Parragh László: az ipar igényei miatt kell bezárni gimnáziumokat

– Túl sok a gimnázium, vagy túl kevés a gyerek?
– Egyértelműen utóbbi: kevés a gyerek, ez pedig versenyt generál az intézmények között. Klasszikus kifejezéssel élve sok az eszkimó és kevés a fóka, ennek okán egymás elől próbálják elhalászni a diákokat az oktatási intézmények.

– Sokan úgy látják – az oktatásért felelős államtitkárt is beleértve – hogy több mérnökre volna szüksége az országnak, mert a magasabb hozzáadott érték lehetőségével további befektetéseket vonzhatnánk Magyarországra. Nincs ellentmondás e törekvés és az Ön által képviselt gimnáziumbezárási célkitűzés között?
– A szakmunkásképzésbe viszonylag kis létszámban, évente 4-5 ezren jelentkeznek. Nem erről az intézménytípusról, hanem a szakközépiskolák és a gimnáziumok közötti különbségről van szó. Mi azt állítjuk, hogy ha valaki szakközépiskolában tanul, annak elvégzése után két lehetőség áll előtte: vagy elhelyezkedik a szakmájában, vagy továbbtanul valamely felsőoktatási intézményben.

– Ebből az következik, hogy Ön nem elvenné az érettségit a jövő nemzedékének egy jelentős részétől, hanem az érettségi mellé szakképzettség megszerzését is javasolja számukra.
– Pontosan így van.

– A tiltakozó sajtóvisszhangokkal ellentétben az úgynevezett gimnáziumbezáratás tehát nem leszűkítené, hanem kiszélesítené a lehetőségeket.
– Ez így korrekt, ahogy Ön elmondta. Ne hallgassuk el, hogy a gimnáziumok szintjén ma hazánkban többletkapacitás van – több osztály indítanak, mint amennyire valóban szükség lenne, emiatt kontraszelekció alakult ki a rendszerben. Azért ugyanis, hogy el tudjon indulni minden osztály, egyre lentebb viszik az elvárásokat a felvételizőkkel szemben. Annak, aki 2,5-es átlaggal bekerül egy gimnáziumba, nem biztos, hogy jobbak az életesélyei, mint ha szakmát tanulna. A probléma persze eléggé összetett, főleg vidéki kisvárosokra jellemzőbb a gyengébb képességűek bekerülése a gimnáziumokba.

– Nem csupán probléma, hanem jó gyakorlat is létezik a téma kapcsán, hiszen az Autopro szerkesztőségének is helyet adó Győr városa már rá is lépett arra az útra, amelyet Ön javasol. A kisalföldi megyeszékhelyen átalakították a középfokú oktatási rendszert, a szakképzés felé nyitottak új kapukat. Ilyesmit javasol Ön országosan?
– Így van, és a győri változásnak mindenki a nyertese. De ha hozzávesszük a felsőoktatást, ott is elmondhatjuk, hogy azokban a magyar városokban jobbak az életesélyek, ahol van valamilyen ipari kapcsolódás: ilyen Győr és Kecskemét, de Miskolcot, Debrecent is említhetnénk.

– Mi lehet Ön szerint az oka a témával kapcsolatos megszólalása által előidézett negatív véleményáradatnak?
– Úgy fogalmaztam meg magamban, hogy ez egy egzisztenciális utóvédharc. Jelentős érdekek fűződnek a régi oktatási rendszer fenntartásához, amelyeket nehéz átalakítani. A változás érinti a pedagógusok, a szülők gondolkodását, a társadalmi beidegződést. Holott ott van a győri példa, amit Ön említett, amelynek köszönhetően az ott végzetteknek gyakorlatilag ki van kövezve az életpályája.

– Megnyugodhat tehát a közvélemény, hogy szakképzésből is el lehet jutni egyetemre?
– Ez a rendszer lényege, ezt szeretnénk elérni. Egyébként ez a modell működik Ausztriában, Németországban, Hollandiában. Viszont Olaszországban és Dél-Európa számos további államában, Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában más a helyzet, ott kevesebb fiatal tanul szakmát, ennek eredményeként azokban az államokban magasabb a munkanélküliség a pályakezdők körében – van, ahol ez a mutató eléri az 50 százalékot. Egyébként az, hogy ennyire aktívan szerepel a közbeszédben a téma, azt jelzi, hogy a hamu alatt izzik a parázs. A magyar társadalomban tehát ott van már valahol a sejtés, hogy változtatni kellene. Azzal, hogy markáns véleményt fogalmaztunk meg, nem tettünk mást, mint elindítottunk egy élénk párbeszédet.

