Techtogether Egyetem épül Kecskeméten

Egyetem épül Kecskeméten

autopro.hu | 2015.10.30 08:31

Egyetem épül Kecskeméten

Balog Zoltán miniszter és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke helyezte el a mintegy 30 ezer négyzetméter alapterületű, 1500 hallgatót befogadó, 6 épületből álló egyetemi központ alapkövét.

Hirdetés

Balog Zoltán a helyszínen bejelentette: döntés született arról, hogy a Kecskeméti Főiskolán újonnan létrejövő gazdaságtudományi kar gazdálkodás- és menedzsmentszakos hallgatói 2016 szeptemberében megkezdhetik tanulmányaikat, duális képzés keretében. Mint ismert, a kecskeméti és a szolnoki főiskola összevonásával jön létre a térségben a jövőbeni egyetem.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere emlékeztetett arra, hogy a város a gazdasági világválság közepette is fejlődni tudott, fel tudott kerülni a világgazdaság térképére. Reményét fejezte ki, hogy az alapkő egyben a fiataloknak jövőt kínáló város alapköve is.

Az MNB által létrehozott Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány finanszírozásával, mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő kampusz 2017 őszére készül el.

- A felépülő egyetemi központ nemcsak a majdani Gazdálkodástudományi Karnak és a Kecskeméti Egyetem központjának ad helyet, de otthona lesz annak a tudásnak, amely az egész embert építi, hogy egyenes, becsületes, városához, hazájához és nemzetéhez hűséges legyen egész életében. Reméljük, olyan tudósok taníthatnak és nőhetnek itt fel, akik az embert és az emberiséget szolgálják tudásukkal, kutatásaikkal - hangsúlyozta Varga László, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink