikációs képesség fejlesztése a fontosabb?), illetve esetenként a saját piaci helyzetük változékonysága miatt gyorsan elavulnak, amit a közoktatás nem tud és minden esetben valószínűleg nem is szükséges, hogy ugyanolyan gyorsan kövessen.

Problémák a járműiparhoz kapcsolódó felsőfokú képzés területén

A mérnökképzés színvonalával kapcsolatban felmerült általános problémákat két nagy csoportba sorolhajuk be, amelyek látszólag ellentmondanak egymásnak, de közelebbről szemlélve a problémák azonos tőről fakadnak. Az egyik oldalról az a kritika éri a műszaki felsőoktatást, hogy a mérnökképzés felhígul, amit elsősorban egy hibás koncepció eredménye, ami a hagyományos, általános mérnökképzés helyett a specializált képzéseket helyezi előtérbe. Ezzel szemben sokszor fogalmazódik meg az a kritika - elsősorban a gazdasági szereplők részéről - hogy a képzés a specializáció alacsony szintje, illetve a rugalmatlanság miatt nem tud gyorsan reagálni a folyamatosan változó munkaerő-piaci igényekre. Látható tehát, hogy az ellentmondás nem valós; míg az első problémacsoport gyökerei az általános képzési struktúrában keresendők, addig a második esetben inkább a szakirányú továbbképzésekben részt vevők alacsony száma, illetve az ezekhez kapcsolódó, a fentiekben már említett kínálati deficit a problémák fő okozója.

Az alacsony, és az igényeknek nem megfelelő színvonal nemcsak az új képzőhelyek sajátja, hanem tetten érhető azoknál az intézményeknél is, amelyek jelentős hagyományokkal rendelkeznek a műszaki felsőoktatás terén. Ez a probléma több forrásra vezethető vissza, az említett hibás koncepció mellett szerepet játszik az is, hogy a műszaki felsőoktatás utánpótlása szűkül, és ennek megfelelően kisebb a merítési lehetőség. Az adatok azt mutatják, hogy bár arányaiban nem alacsony, de nem növekszik a mérnöki képzésekre jelentkezők száma, amiben közrejátszhat az is, hogy egyéb képzési területeken jóval kisebb energiabefektetést igényel a diploma megszerzése, későbbi munkaerő-piaci értékük pedig nem tudatosul a hallgatókban.

Kérdéses még, hogy a bolognai rendszer bevezetése miként tudja kezelni ezeket a problémákat: a korai tapasztalatok általánosságban nem nevezhetők pozitívnak. Igaz, hogy a BSc. programok talán közelítenek az általános mérnökképzéssel kapcsolatban felmerülő igényeknek, de a másik oldalról kritika éri őket a gyakorlatorientált szemlélet hiánya miatt. Elviekben az alapképzés célja az, hogy az innen kikerülő hallgatók is piacképes tudással rendelkezzenek, de az első tapasztalatok ezt nem támasztják alá teljes mértékben. Problémát jelent az új képzési szisztémával kapcsolatban az is, hogy a cégeknek még mindig viszonylag kevés információjuk van az új struktúrával, illetve az abban foglalt tartalmakkal kapcsolatban. Ezért nemcsak a rendszer nem elégséges kommunikációja a felelős, hanem az is, hogy a KKK-k véglegesítésében és jóváhagyásában sem a gazdasági szereplők, sem a szakmai szervezetek nem kaptak megfelelő szerepet.

Szervezeti struktúra

A kereslet-kínálati egyensúlytalanságok feloldása ellen hat a felsőoktatásban működő szervezeti-irányítási struktúra. A választott intézményi vezetés rendszerint nem vállalja az intézményen belüli konfliktusokat a szakok feltöltésében. A "mindenkinek csurgatunk egy kicsit" elv érvényesül, így a rosszul teljesítő vagy kereslettel nem alátámasztott szakok is jelentős támogatott hallgatói létszámmal rendelkezhetnek. A felsőoktatási intézmény presztízsszempontja, a szenátusi szavazási rendszer gátolhatja a kínálat kereslethez való igazítását. A Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) nem határozza meg a képzési keretszámok belső struktúráját, így sok esetben az intézmények által alakított képzési struktúra nem felel meg a munkaerő-piaci igényeknek. Az egyetemi autonómia kizárja az állami érdekérvényesítést, a kamarák közvetlen módon nem tudnak hatást gyakorolni a keretszámok megállapítására. Megoldást jelenthetne egy olyan struktúra kialakítása, amely lehetőséget biztosít az érdekérvényesítésre. Ez egy felügyelő-bizottsági struktúrában lenne megvalósítható, amely alkalmas lenne arra, hogy a keretszámokat a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően befolyásolja.

A műszaki képzés tartalma sok esetben túlzottan általánosnak tekinthető, emellett a szakirányú képzésekben részt vevők száma alacsony. Fontos a vállalatok és képzőhelyek közötti együttműködések ösztönzése annak érdekében, hogy a képzés tartalmi elemei a valódi igényekhez közeledjenek.

Az oktatás színvonala ingadozó, és bizonyos intézmények esetében a technológiai felszereltség sem elégséges. Fontos lenne, hogy a műszaki képzésben jelentős hagyományokkal rendelkező felsőoktatási intézmények olyan együttműködéseket alakítsanak ki a közelmúltban létrejött képzőhelyekkel, amelyek segítséget nyújthatnak a színvonal növelésében.

Kiemelt figyelmet kell fordítani a képzésben azokra a nem elsődleges szakmai kompetenciákra, amelyek fontos szerepet játszanak a munkaerőpiacra való bekerülésben és az integrációban. Elsődleges fontosságú az idegen nyelvek oktatása annak tekintetében is, hogy a képzésben növelni lehessen az idegen nyelven oktatott kurzusok arányát.

A külföldi ösztöndíjak és gyakorlati programok nem népszerűek ez (sok esetben ez ugyancsak a nyelvtudás hiányára vezethető vissza, de szerepet játszik ebben az is, hogy részben a hallgatónak is kell finanszíroznia külföldi tanulmányainak járulékos költségeit). Fontos feladat ezeknek a lehetőségeknek a népszerűsítése.

Erősíteni és bővíteni kell azokat a programokat, amelyek lehetőséget adnak a hallgatóknak az önálló munka, illetve a csoportban végzett projektmunka gyakorlására. Több jó példával is találkozhatunk ezen a területen (Formula Student, Alternatív Hajtású Járművek Versenye, egyéb szakmai versenyek). Emellett általánosságban is ösztönözni kell a hallgatók egyetemi projektmunkákba való bevonását.

Fontos a cégek, szakmai szervezetek és felsőoktatási intézmények közötti együttműködés a mérnöki pályák népszerűsítése és a pályaorientáció terén.

Javítani kell az átjárhatóságot a kétszintű képzésben, mivel jelenleg ez nincs megfelelően megoldva, pedig az új struktúra bevezetésénél fontos elemként jött szóba.