– Annak ellenére tehát, hogy elég hevesnek mondható a hangnem, magát a párbeszédet Ön üdvözli?
– Persze. Minden probléma felismerése akkor indul el igazán, hogy besegítünk a folyamatba. Most végre nyíltan beszélünk róla, hogy a középfokú oktatás színvonala nem olyan, amilyen lehetne.

– Bár főleg az Ön nevét kapcsolják össze a változási törekvéssel, azt feltételezem, hogy igazából a cégek járnának a legjobban azzal, ha megtörténne a javasolt átállás.
– Amit mondok, az nem az én véleményem, hanem a vállalati visszajelzésekből kialakult egységes vélemény, a cégek igényeinek a summája. A Magyarországon működő vállalatoknak több szakképzett munkaerőre van szükségük.

– Ön kritikával illette az alapfokú oktatást is, több nyelvoktatást és kevesebb „magolást” sürgetve.
– Így van. Az oktatásnak négy egymásra épülő szintje van. Az első a közoktatás, ami alatt az általános iskolákat érhetjük. Ott meg kell tanítani az alapvető dolgokra a gyerekeket, írni, olvasni, számolni. Ez nem a középfokú oktatás feladata. Ám a hazai közoktatásban a tudástartalom nem megfelelő, mivel hosszú évek óta be van betonozva a tananyag. A fiam ugyanazt tanulja, amit én tanultam 40 éve, pedig azóta a világ rengeteget változott. Itt van a digitális technika, itt van a nyelvtudás alapvető elvárása, ami nélkül egy számítógépes programot sem lehet letölteni. Ezeknek az új tudástartalmaknak helyet kell csinálni a tananyagban, amihez más tartalmakat ki kell venni. A második szint a középiskolák köre, ahol 3 lehetőség adódik: szakiskola, avagy szakmunkásképző, aztán szakközépiskola, amit új nevén szakgimnáziumnak nevezünk és a gimnázium. Ezt követi a felsőoktatás, ahol szintén megjelenik a túlkínálat. A negyedik szint, ami sajnos hiányzik nálunk, az élethosszig tartó tanulás. A life long learning lényege, hogy miután valaki megszerzett egy szakmát, majd elhelyezkedett, utána is követi annak a szakmának a változását, fejlődését, frissíti saját tudását. Erre a nagyvállalatok lehetőséget is adnak a munkatársaiknak, a kisebb cégeknél ugyanakkor e téren hiány mutatkozik.

– Mindabból, amit elmondott, az szűrhető le, hogy annak a bizonyos változásnak az lenne a lényege, hogy a gimnáziumok felől a szakgimnáziumok felé kellene terelni a fiatalságot. Jól értem?
– Igen, bár óvatosan használnám a terelés kifejezést. Ha belegondolunk, nincs is igazán pályaorientáció, a gyerekek nem látnak bele a szakmákba, a rendszerváltás után ez a szisztéma szétesett, azóta sem épült újjá.

– Ebben viszont a cégeknek akad leginkább tennivalójuk. Az Autopro hasábjain mindenesetre egyre több olyan kezdeményezésről adunk hírt, amikor egy-egy vállalat felismeri, hogy nem elég várni a jelentkezőkre, hanem elébük kell menni, személyügyi marketingre, employer brandingre van szükség.
– Igaza van, valóban ebbe az irányba halad a világ, a cégek egyre jobban felismerik ennek a szükségességét. Nyilván a szükséges erőforrás kérdése is felmerül: amíg egy multinacionális cég érti ezt, invesztál ebbe a területbe, s abból indul ki, hogy majd 5 év múlva beérik a mostani tevékenységének a gyümölcse, addig a kis cégek erőforrása és látótávolsága sokkal korlátozottabb. Szerencsére nagyon sok olyan szakmáját szerető szakember van Magyarországon, aki azért oktat, mert egyszerűen szeretné átadni a tudását.

– Összegezve az elhangzottakat: ne féljünk tehát a változástól és a változással kapcsolatos vitától sem?
– Így van, erre bátorítok mindenkit.