Techtogether Mezey Barna: járműipari képzéssel bővítjük az ELTE portfólióját

Mezey Barna: járműipari képzéssel bővítjük az ELTE portfólióját

Gégény István | 2016.09.29 08:30

Mezey Barna: járműipari képzéssel bővítjük az ELTE portfólióját

A fővárosi elitegyetem karolja fel végül a szombathelyi felsőoktatást, ahol a duális képzésbe több helyi nagyvállalat is bekapcsolódott. A rektor válaszolt kérdéseinkre.

Hirdetés

- Milyen előzmények nyomán döntött úgy az ELTE, hogy együttműködik a szombathelyi képzőhellyel?
- A konkrét kezdőpont egy találkozón megesett társalgás volt, amikor is beszélgetőpartnereim szóba hozták az együttműködést mint lehetséges megoldást a Savaria Egyetemi Központ (SEK) problémáira. A kezdeti ötletből hamar kirajzolódtak a szinergiák, hiszen akár a pedagógusképzés, akár az autófejlesztés, akár a sporttudományok területén jelentősnek látszott az együttműködési felület. Persze ehhez sokak támogatása kellett; egy felsőoktatási átrendeződés lehetetlen a felsőoktatás-politika, a fenntartó hozzájárulása nélkül, miként szükséges volt az egyeztetés a városi önkormányzattal, politikai erőkkel, nem is beszélve az anyaintézmények karairól és szenátusairól. A startpisztoly május 9-én, a szombathelyi kari tanácsok közös ülésén dördült el, amikor is kifejezték csatlakozási szándékukat. Ettől kezdve folyamatosan zajlottak az egyeztetések, nem csak egyetemi, hanem kari szinten is. Az ELTE dékánjainak többsége lehetőséget látott az együttműködésben. Jóllehet, a részletek jelentős részéről még nem született döntés, a dolog meritumában ez megtörtént. Egyébként az önkormányzattal együttműködésben az ELTE már régen jelen van Szombathelyen: a Gothard obszervatórium és multidiszciplináris kutatóközpont intézményünkhöz tartozik.

- Hazai viszonylatban viszonylag nagy táv választja el a fővárosi központtól a SEK bázisát. Jelent-e kihívást a távolság, hogyan tervezik a felek kivitelezni a gördülékeny kapcsolattartást?
- Napjaink digitális világában a távolság relativizálódik, arról nem is beszélve, hogy egy kis szakasztól eltekintve kész az autóút Csorna és Szombathely között, mely jelentősen „lerövidíti” majd a távolságot. Jellegzetes feladatot ugyanakkor mindenképpen jelent a kapcsolattartás, hiszen akkor van értelme az integrációnak, ha nem csak a névtáblát helyezzük ki, hanem programjaink, az ELTE-minőség is megjelenik Szombathelyen.

- A szombathelyiek számára nyilvánvaló előnyökkel jár az ELTE partnersége. De mit profitál az ELTE a kooperációból?
- A tárgyalások során nyilván fontos szempont volt az ELTE érdekeltségének szem előtt tartása, és az előnyök mérlegelése. Persze, ha az ELTE mint nemzeti intézmény értékőrző hivatásából tekintünk a programra, feladatot is teljesítünk azzal, hogy nem hagyjuk veszendőbe menni azt a tudást és tradíciót, ami Szombathelyhez kötődik a felsőoktatásban, segítünk a Berzsenyis hagyomány felélesztésében, a nyugat-magyarországi pedagógusképzés helyben történő megszervezésében és fejlesztésében. Az ELTE számára a fejlődés lehetőségét hordozza a szombathelyi kampusz. Bővül portfóliója a műszaki képzéssel, a mérnökképzés korábban nem volt jellemző az egyetemre. A szombathelyi struktúra a duális képzés lehetőségeit is hordozza, megjelenhet a mérnök-informatikus képzés. Az intelligens autó fejlesztése a Bosch-BME-ELTE-MTA Sztaki egyezmény aláírása óta kutatási és oktatási célja az ELTE-nek, ez most kibővülhet a Szombathelyen folyó képzéssel. Az ELTE tradicionálisan nemzetközi egyetem; a nyugat-magyarországi jelenlét erősítheti a horvát, szlovén, osztrák kapcsolatokat. Megnyílhatnak bizonyos pályázati lehetőségek is; a tanártovábbképzésben és a sporttudományi képzésekben is van potenciál.

- A szombathelyi mérnökképzés szoros szimbiózisban valósul meg a környék jelentős autóipari vállalataival. Ők innentől az ELTE partnerei lesznek, vagy a SEK továbbra is lokálisan képzeli el a duális képzés lebonyolítását?
- A kérdésben van egy ellentmondás: az egyesüléstől a SEK maga is az ELTE. A lokális képzések lokálisak maradhatnak, de az ellenkezőjét sem zárja ki semmi. Ami számunkra a legfontosabb, hogy ami értékes, azt megőrizzük. A rendszerből ne elvigyünk, hanem hozzunk: partnerséget, minőséget, magasabb színvonalat. A szombathelyi képzésnek erősödnie, fejlődnie, szélesednie kell, ami az eddigi és a jövőbeli ipari együttműködéseket is dinamizálni fogja.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink