Rudas Imre: nagy igény van gépészmérnökök képzésére Székesfehérváron

Rudas Imre, az Óbudai Egyetem rektora

– Valószínűleg nem sok magyar felsőoktatási intézmény van olyan jól ellátva legendás autómodellekkel, mint az Önök egyeteme. A Népszínház utcai épületben áll egy Ford T-modell, amelynek élethű rokona pedig itt, a Bécsi úti központi épületben randevúzik a hallgatókkal. Milyen céllal tették közszemlére ezeket a járműveket?
– Az ok nagyon egyszerű: iskolánk jogelődjén végzett Galamb József, aki ugye Henry Ford munkatársaként a világ járműiparának meghatározó alakjává vált. Ezek az életműve előtt tisztelgő, felújított, patinás automobilok reményünk szerint motivációt jelentenek a hallgatók számára, egyben az Óbudai Egyetem imázsát is építik. Olyannyira élethű különben a nálunk kihelyezett T-modell, hogy közlekedni is lehet vele, van rendszáma is. Persze másként kell vezetni, mint egy mai személyautót – szinte össze sem lehet hasonlítani a kezelését a korszerű járművekével.–

– Segítsen olvasóinknak elhelyezni az Önök intézményét a hazai műszaki felsőoktatási térképen! A Műegyetem dominanciája vitathatatlan, a vidéki autógyárakkal, illetve első szintű beszállítókkal kooperáló egyetemek, főiskolák egyre markánsabban pozícionálják magukat. Ebben az olvasatban kissé úgy tűnik, mintha az Óbudai Egyetem a BME árnyékában élne.
– Mások vagyunk, mint a Műegyetem, más a feladatunk. Úgy vélem, kiegészítjük egymást, tehát nem egymás árnyékában élünk. Nálunk az alapképzésen, a gyakorlatorientált oktatáson van a hangsúly, amellett, hogy mi is végzünk kutatás-fejlesztési tevékenységet. A Műegyetem átfogóbb küldetése révén ott inkább a mester-, doktorképzés dominál. Ez azt is jelenti, hogy piacképesek a hallgatóink, nincs gondjuk az elhelyezkedéssel, kapkodnak utánuk a cégek. Pedig hallgató akad nálunk bőven: beiskolázás alapján a nagy tudományegyetemek nyomában a hatodik helyen állunk, nagyjából 12 ezer 500 fiatal tanul nálunk összesen. Ráadásul ez a szám folyamatosan növekszik, a szinte minden más intézmény esetében tapasztalható csökkenő tendenciával ellentétben.

– Bekapcsolódtak-e a duális képzés rendszerébe?
– Kidolgoztuk az alapjait, partnereket is találtunk, ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy túlzottan elaprózódva lenne csak kivitelezhető az együttműködés. Úgy pedig nem lenne gazdaságos fenntartani. Budapesten más a helyzet, mit mondjuk Kecskeméten, ahol ott van helyben egy autógyár. Mindig szem előtt kell tartanunk a fenntartható működést, s büszkén mondhatom, az egyik legstabilabban működő magyar felsőoktatási intézmény vagyunk.

– Gazdasági téren alighanem kihívásokat tartogat, ám a hallgatói létszámnövekedéshez biztosan hozzájárul az a tény, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem Székesfehérváron működő Geoinformatikai Kara (Geo) és az Óbudai Egyetem ugyanabban a városban található Alba Regia Egyetemi Központja összeolvad egy közös karrá – Önök lesznek a fenntartók a továbbiakban. Felvázolná röviden, mi vezetett a sajátos integrációhoz?
– Talán a végén érdemes kezdeni: néhány napja megjelent a kormányrendelet, amely nyomán megalakul az Alba Regia Műszaki Kar, a folyamatot az Emberi Erőforrások Minisztériumán belül működő Felsőoktatási Államtitkárság felügyeli. A helyzet előzménye az volt, hogy a Geo fenntartását nem tudta finanszírozni a soproni székhelyű egyetem. Sok száz milliós tartozás és egy előnytelen PPP-konstrukció miatt el akarták költöztetni a kart, ami elbocsátásokat is eredményezett volna. A Geo munkatársai azonban Székesfehérvár önkormányzatával együtt más megoldást kerestek, ekkor fordultak hozzánk segítségért. A város az Óbudai Egyetem szívéhez is közel áll, hiszen 1968 óta jelen vagyunk a megyeszékhelyen, s egy időben gépészmérnöki képzésünk is volt ott, ami később megszűnt. Jelenleg villamos- és informatikai mérnököket, illetve műszaki menedzsereket képzünk ott. A kormányzat 2013-ban számos egyetemnek, főiskolának racionalizálási céllal komoly támogatást nyújtott, így a Nyugat-magyarországi Egyetemnek is. Feltétel volt a gazdaságossági, fenntarthatósági lépések megtétele, s ők a Geo esetében a már említett megoldást találták megfelelőnek. Az általunk kínált alternatíva ehelyett a képzés megtartása, sőt, a képzési portfólió fejlesztése, a gépészmérnöki képzés újbóli beindításával.

– Mi lesz az adóssággal, és az évente 120 milliós kötelezettséget jelentő PPP-konstrukcióval?
– Az az álláspontunk, hogy az adósság rendezése nem a mi dolgunk. Ezzel összefüggésben kapta a Nyugat-magyarországi Egyetem a nagyjából 1,5 milliárdos állami támogatást, abból ezt meg kell tudniuk oldani. Az ingatlanos témát illetően a helyi önkormányzat készségesnek mutatkozik rá, hogy közös megoldást találjunk az üzemeltetésre. Egyáltalán mind a város, mind a kormányzat határozottan mellettünk áll ebben a történetben, mindannyian elkötelezettek vagyunk a képzés megtartását és fejlesztését illetően. Megjegyzem, a mi saját korábbi székesfehérvári központunk működése sem hozott profitot, inkább szerény veszteséget termelt, tehát nincs honnan javakat átcsoportosítani. Keressük a megoldást, és bízom benne, hogy meg is fogjuk találni. Nincs például pénzünk hirtelen a semmiből laborokat építeni, felszerelni.

– Ez viszont felerősíti azt a dilemmát, ami a leendő szombathelyi gépészmérnök képzéssel kapcsolatban szintén felmerül. Hogyan fognak kellő számban oktatókat találni, az infrastrukturális feltételeket biztosítani, és egyáltalán tényleg szükség van-e még egy újabb gépészmérnöki képzőhelyre ebben a nem túl nagy országban?
– Abban egyetértek, hogy valóban sokfelé zajlik gépészmérnökök képzése az országban, s ezért érdemes megfontolni, hogy kell-e újabb képzőhely. Mi azt tapasztaljuk, hogy az egyetemünkön kifejezetten népszerű ez a szak, ráadásul sokan abból a régióból jönnek a fővárosba tanulni. Ez eleve generál egy hallgatói igényt, s a jövőben a fiataloknak nem kell ingázniuk, vagy albérletet fizetniük, hanem odavisszük a képzést, ahol élnek. Ezzel párhuzamosan a Székesfehérváron és környékén működő ipari szereplők is egyértelműen jelezték az igényt ezzel a képzéssel kapcsolatban, a törekvésünk tehát megalapozott. A szakemberek egy részét kezdetben Budapestről biztosítanánk: a szombathelyi példához viszonyítva itt olyan kis távról és jó közlekedési adottságokról beszélhetünk, mintha a főváros egyik végéből a másikba kellene átutazni. 2015. szeptemberi kezdettel meg is hirdetjük az Óbudai Egyetem székesfehérvári gépészmérnök képzését.

– Ez a tény pedig mintegy felteszi a koronát az Ön rektori tevékenységére, hiszen néhány héten belül, április 25-én átadja a stafétát utódjának. Mielőtt átlép a nyugdíjas élet kapuján, intézményvezetői pályájára visszatekintve mire a legbüszkébb az elért eredmények közül?
– Egyértelműen arra, hogy a Budapesti Műszaki Főiskola egyetemmé vált. Éspedig nem úgy, hogy egyszerűen kinevezték egyetemmé, hanem azáltal, hogy teljesítettük a követelményeket. Ez amolyan minőségi ugrás volt az intézmény életében, sok munka van benne. Ennek mentén büszke vagyok a biztonságtudomány, az anyagtudomány, valamint az alkalmazott matematika területét érintően működő doktori iskolánkra is. 2003 óta vagyok rektor, akkoriban kezdődött a bolognai folyamat. Az volt a cél, hogy megtartsuk az alapszakokat – sikerült is, ám nem volt egyszerű elérni. A főiskolák közül elsőként indítottunk mesterképzést, erre is jó visszaemlékezni. Az Óbudai Egyetem stabil, jól gazdálkodó, dinamikusan fejlődő intézmény. Nyugodt szívvel adom át a rektori posztot, annak tudatában, hogy biztosítva van az intézmény jövője.