Techtogether Telt ház volt Kecskeméten, a GAMF állásbörzéjén

Telt ház volt Kecskeméten, a GAMF állásbörzéjén

K. A. | 2010.04.29 11:50

Telt ház volt Kecskeméten, a GAMF állásbörzéjén

Kecskeméten mostanában mindenki a Mercedesre figyel, ám a GAMF állásbörzéjén ott volt a Bosal és még jó néhány autóipari beszállító is.

Hirdetés

Megtelt a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának aulája a 13. állásbörzére. A szervezők mellett a helyszín is vizsgázott, hiszen a tavaly nyári felújítás óta először tartottak ilyen rendezvényt az aulában. Közel 30 kiállító standjainál tájékozódhattak az álláskeresők a lehetőségekről.

A Mercedes standja a GAMF állásbörzéjén.
A Mercedes standja a GAMF állásbörzéjén.

A legnagyobb érdeklődés a Mercedes standja előtt volt, több tucatnyi önéletrajzot vettek át a német autógyártó humán erőforrással foglalkozó kollégái. Sokan voltak a Bosal cégcsoport standjánál is, s ide is bőven jutott pályázati anyag. Elsősorban főiskolai hallgatók jelentek meg nagy számban, köztük utolsó évesek, illetve hamarosan végzők. Nem voltak zavarban, alaposan kikérdezték a lehetőségekről a cégek képviselőit.

Ott volt a kiállítók között a LEGO is, amely Nyíregyházára keresett mérnöki területre jelentkezőket. A gépészmérnökök, logisztikai szakemberek, CNC gépkezelők találhattak a leginkább kedvező lehetőségeket. Ezen túlmenően a börze azok számára is hasznos volt, akik csupán tájékozódni szerettek volna: ők részt vehettek próba állásinterjún vagy tanácsokat kaphattak az önéletrajz és a motivációs levél megírásához.

A Karrier tanácsadó és Hallgatói Szolgáltató Központ vezetője Szabó Antal elmondta, az idei börze szervezésénél már tapasztalható volt, hogy ha lassan is, de elmozdult a gazdaság. A kiállítóknak adtak egy kérdőívet, s a válaszok alapján tájékoztatást kapnak arról, hogy a cégek találkoztak-e olyan hallgatókkal, akiknek konkrét állásajánlatot tennének. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint mindig vannak olyanok, akik az állásbörzén találják meg az őket később foglalkoztató céget – tette hozzá.

Az érdeklődőkben nem volt hiány a Kecskeméti Főiskola állásbörzéjén.
Az érdeklődőkben nem volt hiány a Kecskeméti Főiskola állásbörzéjén.

Szerinte sikeres volt az idei állásbörze, kifejezetten nagy volt a rendezvény látogatottsága. Örült annak, hogy nem csak a főiskola hallgatói és a frissdiplomások, hanem külsősök, és idősebb álláskeresők is kilátogattak a börzére.

Szabó Antal – az MTI-nek nyilatkozva – kitért arra, hogy a Kecskeméti Főiskolának hamarosan beindul a pályakövető rendszere, mely egy éven belül üzemkész lesz. Ennek révén a végzett hallgatók elhelyezkedéséről, munkahelyi tapasztalatairól kapnak majd pontos információkat.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink