Techtogether Félmilliárd forintot nyert kutatás-fejlesztésre a Miskolci Egyetem

Félmilliárd forintot nyert kutatás-fejlesztésre a Miskolci Egyetem

MTI | 2015.11.25 16:29

Félmilliárd forintot nyert kutatás-fejlesztésre a Miskolci Egyetem

Elárasztott bányatérségeket kutató autonóm robot fejlesztésére is készül egyebek mellett a Miskolci Egyetem (ME), amely hat kutatási területre több mint félmilliárd forintot nyert az Európai Unió Horizont 2020 pályázati keretprogramjából - közölte a felsőoktatási intézmény.

Hirdetés

Az egyetem közleménye szerint a hat program összértéke meghaladja a 4 milliárd forintot, a miskolci intézmény két programban konzorciumvezető. A kutatási projekteket nemzetközi szinten is jegyzett európai, amerikai, dél-afrikai egyetemekkel, tudományos- és kutatóintézetekkel együtt, közösen valósítják meg - tették hozzá.

A pályázatok témakörei felölelik a nyersanyagbányászatot, a robotikát, a hidrogeológiát, valamint az innovációs kapacitás megerősítését, és kiterjednek a fiatalok mobilitásnövelésének kutatására is.

A nyertes pályázatok mindegyike nemzetközi együttműködésen alapul, mely a felsőoktatási tevékenységen túlmutatva, a kutatás és az innováció összekapcsolását célozza - jelezték a közleményben.

Hozzátették: a Horizont 2020 keretprogram uniós forrásainak köszönhetően elinduló innovációs projektek garantálják, hogy a hallgatók közvetlenül bekapcsolódhassanak a nemzetközi kutatói tudásáramba.

A Horizont 2020 az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program, amely minden eddiginél nagyobb, csaknem 79 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. A program a kontinens globális versenyképességének növelését célzó Európa 2020 stratégia Innovatív Unió elnevezésű kiemelt kezdeményezésének egyik alappillére.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink